Az Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Kollégium nyílt pályázatot hirdet a 2010. október 21. és 2011. október 21. közötti időszakra nemzeti parkok, állat- és növénykertek, vadasparkok információs rendszerének fejlesztésére, ehhez kapcsolódó kiadványok megjelentetésére valamint honlapjának létrehozására, illetőleg meglévő honlapjának fejlesztésére.
A pályázatot a magyar nemzeti parkok, állat-, és/vagy növénykertek, vadas parkok, illetve azok fenntartói nyújthatják be.
Felhasználható keretösszeg: 20 millió Ft
A támogatás forrása a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 1. sz. melléklete szerint: LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet. A kifizetés módja vegyes finanszírozás, a támogatási szerződés szerinti kifizetési ütemezésben. A meghirdetésre kerülő témában a kollégium nevezési díj, illetőleg önrész kötelezettséget nem ír elő.
Egy pályázó legfeljebb 1 (egy) altémában nyújthat be pályázatot. A 2532, illetőleg a 2512 altéma külön pályázatnak számít.
A kollégium előnyben részesíti azokat a pályázatokat, amelyek:
- innovatív, új kezdeményezésekkel megvalósuló projektekkel pályáznak,
- pénzügyileg megalapozott költségtervvel rendelkeznek,
- önrészt vállalnak.
1. Hagyományos információrendszerek fejlesztése, illetve kiadvány megjelentetése
Altéma kódszáma: 2532
A Szakmai Kollégium támogatni kívánja a magyarországi nemzeti parkokat, állat- és növénykerteket, valamint vadasparkokat abban a törekvésükben, hogy fejlesszék a látogatók tájékoztatását szolgáló információs rendszereiket (terepi képes kishatározó, tematikus tabló, terepi és zárttéri foglalkoztató eszközök, számítógépes segédanyagok, foglalkozásvezetői segédletek, stb.), valamint az ehhez tartozó nyomtatott kiadványaik minőségi megjelenését, legfeljebb katalógus formátumban.
Pályázathoz kérjük csatolni az információs rendszerek fejlesztésére vonatkozó árajánlatokat, illetőleg a kiadvány/ok/ra vonatkozó nyomdai árajánlatot.
Támogatás kizárólag az alábbi jogcímekre kérhető:
- a tájékozódást segítő feliratozás (valamint piktogramok és szimbólumok) alkalmazásának költségeire;
- szerzői (írói, illusztrátori, fotóművészi) honoráriumra és járulékaira, vagy számlás kifizetésére;
- szerzői jogdíjakra és közlési díjakra;
- fordítói, lektorálási honoráriumra és járulékaira, vagy számlás kifizetésére;
- szerkesztői (főszerkesztői, olvasószerkesztői, tervezőszerkesztői, képszerkesztői) honoráriumra és járulékaira, vagy számlás kifizetésére;
- nyomdai előkészítésre (szöveg begépelés vagy képszkennelés); kiadványszerkesztésre (szedés, tördelés); képfeldolgozásra (szerkesztés, optimalizálás); korrektúrára;
- nyomdaköltségre (levilágítás, papírköltség, montírozás, nyomás, hajtogatás, körbevágás, csomagolás).
A megjelölt felhasználási jogcímektől való eltérést a pályázónak indokolnia kell, aminek figyelembe vételével dönt a kollégium az arra történő felhasználásról.
Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, és annak járulékaira, valamint rezsiköltségre nem igényelhető és nem számolható el!
A szakmai beszámoló elvárt tartalma:
- a támogatás segítségével megvalósult információs rendszerek működtetésének tapasztalatairól történő írásos beszámoló,
- valamint a továbbfejlesztett (létrehozott) információs rendszer (fotódokumentáció készítése az elkészült táblákról, tablókról, kishatározókról, foglalkoztató eszközökről, segédanyagokról, stb.), dokumentumainak benyújtása,
- illetőleg az elkészült nyomtatott kiadványok becsatolása.
2. Elektronikus fejlesztés, illetve elektronikus kiadvány (CD, DVD) megjelentetése esetén
Altéma kódszáma: 2512
A Szakmai Kollégium támogatni kívánja a magyarországi nemzeti parkokat, állat- és növénykerteket, valamint vadasparkokat abban a törekvésükben, hogy fejlesszék (hozzák létre) honlapjaikat (interaktív közösségi felületek létrehozása) és ehhez kapcsolódóan elektronikus kiadványokat jelentessenek meg.
A pályázat tartalmazza a létrehozni kívánt, megújítandó interaktív weboldalakra (tartalomra, dizájnra valamint a működésre) vonatkozó részletes elképzeléseket. Honlap kialakítására, illetőleg interaktív fejlesztésére vonatkozó árajánlatot kérjük becsatolni.
Támogatás kizárólag az alábbi jogcímekre kérhető:
- szerzői (írói, illusztrátori, fotóművészi) honoráriumra és járulékaira, vagy számlás kifizetésére;
- szerzői jogdíjakra és közlési díjakra;
- szerkesztői (főszerkesztői, olvasószerkesztői, tervezőszerkesztői, képszerkesztői) honoráriumra és járulékaira, vagy számlás kifizetésére;
- előkészítési munkákra (szöveg- és képbevitel: írás, szkennelés); képfeldolgozásra (szerkesztés, optimalizálás); korrektúrára;
- gyártási és borító-előállítási (levilágítás, montírozás, nyomtatás, hajtogatás, körbevágás), valamint csomagolási költségekre;
- adathordozó anyagköltségére.
A megjelölt felhasználási jogcímektől való eltérést a pályázónak indokolnia kell, aminek figyelembe vételével dönt a kollégium az arra történő felhasználásról.
Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, és annak járulékaira, valamint rezsiköltségre nem igényelhető és nem számolható el!
A szakmai beszámoló elvárt tartalma:
- a megújult (létrehozott) interaktív weboldalakat (a megváltozott tartalmat, dizájnt és működést) igazoló printek,
- illetve az elkészült elektronikus kiadvány (CD,DVD) benyújtása.
A pályázatok 1 eredeti példányban 2010. október 22-ig beérkezően nyújthatók be kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának levelezési címére. (H – 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.
Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-1) 327-4444 számon kaphatnak.
Forrás: www.nka.hu
További cikkek a rovatban
Komplex digitális K+F fejlesztések pályázat – DIMOP Plusz-1.1.2/C-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Sérülékeny személyek számára komplex támogató szolgáltatások pályázat – MMIA Plusz-2.2.3-24
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Művészeti program pályázat