Az Erasmus+-t a képzettség és a foglalkoztathatóság javítását, valamint az oktatási, képzési és az ifjúsági munka területén működő rendszerek korszerűsítését célzó hétéves program a jelenleginél 40%-kal magasabb, 14,7 milliárd eurós költségvetéssel gazdálkodhat. Ebből 10% jut az ifjúsági szakmának. A program révén több mint 4 millió pályázó juthat támogatáshoz, ebből a Fiatalok Lendületben Program folytatásának számító ifjúsági fejezetnek köszönhetően több mint 500 000 fiatal és szakember.
Pályázattípusok
Támogatási területek
1. kulcstevékenység – Az egyének tanulási célú mobilitása
- Egyéni mobilitás az oktatás, a képzés és az ifjúságügy terén
- Közös mesterképzés
- Európai önkéntes szolgálathoz kapcsolódó nagyobb rendezvények
2. kulcstevékenység – Együttműködés az innováció és a bevált gyakorlatok cseréje terén
- Stratégiai partnerségek az oktatás, a képzés és az ifjúságügy terén
- Tudásfejlesztési szövetségek
- Ágazati szakképzettség-fejlesztési szövetségek
- Kapacitásépítés az ifjúságügy terén
3. kulcstevékenység – A szakpolitikai reform támogatása
- Strukturált párbeszéd: Találkozók fiatalok és döntéshozók részvételével az ifjúságügy témájában
A Jean Monnet program tevékenységei
- Jean Monnet tanszékek
- Jean Monnet oktatási modulok
- Jean Monnet kiválósági központok
- Jean Monnet intézmények és társulások támogatása
- Jean Monnet hálózatok
- Jean Monnet projektek
Sport
- Együttműködési partnerségek a sport területén
- Európai nonprofit sportesemények
Támogatásra jogosultak köre
Bármely, az oktatás, a képzés, az ifjúságügy és a sport területén tevékenykedőköz- vagy magánszervezet pályázhat az Erasmus+ program támogatására. A fiatalok és fiatal munkavállalók egyéni tanulmányi mobilitásához, valamint ifjúsági stratégiai partnerségekhez nyújtott támogatásokra a fiatalok olyan csoportjai is pályázhatnak, amelyek ifjúsági munkát végeznek, de ezt nem feltétlenül ifjúsági szervezet keretében teszik.
Költségvetés és a projektek időtartama
A pályázati felhívásra elkülönített összeg hozzávetőlegesen 1 507,3 millió EUR.
- Oktatás és képzés: 1 305,3 millió EUR
- Ifjúságügy: 174,2 millió EUR
- Jean Monnet: 11,2 millió EUR
- Sport: 16,6 millió EUR
Mind a megítélt támogatások összege, mind a projektek időtartama eltérhet olyan tényezők függvényében, mint például a projekt típusa vagy az érintett országok száma.
A pályázatok benyújtásának határideje
A pályázatok benyújtására kitűzött határidők minden esetben brüsszeli időszerint 12.00-kor (délben) zárulnak le.
1. kulcstevékenység
- Egyéni mobilitás az oktatás, a képzés és az ifjúságügy terén (minden terület): 2014. március 17.
- Egyéni mobilitás kizárólag az ifjúságügy területén: 2014. április 30.
- Egyéni mobilitás kizárólag az ifjúságügy területén: 2014. október 1.
- Közös mesterképzés: 2014. március 27.
- Európai önkéntes szolgálathoz kapcsolódó nagyobb rendezvények: 2014. április 3.
2. kulcstevékenység
- Stratégiai partnerségek az oktatás, a képzés és az ifjúságügy terén (minden terület): 2014. április 30.
- Stratégiai partnerségek kizárólag az ifjúságügy területén: 2014. október 1.
- Tudásfejlesztési szövetségek, ágazati szakképzettség-fejlesztési szövetségek: 2014. április 3.
- Kapacitásépítés az ifjúságügy terén: 2014. április 3. , 2014. szeptember 2.
3. kulcstevékenység
Találkozók fiatalok és döntéshozók részvételével az ifjúságügy témájában: 2014. április 30.; 2014. október 1.
Jean Monnet tevékenységek
- Tanszékek, modulok, kiválósági központok, intézmények és társulások támogatása, hálózatok, projektek: 2014. március 26.
- Sportügyi tevékenységek, Együttműködési partnerségek a sport területén: 2014. május 15.
- Európai nonprofit sportesemények: 2014. március 14. ; 2014. május 15.
Letölthető dokumentumok
További információk
A pályázati felhívás részletesebb feltételeit, ideértve a felhívás prioritásait is, lásd az Erasmus+ program útmutatójában, amely a következő internetes címen található meg: http://ec.europa.eu/erasmus-plus/
Az Erasmus+ program útmutatója a jelen pályázati felhívás szerves részét képezi, és a benne foglalt részvételi és finanszírozási feltételek teljes mértékben vonatkoznak a jelen pályázati felhívásra.
Bővebb információ: Erasmus Plus Program
További cikkek a rovatban
Werner Fenz ösztöndíj – Művészet a köztérben pályázat
Steirischer Herbst kutatói ösztöndíj
Vállalkozóvá válás támogatása komplex szolgáltatásokkal és tőkejuttatással pályázat
Interreg VI-A IPA Magyarország-Szerbia Program I. pályázat
A Loupe Színházi Társulás arculatpályázata
Künstlerstadt Kalbe: Nyári rezidencia pályázat
Ékszertervező pályázat
Budapest főpályaudvar irodalmi pályázat
HUSK-2302 pályázat a természeti erőforrások védelmére, a helyi örökség megőrzésére és közös kockázatviselésre
Független médiumok támogatási program
Emberi Jogi Rövidfilmverseny pályázat diákoknak
L’ORÉAL-UNESCO A Nőkért és a Tudományért Magyar Ösztöndíj pályázat
Selyemutak Ifjúsági Kutatási Ösztöndíj
“Együtt Ukrajnáért” – pályázat civil szervezetek számára
Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest – FES30 ösztöndíj
Basquiat nyomában – képzőművészeti pályázat
Az “Engedetlenség Leányiskolája” pályázata nő alkotók, női alkotócsoportok, kollektívák számára
Pályázat egyedülálló és családos hajléktalanok személyre szabott programjainak támogatására
A városi ipari örökség új művészeti perspektívái – pályázat fotósoknak és építészeknek
Egypercesnovella-író pályázat
Pályázat gazdasági vállalkozások kialakítására
Pályázat Budapest 150 emlékévhez kapcsolódó művészeti és kulturális projektek támogatására
Pályázat külhoni szervezetek működésének, fejlesztéseinek és eszközbeszerzéseinek támogatására
IX. Dorothy Waxman Nemzetközi Textiltervezői Díj