A CEEweb a Biológiai Sokféleségért, a Diverziti Egyesület és a Greenpeace Magyarország minden kamera, illetve egyéb felvevőberendezés-tulajdonost hív, hogy vegyen részt a második nemzetközi Green-Go rövidfilm versenyen és fesztiválon!
A kisfilmes kategóriák az alábbiak:
- Energia[Forradalom] a fenntartható energia nemzetközi évében (Greenpeace Magyarország) – Ma az ipar, a gazdaság és a társadalom jórészt a fosszilis energiahordozókból kinyert energiára épül. A fosszilis energiahordozók használata azonban komoly káros következményekkel jár, úgymint az éghajlat megváltozása, a különböző társadalmak, országok, kontinensek közötti, illetve azokon belüli egyenlőtlenségek kialakulása, vagy ezen energiahordozók készleteinek teljes kimerítése. Amennyiben nem tanuljuk meg az energia hatékony, nem pedig pazarló használatát, nem váltunk át a megújuló energiaforrások használatára és forradalmasítjuk ezáltal energia rendszereinket, úgy saját túlélésünket veszélyeztetjük. A fenntartható energia nemzetközi évében eljött az idő, hogy változtassunk a hozzáállásunkon, és valódi megoldásokkal álljunk elő az emberiség és a környezet számára! Készíts filmet arról, miként veszélyeztetik a jövőt a fosszilis energiahordozók, és hogy szolgálja a társadalmak és közösségek életét szerte a világon a megújuló energiaforrások használata! Mutasd meg, hogyan lehetne meggyőzni az embereket a változások szükségességéről!
- Ünnepeljük együtt az európai természetet – Az élőhelyvédelmi irányelv 20. évfordulója (CEEweb a Biológiai Sokféleségért) – Az európaiak büszkék lehetnek az öreg kontinens gazdag és változatos élővilágára, legyen az akár a hód, a jégmadár, a kökörcsin vagy a méltán hires lankás pannon homokos sztyeppék élővilága. Az EU felismerte a természeti örökségünk megőrzésének fontosságát, melyet az élőhelyvédelmi és madárvédelmi irányelveken keresztül próbál megvédeni. Összességében ezen irányelvek mintegy 1000 állat- és növényfaj, és közel 200, úgynevezett “élőhely-típust” (pl.: sajátos típusú erdők, legelők, vizes élőhelyet stb.) védelmeznek. Mutasd meg a világnak és Európa polgárainak, hogy milyen büszkék lehetnek ezen természeti örökségre és az ennek köszönhető szolgáltatásokra (úgymint élelmiszer, gyógyszerek, tiszta víz, a beporzásból születő mézre, gyümölcsökre és zödségekre)! Nyisd fel az emberek szemét és mutasd meg nekik, hogy a változatos természeti kincs nélkül milyen életet élnének és világíts rá ennek a változatosságnak a ma még élvezhető gazdasági és társadalmi előnyeire!
- Fedezd fel a kulturális és a biológiai sokszínűséget – az életünk alapját (Diverziti Egyesület) – Az emberiség és a különböző kultúrák nem mondhatók homogénnek. Ez igaz a természetre is. Különbözőek a színeink – s a színek amiket használunk, a hagyományaink, táncaink, ételeink és tündérmeséink – akármennyire is hihetetlen, ezek mind a környezetünkön és a benne rejlő biológiai sokféleségen alapulnak. Ma a világ a globalizációnak köszönhetően nyelveket, kultúrákat, és nem utolsó sorban fajokat veszít el napról napra, méghozzá ijesztő mértékben. Fedezd fel a kapcsolatot a kulturális és a biológiai sokféleség között, mutass rá a változatosság elvesztésének következményeire és mutass be egy sokféleség nélküli világot, hogy mindezeken keresztül felhívd az emberek figyelmét a változatosság fontosságára!
Követelmények
A kisfilmek legyenek:
AKÁR
- kampányfilmek, amelyek maximum 60 másodpercben szellemesen és sokkolóan közvetítik a 3 téma valamelyikének üzenetét,
VAGY
- akármilyen más filmes műfaj, amely releváns környezetvédelmi üzenetet mutat be minimum 60 másodpercben, maximum 8 percben ,
ÉS
- Youtube-ra vagy VImeo-ra legyen feltöltve nagy felbontásban (legalább 720px széles).
Jelentkezési feltételek:
- Kitöltött online jelentkezési lap: http://greengofest.eu/hu/apply
- Csatolt Youtube/Vimeo link
- Csatolt időzített felirat (.srt) angol nyelven
- Kettő darab állókép a filmből (min. 300 dpi)
- Csatolt fénykép a készítőről (min. 300 dpi)
- Trailer, amennyiben elérhető
- A nevezési határidő megváltozott, még nem késő befejezni és benevezni a filmed a Green-Gora! Az új nevezési határidő: 2012. november 9.
- Egy jelentkező maximum három filmmel pályázhat (egy film/kategória, ezesetben filmenként külön jelentkezési lapok kell kitölteni)
Felhívjuk a figyelmed, hogy a fenti kritériumok nem teljesülése esetén a jelentkezésedet nem áll módunkban elfogadni!
A beküldött pályaműveket az alábbi szempontok szerint értékeljük:
- kreativitás
- eredetiség
- a környezeti és természetvédelmi üzenet erőssége
- szakmaiság
Minden kategóriában külön zsűri értékeli majd a pályaműveket a fenti szempontok alapján. A zsűri tagjai között egy újságíró, egy filmes szakértő és a témafelelős civil szervezet képviselője lesz. A zsűri minden kategóriában egy első helyezettet hirdet.
Mindemellett az összes videó fel lesz töltve a verseny weboldalára a nevezések menüpont alá 2012. november 6-án (http://greengofest.eu/hu/entries), ahol a honlap látogatói megtekinthetik a filmeket, illetve szavazhatnak is a nekik leginkább tetsző filmekre 2012. november 6. 18:00 (CET) és 2012. november 16. 18:00 (CET) között. Kategóriáktól függetlenül, az összes beérkezett pályamű közül egy közönségdíjast hirdetünk a látogatók által leadott szavazatok alapján.
Amennyiben a szervezők a közönségszavazatok érkezése során bármilyen szabálytalanságot észlelnek, fenntartják a jogot, hogy a versenyzőt a versenyből kizárják.
A díjazott videókat a verseny honlapján 2012. november 19-én a szervezők közzéteszik. A díjazott videók készítőit a szervezők legkésőbb 2012. november 19-ig e-mailben értesítik. A pályaművekkel szemben támasztott, tehát érvényesnek tekintett alkotásokat helyezéstől függetlenül a 2. Nemzetközi Green-Go Fesztivál keretében Budapesten levetítjük.
Feltételek és kikötések
A rövidfilmverseny és fesztivál résztvevői hozzájárulnak, hogy a szervezők (Greenpeace Magyarország, CEEweb a Biológiai Sokféleségért, Diverziti Egyesület) és nemzetközi partnerszervezetei a pályázók által beküldött filmeket szabadon használhassák. Ezáltal a pályázók a szervezőket minden joggal felruházzák („kizárólagos jog”), korlátozás nélkül, pályaművük egyéni és a világon bárhol történő levetítésére, tartalmának használatára bármilyen nyelven és média csatornán, továbbá arra, hogy a pályamű hozzáférését harmadik fél számára korlátozzákk a Green-Go honlapon vagy saját webfelületeiken. A pályázók hozzájárulnak, hogy a szervezők a filmeket és annak részleteit szabadon, korlátozás, és anyagi ellenszolgáltatás nélkül, bármilyen megkötés nélkül szabadon használhassák. A jelentkezőket semmilyen szerzői jog a fentiekért nem illeti meg. A szervezők a filmeket nyereségszerzés céljából nem használhatják fel. A szervezők a filmekben semmilyen lényeges változtatást nem tehetnek a film készítőjének engedélye nélkül. Amennyiben a filmeket a szervező, vagy valamely tagszervezete levetíti, a vetítés során a vetítő félnek (szervező vagy tagszervezete) kötelessége megjelölni a film címét, illetve a producer és a filmkészítők neveit. A jelentkezők a beadott pályaműveiket korlátozás nélkül vetíthetik, más versenyekre benevezhetik jelen verseny mellett. A szervezők a filmkészítők által elkövetett esetleges szerzői jogsértésért nem tehető felelőssé, a szervezők a szerzői jogok tekintetében a beérkezett pályaműveket nem vizsgálják. A szervezők fenntartják a jogot, hogy amennyiben etikai vagy jogi aggályok merülnek fel a szerzői jogokat illetően, illetve a honlapon leadott szavazások során, a versenyzőt a versenyből kizárhatják
Home:
http://www.ceeweb.org/
Facebook:
http://www.facebook.com/pages/
Twitter:
http://twitter.com/#!/
Blog:
http://ceeweb.blogspot.com/
Home:
http://www.ceeweb.org/
Facebook:
http://www.facebook.com/pages/
Twitter:
http://twitter.com/#!/
Blog:
http://ceeweb.blogspot.com/
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak