A Diákhitel Központ Zrt. festészeti, grafikai és fotóművészeti pályázata. A Diákhitel Központ Zrt. festészeti, grafikai és fotóművészeti pályázatot hirdet a magyarországi közép‐ és felsőfokú oktatási intézmények hallgatói számára. A Diákhitel Központ több mint tíz éve áll a hallgatók mellett egyetemi éveik alatt azzal a céllal, hogy képzett diplomásként sikeres életpályát fussanak be.
E szerepvállalásból adódóan fontos számára, hogy megismerje elsőszámú partnereit: a diákokat. Éppen ezért a Diákhitel Központ a tavalyi nagy siker után ismét meghirdeti a Képzőt, a közép‐ és felsőoktatásban hallgató fiataloknak szóló képzőművészeti pályázatát. Pályázni lehet minden festészeti, grafikai vagy fotóművészeti alkotással, ami művészi eszközökkel arra keresi a választ, hogy milyen egy mai 21. századi fiatal – milyen problémákkal küzd, milyen örömei vannak, hogyan látja a világot és miért.
A pályázat témája: Milyen egy mai, 21. századi fiatal?
A válogatás módja
A beküldött pályaművekből szakmai előzsűrizést követően a pályázat fővédnöke válogatja ki a díjnyertes, illetve a kiállításra kerülő alkotásokat.
A pályaművek beadási határideje: 2013. október 28. éjfél
Pályázati feltételek: A pályázaton indulhat mindenki, aki magyarországi közép vagy felsőoktatási intézmény tanulói/hallgatói jogviszonnyal (érvényes diákigazolvánnyal) rendelkező hallgatója.
A pályázat egy kategóriában kezeli a festészeti (olaj, tempera, gouache, akril stb. technikákkal készített alkotások), a grafikai (sokszorosított vagy egyedi grafika, ide értve a számítógépes alapú képzőművészeti technikák) és a fotóművészeti (analóg vagy digitális) technikával készült műalkotásokat.
Egy pályázó maximum három pályaművel pályázhat. A pályázatban sorozattal nem lehet pályázni.
A pályázatban méretbeli megkötés nincs, de kizárólag a fenti műfajokban fogadunk el pályamunkákat.
A pályázat beadásának módja
Pályázni kizárólag a pályázati segédletben foglaltaknak megfelelő, egyértelmű adatokkal ellátott e‐mailben lehet, és a pályaművekről készült fotók elektronikus beküldésével. (A lehetőség szerint jó minőségű, színhelyes fotók, reprodukciók minimális felbontása 72 dpi, minimális mérete 200 KByte legyen.)
A jelentkezéseket az alábbi e‐mail címre várjuk: kepzo@diakhitel.hu
A pályázat díjazása
- A pályázat fődíja: 1 db iMac 21,5 colos Quad‐core i5 2,9 GHz
- A pályázat második díja: MacBook Air 11 colos 126 GB
- A pályázat harmadik díja: iPad 4 GEN wifi 64 GB
- A további kiválasztott pályaművek kiállításon vesznek részt, illetve megjelennek a kiállítási katalógusban.
Egyéb tudnivalók
Az előzsűrizésre 2013. október 28‐át követően kerül sor. A kiállításra beválogatott pályaművek beküldőit ezt követően értesítjük, és egyeztetünk velük az eredeti pályaművek beszállításáról a kiállításra.
A győztes pályaműveket 2013. november 18. és 23. között kiállítás keretében mutatjuk be a budapesti A38 Hajó Kiállítótermében.
A pályázó a jelentkezéssel elismeri, hogy részt kíván venni a Diákhitel Központ KÉPZŐ című festészeti, grafikai és fotóművészeti pályázatán. A pályázó elismeri, hogy valamely magyarországi közép vagy felsőoktatási intézmény hallgatója. A jelentkezéssel a pályázó kezeskedik arról, hogy a beküldött pályaművek saját szellemi termékei, amiket harmadik fél felé semmiféle jogi kötelezettség nem terhel. A pályázó jelentkezésével hozzájárul, hogy beküldött pályaműveit a pályázati kommunikáció során – és kizárólag azzal összefüggésben – a pályázat kiírója megjelentesse. A jelentkezéssel a pályázó – amennyiben műve(i) kiállításra kerül(nek) – a műveket 1 éves időtartamra a Diákhitel Központ rendelkezésére bocsátja. A három nyertes pályamű a Diákhitel Központ tulajdonába kerül.
A pályázaton nem vehetnek részt a Diákhitel Központ Zrt., illetve az A38 Hajó munkatársai és közeli hozzátartozói, abban az esetben sem, ha a pályázati feltételeknek egyébként megfelelnek.
A pályázat technikai lebonyolítója az A38 Hajó (Zászlóshajó Kft.).
Letölthető dokumentumok
További cikkek a rovatban
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Future Leaders Exchange (FLEX) nemzetközi ösztöndíj középiskolásoknak
Sporttámogatás pályázat szociálisan rászoruló intézmények számára
Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Romano Kher ösztöndíj pályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Pályázat könnyűzenei koncerthelyszíneken rendszeres élőzenei koncertprogram megvalósítására
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Összesen négyszáz millió forintot oszt ki a Kormány külhoni lovas szervezetek számára
Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére
Pályázat lovas sportok, lovas hagyományőrzés, lovas turizmus, lovas terápia, lovas rendezvények támogatására
Logó és szlogen pályázat
Pályázat az egyházi jogi személyek közösségi célú programjainak megvalósítására
Pályázat nemzetiségi civil szervezetek 2024. évi költségvetési támogatására
Törőcsik Mari-ösztöndíj pályázat
Gyakornoki program a 24.hu-nál! pályázat
KBr Photo Award – nemzetközi dokumentarista fotópályázat
Civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása
Rijksakademie Residency – rezidencia program (Amszterdam) pályázat
Pályázat szakmai tevékenységek fejlesztésére és megújítására képzőművészek számára
Alkotói támogatás tudományos ismeretterjesztés és környezetkultúra területen, igényes művek szerzői számára
Pályázat ismeretterjesztő és környezetkultúra rendezvények megvalósítására
Pályzat a jásdi öltöztethető Szűz Mária-szobor ruhatervezésére