fotóművészeti pályázatok Archive

Diákhitel képző 2013 – festészeti, grafikai és fotóművészeti pályázat

A Diákhitel Központ Zrt. festészeti, grafikai és fotóművészeti pályázata. A Diákhitel Központ Zrt. festészeti, grafikai és fotóművészeti pályázatot hirdet a magyarországi közép‐ és felsőfokú oktatási intézmények hallgatói számára. A Diákhitel Központ több mint tíz éve áll a hallgatók mellett egyetemi éveik alatt azzal a céllal, hogy képzett diplomásként sikeres életpályát fussanak be.

8th International Arte Laguna Prize – nemzetközi művészeti pályázat

Elkezdődött a 8. Nemzetközi Arte Laguna Prize  (8th International Arte Laguna Prize) nemzetközi művészeti pályázat. A pályázat 5 szekciójában 5  díjazott 35 000 euró összértékű díjazásban részesül.  A díjak mellé művészeti rezidencia lehetőségek, együttműködések cégekkel, személyes kiállítási lehetőségek párosulnak. Az Arte Laguna díjra festészet, szobrászat, fotóművészet, videóművészet és performance és virtuális és digitális művészet területén nyújthatnak

Pályázat A négy elem című kiállításon való rézvételre

A  Magyar  Alkotóművészek  Országos  Egyesülete  (MAOE)  kiállítást  szervez  kizárólag  tagjai  részére, “A  négy  elem” címmel. Képzőművészek  számára – festészet,  szobrászat,  grafika;  Iparművészek számára –  alkalmazott  grafika, illusztráció,  textil,  kerámia,  ötvös,  üveg  kategóriákban  és  fotóművészek  számára. A  MAOE  célja, hogy  átfogó  keresztmetszetét adja jelenlegi tagjai  munkásságának  így  a  sokrétűen megközelíthető tűz-víz-levegő-föld tematika  keretein  belüli  bemutatkozási  lehetőséget

NKA Vizuális Művészetek kollégium pályázatai

Az NKA Vizuális Művészetek kollégium kiírta soron következő pályázatait az alábbi témakörökben: (1) hazai művészek külföldi alkotótelepeken, alkotóműhelyekben és szimpóziumokon való részvételére, valamint külföldi művészek magyar szakmai fórumokon való szereplésére, kurzus vezetésére a vizuális művészet területén; (2) alkotótelepek, alkotóműhelyek és szimpóziumok szakmai programjainak megvalósítására, valamint magyar művészek részvételére a hazai alkotótelepeken. (3/a) képzőművészek, iparművészek és

NKA vizuális művészetek kollégium pályázat

A Vizuális művészetek szakmai kollégium pályázata (1.) hazai művészek külföldi alkotótelepeken, alkotóműhelyekben és szimpóziumokon való részvételére, valamint külföldi művészek magyar szakmai fórumokon való szereplésére, kurzus vezetésére a vizuális művészet területén; (2.) alkotótelepek, alkotóműhelyek és szimpóziumok szakmai programjainak megvalósítására, valamint dokumentálására; (3.) alkotói támogatásra – (3./a) képzőművészek, iparművészek és fotóművészek részére vissza nem térítendő, alkotói támogatást

Pályázat külföldi alkotóházakba

Budapest Főváros Önkormányzata megbízásából a Budapesti Történeti Múzeum-Budapest Galéria pályázatot hirdet – képzőművészek és fotóművészek számára – a 2012-es évre, egy és kéthónapos, illetve egyik esetben két hetes művészeti alkotói ösztöndíjakra a következő helyekre: Bécs, Salzburg, Krems, Párizs, Strasbourg, Stuttgart, Frankfurt am Main, Lisszabon, Helsinki (Vantaa) és Gyergyószárhegy.

Művészeti Karaván pályázat

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium pályázatot hirdet művészeti karaván címmel határon túli magyar képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítások, valamint filmszakmai programok megszervezésére és lebonyolítására

K&H alkotói ösztöndíj program pályázat

A K&H Csoport (Kiíró) ösztöndíj és egyszeri műtárgyvásárlási programot hirdet fiatal képzőművészek számára. Az ösztöndíj célja, hogy anyagi támogatással segítse az alkotóművészek pályakezdését és művészi fejlődését.

FreshArt művészeti pályázat

Debrecen és Nagyvárad önkormányzata közös pályázatot hirdet fiatal képző, ipar és fotóművészek számára. A pályázat célja: egyrészt bemutatkozási lehetőséget kívánunk nyújtani a Debrecen és Nagyvárad térségében élő fiatal alkotóknak, másrészt késztetést adni új alkotások létrehozásához, segítséget nyújtva ezzel művészi tevékenységükhöz, pályakezdésükhöz.

Henkel Art.Award. 2011

Idén tizedik alkalommal hirdeti meg a Henkel Central Eastern Europe (Henkel CEE) a Henkel Art.Award. pályázatot A Henkel Art.Award. díj célja, hogy elismerje a régió kiemelkedő művészeit. A Henkel idén, Közép-Kelet-Európa 23 országából, a képzőművészet több területéről várja a jelentkezőket, így pályázni lehet festészet, grafika, fotó, videó és installáció kategóriában.

Duna-legendárium fotópályázat

A Litera irodalmi portál a Hungarofest támogatásával meghirdetett Duna-legendárium projekt részeként fotópályázatot hirdet amatőr és profi fotósok számára, a Dunához, elsősorban a Duna budapesti szakaszához kötődő, legendákat idéző, történetet „elbeszélő” fotográfiák készítésére.

Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj 2011

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium megbízásából a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus (a továbbiakban: MMIKL) pályázatot hirdet fiatal, alkotó fotográfusok részére a Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj elnyerésére.

Az Év Kreatív Ígérete művészeti pályázat

Az Év Kreatív Ígérete  A BKF vizuális művészeti pályázata 2010/11 A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Kommunikációs és Művészeti Karának Alkalmazott Művészeti Intézete, és Médiaművészeti Intézete pályázatot hirdet 14 és 25 év közötti, művészetek iránt érdeklődő, alkotni vágyó fiatalok részére.

Fotópályázat egyházi épületekről

Az Erdélyi Unitárius Egyház Képviselő Tanácsa pályázatot hirdet fényképészek számára minden egyházi épületről, javakról készítendő átfogó fényképsorozat elkészítésére.

Akadálymentes szerelem fotópályázat

A MEOSZ pályázatot hirdet „Akadálymentes szerelem” címmel. Pályázni lehet minden olyan fotóval, amely szabad gondolattársítással megmutatja, mi jut eszébe az alkotónak erről a címről, az akadálymentes világ emberi kapcsolatairól.

Csokoládé csomagolás pályázat

TERVEZZ SAJÁT CSOKOLÁDÉ CSOMAGOLÁST! PÁLYÁZATI FELHÍVÁS! A Csipkerózsika-álmából felébresztett Stühmer márka magas minőségű termékeivel szeretné megismertetni a fiatal korosztályt, új köntösbe bújtatva két termékét, több variációban.

LÁNCHÍD-ON koncepció pályázat

A defo nyitott pályázati lehetőséget hirdet valamennyi magyarországi és külföldi felsőfokú oktatási intézmény művészeti szakán tanuló hallgató vagy ezek bármelyikén végzett szakember számára. A pályázat kiírója a defo, az Europa Design, a Wilkhahn ON-szék hivatalos forgalmazója, és a LÁNCHÍD 19 design hotel.  A LánchídON Koncepció pályázat leadási határidejét meghosszabbították! Az új beadási határidő: Személyes leadás

K&H alkotói ösztöndíj pályázat

A K&H Csoport ösztöndíj programot hirdet fiatal, alkotó képzőművészek számára. Az ösztöndíj célja, hogy anyagi támogatást nyújtson, mellyel segíti az alkotóművészek pályakezdését és művészi fejlődését, továbbá a Csoport épülő gyűjteményét az ösztöndíjidőszak végén a nyertes pályázó által készített alkotással gyarapítsa.

Mediawawe fotópályázat

MEDIAWAVE PORTFÓLIÓ REVIEW 4.” FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2010 – A pályázatot 30 évnél fiatalabb amatőr, és hivatásos fotográfusok részére írjuk ki.

A boldogság pillanatai fotópályázat

A PortalArt és a Magyar Fotóművészek Szövetsége fotópályázatot hirdet A boldogság pillanatai címmel. A boldogság egy látásmód. (Francois Lelord) A pályázat nyílt, célja Budapest köztereinek szebbé tétele szabadtéri kiállítással.

termalfurdok.com

welcomepickups.com

dajer.hu