A Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló 2003. évi XC. Törvény (Atv) 8. § (1)e) (2) c) alapján a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal pályázatot hirdet a Magyar Köztársaság és Szerbia közötti kormányközi tudományos és technológiai együttműködés keretében kutatás-fejlesztési projektek kutatócseréjének támogatására. A támogatás nyílt pályázati renden, a magyar – szerb kormányközi TéT együttműködési program keretében történik.
Támogatást kaphatnak: Költségvetési körbe tartozó szervezetek (kutatóintézetek, oktatási intézmények stb.), jogi személyiségű és jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok, szövetkezetek, jogi személyiségű non-profit szervezetek, akik a természet-, az orvos-, a mezőgazdasági és a műszaki tudományok területén tervezik az együttműködést.
Nem pályázhat, illetve nem részesülhet támogatásban
- az a szervezet, amely csődeljárás, felszámolási eljárás, végelszámolás alatt áll;
- adott pályázat megjelentetését megelőzően az Alap vagy az Atv. 16. §-ának (2) bekezdésében foglalt (cél) előirányzatok terhére kiírt pályázatokban valótlan vagy megtévesztő adatot szolgáltatott, illetve az elnyert pályázat alapján kötött szerződést – neki felróható okból – maradéktalanul nem teljesítette;
- a 60 napot meghaladó, lejárt köztartozás van;
- az Alappal, illetve az Atv. 16. §-ának (2) bekezdésében foglalt (cél) előirányzatokkal szemben 60 napot meghaladó lejárt fizetési kötelezettséggel rendelkezik.
A pályázatokat
legkésőbb 2009. június 16-i feladási határidővel kérjük az alábbi címre postán beküldeni:
TéT Alapítvány
Budapest
Pf. 38
1255
A borítékra kérjük ráírni:
Magyar-szerb TéT pályázat
A faxon beküldött pályázatokat nem tudjuk elfogadni.
A pályaműveket elektronikus formában (csatolt Word dokumentumként, egyetlen fájlba szerkesztve) az alábbi címre kérjük beküldeni (A Tárgy mezőbe szíveskedjenek beírni az „SB” szócskát):
bilat@tetalap.hu
sandor.szigeti@nkth.gov.hu
Támogatás futamideje: 24 hónap
A pályázati felhívásról és a pályamű kidolgozásáról a magyar kapcsolattartó ad tájékoztatást.
A pályázat nyerteseit a TéT Alapítvány értesíti a további teendőkről.
Magyar kapcsolattartó:
Szigeti Sándor
NKTH
Tel: (06 1) 484 2576
Tel: (06 1) 266 0801
Email: sandor.szigeti@nkth.gov.hu
http://www.nkth.gov.hu
Román kapcsolattartó:
Suzana Vojinovic
Department for International S&T Cooperation
Ministry of Science and Technology Development of the Republic of Serbia
Tel: 00 381 11 2642654
Email: suzana.vojinovic@nauka.gov.rs
További cikkek a rovatban
Komplex digitális K+F fejlesztések pályázat – DIMOP Plusz-1.1.2/C-24
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
Pályázat az élelmiszer-pazarlás mérésének javítására és az élelmiszer-pazarlás megelőzésének előmozdítására
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Deloitte fotópályázat
Pályázat sportfotósok számára
Barbara Huber Kutatói Ösztöndíj
Pályázat a városi mezőgazdaság fellendítésére Európában és azon túl!
VI. EUniWell magvető finanszírozási projekt – pályázat egyetemi és társadalmi jóllétet növelő projektek megvalósítására
Fernand Braudel ösztöndíjak vezető kutatók számára
Pályázat kezdő zenei üzleti vállalkozásoknak inkubátor programban való részvételre
Athéni fotófesztivál pályázat
8. Székelyföldi Grafikai Biennálé pályázat
Display Europe Mikro-ösztöndíjak
Pályázat az civil társadalom tevékenységének támogatására az emberi jogok javítása terén
Újságírói ösztöndíj újságíróknak
Pályázat korai fázisban lévő mélytechnológiai startup vállalkozások női vezetői számára
SozialMarie Pályázat
Pályázat helyi vagy országos közügyekkel, társadalmi problémákra irányuló kezdeményezések támogatására
A MARA-program kutatói ösztöndíj pályázata
A budapesti romák története – kutatói ösztöndíj