Pályázat a Honvédelmi Minisztérium által folyósított ösztöndíj elnyerésére.
Az ösztöndíjra pályázatot nyújthatnak be a polgári felsőoktatási intézményekben nappali hallgatói jogviszonyban álló vagy szakképző iskolákban tanulmányokat folytató tanulók.
Pályázók köre:
Felsőoktatásban tanulók közül az alábbi szakok hallgatói pályázhatnak:
- egészségtudományi kar – sürgősségi ellátás – mentőtiszt – Foglakoztatás kezdete: 2021.
- természettudományi / fizikus – orvosi fizikus – orvosi fizikus – Foglalkozás kezdete: 2021.
Ösztöndíjszerződés azzal a hallgatóval köthető, aki:
- 18. életévét betöltötte,
- cselekvőképes,
- magyar állampolgár,
- büntetlen előéletű,
- állandó belföldi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezik,
- megfelel a honvédségi ösztöndíjas hallgatókra vonatkozó egészségügyi, pszichikai, fizikai és egyéb alkalmassági követelményeknek,
- hazai iskolarendszerű szakképzésben (ideértve a továbbiakban: a szakképesítés-ráépülés képzés keretében) nappali iskolai rendszerben tanulmányokat folytató tanulói jogviszonyban álló, vagy hazai felsőoktatási intézmény nappali tagozatos képzésén vesz részt,
- folyamatos tanulmányok folytatását – kivéve az Ut. 7. § (6) bekezdése szerinti halasztás esetét – vállalja, továbbá
- vállalja, hogy a képzés befejezését követően az MH-val létesített szerződéses szolgálati viszonyát legalább az ösztöndíj folyósításával megegyező ideig fenntartja.
Az ösztöndíj havi összege a felsőoktatási intézményben tanulók esetében:
- felsőoktatási intézmény hallgatója esetében az illetményalap (43.110.-Ft) 300%-a (129.330.-Ft);
Letölthető dokumentumok
Meszaros_Ösztöndíj pályázati adatlap
pályázati felhívás-Meszaros -egészségügy
A pályázat beérkezésének határideje legkésőbb 2018. november 30.
Pályázattal kapcsolatos felvilágosítást Varga Zoltánné alezredes, Szoták Róbert őrnagy, Hajdu Attiláné őrnagy és Csibrik Ferencné törzszászlós ad (tel.: 06/14741348/28-845, 21-246, 21-139, 22-038,
e-mail: varga.zoltanne@hm.gov.hu, szotak.robert@hm.gov.hu, hajdu.attilane@hm.gov.hu, csibrik.ferencne@hm.gov.hu).
További cikkek a rovatban
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak
Deloitte fotópályázat