Képzőművészeti pályázat állami gondozott és belváros-lipótvárosi fiataloknak. Idén ötödik alkalommal kerül megrendezésre a 6-20 év közötti, állami gondozásban élő fiatalok számára kiírt országos képzőművészeti pályázat.
Az esemény ötletgazdája Vári Zsolt festőművész, maga is állami gondozásban nőtt fel, több állami intézetet megjárt. Átélte, hogy mekkora motiváló ereje van a család nélkül felnőtt gyermekek életében a SIKERNEK, a kívülről jött elismerésnek.
– Gyermekként részt vettem egy rajzpályázaton, ahol a díjátadón felmehettem a színpadra és átvehettem jutalomként egy 500 forintos vásárlási utalványt – emlékezett. – A mai napig egyetlen díj, kitüntetés nem okozott nekem akkora örömet, mint az a jelképes összeg, amely arra bátorított, menjek tovább ebbe az irányba. Így lett a művészet az életem, az az út, amelyre aligha léptem volna anélkül a gyermekkori élmény nélkül.
Vári Zsolt az eseményt szervező Magyarországi Roma Galéria Egyesület (1054 Budapest, Honvéd u. 3.) igazgatója is. Elmondta, hogy Budapest V. kerület, Belváros-Lipótváros Önkormányzata és Budapest V. kerület Cigány Kisebbségi Önkormányzata támogatásának köszönhetően idén az eredeti koncepció alapgondolata kibővült: ezúttal a belvárosi alkotni szerető gyerekek is pályázhatnak. A támogatók között van a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (TEGYESZ), az Evangélikus Egyház, a Közéleti Roma Nők Egyesülete, valamint a FROKK, azaz a Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ, amely 2010-ben ismét felkarolja a tehetséges fiatalokat.
A pályázat támogatóinak jóvoltából több százezer forint értékű, főként művészeti termékek (olajfestékek, vásznak, ecsetek), és egyéb ajándékok (mountanbike kerékpár, művészeti albumok, műszaki cikkek) várnak a résztvevőkre. Akiknek a pályázatban rögzített feladata a maguk fantáziájával (és vízfestékkel, olajfestékkel, temperával, zsírkrétával, filctollal) megalkotni az alábbi témák egyikét:
- AZ ÉN ÁLLATVILÁGOM
- AZ ÉN NYARAM
- VERS / Pindroch Csaba: Youtube.hu / romagaleria
- VERS / Hegedűs D. Géza: Youtube.hu / romagaleria
A pályázatot már meghirdették, a szervezők valamennyi állami intézetbe eljuttatták a kiírást. A festményeket (PÁLYÁZAT feliratú borítékban) 2010. december 10-éig várják a Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ Napházába (1081 Budapest, Népszínház utca 31.).
Itt lesz pályázatra beérkezett művekből rendezett kiállítás megnyitója is 2010. december 17-én, pénteken 14 órakor. A megnyitó előtt – akárcsak tavaly – már 11 órára várják közös programra az ifjú alkotókat. A megnyitón közreműködik Pindroch Csaba színművész és Bombera Krisztina televíziós műsorvezető.
Az ünnepélyes díjátadást követően a kiállított művek egy hónapig megtekinthetőek és megvásárolhatók lesznek a FROKK, Napházban.
Vári Zsolt reméli, hogy a tavaly beküldött művek számát jóval meghaladó alkotásból választhatják ki idén a legjobbakat.
A tervek között szerepel, hogy a jövőben a támogató szervezetekkel és civilekkel karöltve állandóvá tegyék az állami gondozott és a belvárosi gyermekek festménypályázatát, és hogy a díjazott művekből aztán évenként naptár készüljön.
Letölthető dokumentumok
Bővebb információ
Vári Zsolt 06 /20-34-767-39
További cikkek a rovatban
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj