palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

CivilSzerda a Babilon Center-ben! Pályázat civil szervezeteknek

A Babilon Center egy nemrégiben megnyílt tudományos és szórakoztató központ Budapest belvárosában, ahol gyerekek és felnőttek közel 2000m2-en, több mint 80 – mérnökök és oktatási, felnőttképzési szakemberek által fejlesztett – interaktív eszköz segítségével, játékos formában ismerkedhetnek a tudomány világával. A pályázat célja, hogy a Babilon Center fenntartója, a Science Center Közhasznú Alapítvány minden szerdán (a „CivilSzerdán”) ingyenesen vendégül láthassa egy-egy civil szervezet maximum 20 fős gyerekdelegációját, akik a Babilon Center-ben átélhetik a felfedezés és a játszva tanulás élményét.

A pályázók köre: Pályázatot nyújthat be minden Magyarországon bejegyezett hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó civil szervezet (alapítvány, egyesület, non-profit kft. és bt.), amelynek céljai között szerepel az oktatás és/vagy a gyermekvédelem.

A pályázat tartalma: Annak írásos megfogalmazása, hogy milyen módon segítené a pályázót saját céljainak elérésében az, ha az általa delegált max. 20 fős gyerekcsoport lehetne a Babilon Center vendége a CivilSzerdák egyikén. A Babilon Centerről bővebb információkat itt talál: www.babiloncenter.hu. A pályázat tartalmának az itt leírtakon túl tartalmi és formai megkötése nincs.

Határidők:

  • A pályázat beérkezésének határideje: 2013. március 10.
  • A pályázatok elbírálásának határideje: 2013. március 20.
  • A nyertes pályázók értesítése: 2013. március 30-ig.

A kiválasztás módja: A pályázatokat a Babilon Center vezetősége bírálja el.

Nyertes pályázók: A beérkezett pályázatok közül a Babilon Center 20 nyertes pályázót választ ki, akik egyenként 20, azaz mindösszesen 400 gyermeket ajándékozhatnak meg ingyenes Babilon Center-látogatással. A nyeremény értéke nyertes pályázónként 25 000 Ft. Az utazási költség a pályázót terheli.

Adminisztratív információk: A pályázatokat a info@babiloncenter.hu e-mail címre várjuk. Kérjük, hogy „A pályázat tartalma” pontban leírt információkon túl a pályázati anyagon tüntessék fel az alábbi adatokat is:

  • A pályázó civil szervezet neve és címe
  • A képviselő neve és elérhetőségei

 Bővebb információért hívja a 06-70-675-0339-es telefonszámot!