A L’ORÉAL Magyarország és az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága – a Szociális Innováció Alapítvány a Kelet-Európai Térség Fejlesztéséért – útján, a Magyar Tudományos Akadémia védnökségével – idén is meghirdeti ösztöndíjpályázatát. Az ösztöndíj célja, hogy a fiatal tudós nőket és kutató szakembereket kiemelkedő és gyakorlatba vehető tudományos eredmények elérésére serkentse, továbbá ösztönözze és előmozdítsa a magyar nők helyzetét a tudományos és kifejezetten kutatói pályán, a legkülönbözőbb kutatási területeken.
A L’ORÉAL-UNESCO Magyar Ösztöndíj feltételrendszere: A pályázaton a Magyar Köztársaság területén az állami felsőoktatási intézményekben, ezek kutató intézményeiben, és az MTA kutatóintézetekben dolgozó, magyar állampolgárságú, az alább megjelölt tudományterületek valamelyikén tudományos kutatással foglalkozó nők vehetnek részt:
- természettudományok, élettudományok
- anyagtudományok
A 2014. évi pályázat 3 ösztöndíj-támogatást tartalmaz:
- A) 30 év alatti (vagy 2014-ben 30. életévüket betöltő), doktori (PhD) képzésben részt vevő kutató, vagy a közelmúltban PhD fokozatban részesített nők pályázhatnak egy 3500 eurós ösztöndíjra.
- B) 40 év alatti (vagy 2014-ben 40. életévüket betöltő), doktori (PhD) képzésben részt vevő kutató, vagy a közelmúltban PhD fokozatban részesített nők pályázhatnak egy 3500 eurós ösztöndíjra.
- C) 55 év alatti (vagy 2014-ben 55. életévüket betöltő), jelentős kutatási részeredményeket elért, illetve kiemelkedő fontosságú eredményeket ígérő kutatásban résztvevő nők nyújthatnak be pályázatot egy 4000 eurós ösztöndíj elnyerésére.
A magyar nyelven benyújtandó pályázatnak tartalmaznia kell:
- a következő adatokat (1.adatlap): a pályázó neve, születési helye és ideje, végzettsége, felsőfokú szakképzettségének, illetve szakterületének megjelölése, beszélt idegen nyelvek és nyelvvizsgák felsorolása, munkahelye, beosztása, munkahelyi és lakáscíme, telefon ésfax száma, e-mail címe;
- az alábbi információkat (2.adatlap): a pályázót ajánló két, tudományos fokozattal rendelkező szakember neve, munkahelye, beosztása, tudományos fokozata, elérhetőségi címe és telefonszáma,
- a pályázó tudományos kutatói önéletrajzát, mely kitér a pályázó tudományos és kutatói érdeklődésére, jövőbeli terveire is;
- publikációs listát, melyben szerepel az adott folyóiratnak a közlemény megjelenésének évében érvényes impakt faktora, és az adott cikkekre érkezett független hivatkozások felsorolása (független az idézés, ha az idéző és az idézett cikknek nincsen közös szerzője); valamint a megjelent publikációk összesített impakt faktorát, és az összes független hivatkozás számát;
- a pályázó kutatási eredményeit, esetleg szabadalmazott találmányainak és erkölcsi (kitüntetési) elismeréseinek listáját;
- a pályázó pályázati témájának összefoglalását maximum 3 gépelt oldalon.
- a pályázót bemutató, támogató, két ajánlólevelet, a pályázóval azonos szakterületen dolgozó, tudományosan elismert, a 2. adatlapon megjelölt két szakembertől;
- a pályázó pályázati témájának rövid, angol nyelvű összefoglalóját.
- a Pályázó által legfontosabbnak ítélt három, folyóiratban publikált tudományos közleményének másolatát;
A pályázatot 2 példányban kell megküldeni kinyomtatott és aláírt formában az alábbi névre, címre: L’ORÉAL-UNESCO Magyar Ösztöndíj Bizottság – Szociális Innováció Alapítvány a Kelet-Európai Térség Fejlesztéséért, 1537. Budapest Pf.: 453/27
A postai küldeményen fel kell tüntetni a „L’ORÉAL-UNESCO Magyar Ösztöndíj 2014” megjelölést. A Pályázat beérkezéséről a Pályázó elektronikus úton értesítést kap.
További információ: Sasvári Tünde, tel: 438-2236, email: tunde.sasvari@loreal.com
A Pályázat postára adásának határideje: 2014. június 1.
A Pályázatok elbírálási határideje: 2014. szeptember 30.
A pályázók írásban kapnak értesítést pályázatuk eredményéről, és az eredményhirdetés időpontjáról. Az ösztöndíjat nyert pályázók nevét/személyét a pályázat kiírója nyilvánosságra hozhatja. A nyertesek vállalják, hogy az ösztöndíj elnyerését követően 3 hónapig a média rendelkezésére állnak tudományos munkásságuk ismertetésével.
A pályázatok eredményének nyilvános kihirdetése, az Ösztöndíjak és az Ösztöndíj Oklevelek átadása 2014. októberben lesz.
LINK: L’ORÉAL-UNESCO Magyar Ösztöndíj – a Nőkért és a Tudományért 2014
További cikkek a rovatban
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Future Leaders Exchange (FLEX) nemzetközi ösztöndíj középiskolásoknak
Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Romano Kher ösztöndíj pályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Pályázat európai média-platformok létrehozására
Pályázat európai média Hub-ok, médiaközpontok létrehozására
Nemek közötti egyenlőségi index az EU tagállamaiban: Politikai kontextus és statisztikai elemzés pályázat
Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére
Logó és szlogen pályázat
Törőcsik Mari-ösztöndíj pályázat
Gyakornoki program a 24.hu-nál! pályázat
KBr Photo Award – nemzetközi dokumentarista fotópályázat
Rijksakademie Residency – rezidencia program (Amszterdam) pályázat
Pályázat szakmai tevékenységek fejlesztésére és megújítására képzőművészek számára
A Fókuszterületi innovációs projektek támogatása pályázat
Alkotói támogatás tudományos ismeretterjesztés és környezetkultúra területen, igényes művek szerzői számára
Pályázat ismeretterjesztő és környezetkultúra rendezvények megvalósítására
Pályzat a jásdi öltöztethető Szűz Mária-szobor ruhatervezésére
Tudományos folyóiratok működésének támogatása pályázat
Heather B. Mattera Opportunity nemzetközi fotográfiai ösztöndíj
Művészeti és kulturális folyóiratok működési támogatása