Az Iparművészeti Szakmai Kollégium pályázatot hirdet (1.) Alkotói támogatás, iparművészettel foglalkozó, tudományos értékű elemzésekre, monográfiákra, (2.) Országos szakmai rendezvények és kiállítások megrendezésére, (3.) A magyar iparművészet eredményeinek külföldön való bemutatására, (4.) Nemzetközileg elismert külföldön élő iparművészek meghívására, (5. ) Monográfiák, tanulmányok kiadására.
Az Iparművészeti Szakmai Kollégium pályázatot hirdet a 2010. szeptember 15.–2011. szeptember 30. között megvalósuló programokra. A kollégium kiemelt figyelmet fordít az iparművészeti szakterület társadalmi ismertségét, elismerését és integrációját segítő kezdeményezésekre.
A támogatás forrása a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009.évi CXXX. törvény 1.sz. melléklete szerint: LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.
A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.
A kollégium nem ír elő kötelező önrészt és nevezési díjat.
A finanszírozás módja: vegyes finanszírozás.
1. Alkotói támogatás, iparművészettel foglalkozó, tudományos értékű elemzésekre, monográfiákra
Altéma kódszáma: 1702
Pályázat nyújtható be a magyar iparművészet különböző területeinek és annak nemzetközi vonatkozásait elemző, népszerűsítő
- monográfiákra, monográfiai sorozatokra,
- a közelmúlt iparművészeti értékeinek megjelenítésére.
Pályázatot kizárólag magánszemély nyújthat be
- művészettörténész,
- művészeti író,
- iparművész.
Minden esetben pénzügyi lebonyolítót kell felkérni.
A lebonyolító kizárólag magyarországi önállóan gazdálkodó jogi személy, illetve jogi személyiség nélküli gazdasági társaság lehet. (Pénzügyi lebonyolító csak olyan jogi személy, illetve jogi személyiség nélküli gazdasági társaság lehet, ahol a pályázó nem vezető tisztségviselő!)
A kollégium max. 5 személyt támogat a vállalt téma megírásában 500 000 forinttal.
A kollégium bírálati szempontjai:
- A monográfia szinopszisa hogyan tükrözi a téma megismerését? (Fotók, életkori adatok)
- A korszak irányzatainak elemzése az alkotások tükrében.
- A művészek és a közönség kapcsolata.
A támogatottak kötelesek szakmai beszámolóként a lektorált kézirat (lektori véleménnyel) egy példányát becsatolni.
2. Országos szakmai rendezvények és kiállítások megrendezésére
Altéma kódszáma: 1707
Pályázhatnak szakmai szervezetek, iparművészeti szakmai műhelyek és intézmények több szakmai területet átfogó rendezvényre és ehhez kapcsolódó kiállítás megvalósítására.
Egy pályázó az altémára egy pályázatot nyújthat be.
A pályázathoz csatolni kell:
- a részletes programot,
- az előadók névsorát, az eseményen részvevők célcsoportját,
- a résztvevők tervezett számát,
- a részletes költségvetést.
Támogatás kérhető:
- tiszteletdíjra,(számlás kifizetés)
- installációra,
- szakmai anyagköltségre,
- utazási költségre,
- szállítási költségre,
- bérleti díjra,
- biztosításra,
- reklám és propagandaköltségre.
A témára felosztható keret max. 16 millió Ft
A kollégium bírálati szempontjai:
1. Az esemény mennyiben segíti az iparművészet megismerését, a közönségkapcsolat szélesítését?
2. Milyen a költségvetés szakmai megalapozottsága?
Elszámoláshoz mellékelni kell a rendezvény meghívóját, a kiállításhoz kapcsolódó kiadványt és a fotódokumentációt.
3. A magyar iparművészet eredményeinek külföldön való bemutatására
Altéma kódszáma: 1703
A magyarországi iparművészet népszerűsítésére külföldön megrendezendő kiállításokra, valamint csereprogramokra pályázhatnak professzionális iparművészek, iparművész csoportok, iparművész szakmai szervezetek és művészeti egyetemek.
A pályázathoz csatolni kell:
- a külföldi fél befogadó nyilatkozatát, illetve csereprogram esetén a megállapodási szerződést,
- a kiállító művészek névsorát,
- a kiállítás pontos helyét, időpontját,
- a kiállítás anyagáról fotódokumentációt.
Támogatás kérhető: útiköltségre, szállásra, szállításra, biztosításra, installációra.
A témára felosztható keret max. 12 millió Ft.
A kollégium bírálati szempontjai:
- Milyen a támogatandó esemény – nemzetközi környezetben is mérhető – jelentősége?
- Milyen az együttműködők szakmai elismertsége?
- Milyen a támogatandó kiállítás iránti érdeklődés prognosztizált mértéke?
Elszámoláshoz a támogatott eseményről fotódokumentációt mellékelni kell.
4. Nemzetközileg elismert külföldön élő iparművészek meghívására
Altéma kódszáma: 1724
A szakma nemzetközileg ismert külföldi művészeinek és elméleti szakembereinek magyarországi bemutatkozására pályázhatnak iparművészeti szakmai szervezetek, művészeti egyetemek.
A pályázathoz csatolni kell:
- a meghívott fél részvételi szándéknyilatkozatát,
- a meghívott személy (személyek) szakmai életrajzát,
- az esemény helyét, idejét, programját.
Támogatás kérhető: úti- és szállásköltségre, tiszteletdíjra, installációra.
A témára felosztható keret max. 6 millió Ft.
A kollégium bírálati szempontjai:
- Milyen a meghívandó személy szakmai elismertsége?
- Milyen a külföldi művész magyarországi prognosztizált hatása?
Elszámoláshoz az eseményről fotódokumentációt mellékelni kell.
5. Monográfiák, tanulmányok kiadására
Altéma kódszáma: 1712
Az Iparművészeti Szakmai Kollégium által monográfiákra, tanulmányokra kiírt nyertes pályázatok közül, a kollégium az alábbi kész kéziratok kiadására pályázatot hirdet könyvkiadók részére. (Az alapító okiratban a kiadói tevékenységnek szerepelnie kell. Előnyben részesülnek azok a könyvkiadók, amelyek iparművészeti kiadványokkal foglalkoznak!)
Kiadásra szánt kéziratok megtekinthetők (az NKA Iparművészeti Szakmai Kollégiumnál 2010. szeptember 21–30. között)
- Csipes Antal: A magyar és nemzetközi divat változásai
- Mester Éva: A magyarországi építészeti üvegek iparművészeti értékei
Támogatás igényelhető: nyomdai előkészítésre, nyomdaköltségre
A pályázathoz a teljes kivitelezési tervet mellékelni kell.
A kollégium bírálati szempontjai:
1. Milyen a kiadvány tervezett kivitelezése?
2. Milyen a pályázat pénzügyi megalapozottsága?
A témára felosztható keret max. 6 millió Ft
Elszámoláshoz a kiadványt csatolni kell.
Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portál („pályáztatás” cím alatt található) „pályázati adatlap kitöltése” címszónál lehet. („minta” pályázati adatlap a portálon a „pályáztatás” cím alatt található az „aktuális pályázati felhívások” címszónál. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.)
A pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit az NKA Ügyrendje szabályozza, amely megtalálható az NKA portálon jogszabályok menüpont alatt.
A pályázatok 1 példányban
2010. október 15-ig beérkezően
nyújthatók be kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának levelezési címére.
(H – 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.
Forrás: www.nka.hu
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros