palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Képfegyverrel az erőszakmentességért-Videópályázat

vilag körüli menet palyazatA Humanista Mozgalom Humatográfia Csoportja filmes pályázatot hirdet. A pályázat az erőszakmentesség mozgóképi megjelenítésének lehetőségeit kívánja feltárni. A pályázatra várjuk minden lelkes filmkészítő jelentkezését. Az alkotók feladata az, hogy filmes formába öntve kifejezzék az erőszakmentességről alkotott nézeteiket, véleményüket, érzéseiket. A pályázat szervesen kapcsolódik a Humanista Mozgalom Világ Körüli Menet a Békéért és az Erőszakmentességért elnevezésű nemzetközi kezdeményezéséhez, melynek célja felhívni a figyelmet arra, hogy a világ, melyben élünk, mára az erőszak különböző formáinak nyomása alatt működik. Éppen ezért fontos egy olyan erőszakmentes tudatosság felébresztése és természetessé tétele, mely elutasítja az erőszak minden formáját, legyen az fizikai, gazdasági, faji, lelki, vallási vagy szexuális erőszak. Leadási határidő módosítás! Leadási határidő: 2009. november 30.

A Világ Körüli Menet a Békéért és az Erőszakmentességért öt konkrét követelést is megfogalmaz ennek érdekében:

  • A világ atomfegyverkészletének leszerelése
  • A megszálló csapatok azonnali kivonása a megszállt területekről
  • A hagyományos fegyverek fokozatos, arányos és egyidejű leszerelése
  • Az országok közötti megnemtámadási egyezmények aláírása
  • A kormányok utasítsák el a háborút, mint a konfliktusok megoldásának eszközét.

A pályázók ihletet meríthetnek a Világ Körüli Menet a Békéért és az Erőszakmentességért céljaiból, azonban várjuk a kreatív, újító és egyéni meglátásokat megmutató filmes alkotásokat is.

Pályázni maximum 8 perces, bármilyen stílusú és műfajú (játékfilm, animációs film, fotósorozat/pixilláció) filmes alkotással lehet.

A pályamunkákat zárt borítékban a jelentkezési lapot mellékelve DVD lemezen kérjük leadni személyesen a BúgóCsigatanya Közösségi Térben (1077 Budapest, Rózsa utca 27.) hétköznap 15-22 óráig, vagy postai úton a 1117 Budapest, Októberhuszonharmadika u. 9. címre. A borítékra kérjük, írják rá a „Humatográfia filmpályázat” jeligét.

A jelentkezési lap letölthető a www.vilagbekemenet.hu/videopalyazat weboldalról.

Az alkotásokat közzé tesszük a www.vilagbekemenet.hu/videopalyazat weboldalon, illetve a legjobbakból vetítést rendezünk a Palace Kossuth moziban 2009. november második hetében.

Az internetes közzététel egyszerűsége érdekében a pályázó maga is feltöltheti videóját bármelyik videó megosztó portálra. (Ez esetben kérjük, hogy a jelentkezési lapon tüntesse fel a film linkjét is!)

A pályamunkák beérkezési határideje 2009. november 4.
Leadási határidő módosítás! Leadási határidő: 2009. november 30.!

Szervezők és elérhetőségek:

Pályázat koordinátor:

Keresztesi Réka
Email: reka_keresztesi@hotmail.com
Mobil: 0620 229 2411

Humatográfia főszerkesztő, web:

Házi Csaba
Email: hz.csabi@gmail.com
Mobil: 0630 440 8670


Sok sikert kívánunk!

Friss