palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

NKTH–ANR Franciaország pályázata

A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal a kutatás-fejlesztésért és technológiai innovációért felelős miniszter nevében pályázatot hirdet magyar-francia együttműködésben folyó, genomikai és biotechnológiai kutatás-fejlesztések támogatására, az NKTH és a Francia Nemzeti Kutatási Ügynökség (ANR) közös nemzetközi kutatás-együttműködési programja keretében.

A francia köztársasági elnök 2007. szeptemberi magyarországi látogatásán megállapodott a magyar kormányfővel a magyar-francia biotechnológiai együttműködési program továbbfejlesztéséről. A program megvalósítása érdekében, az érintett szakmai partnerekkel folytatott egyeztetések nyomán a két fél – magyar részről a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH), francia részről a Nemzeti Kutatási Ügynökség (Agence National de la Recherche, ANR) – 2008-ban közös finanszírozású genomikai-biotechnológiai pályázati együttműködést kezdeményezett.

A pályázat célja olyan magyar-francia együttműködésben megvalósuló biotechnológiai/genomikai alap- és/vagy alkalmazott kutatási projektek magyar részének támogatása, amelyek várhatóan kiemelkedő tudományos értékeket hoznak létre, ill. amelyek eredményeként közép- és hosszútávon gazdaságilag hasznosuló piacorientált termékek és szolgáltatások jöhetnek létre. A program olyan kutatás-fejlesztési projektek megvalósítását kívánja támogatni, amelyek vállalkozások és/vagy költségvetési kutatóhelyek és/vagy non-profit szervezeti kutatóhelyek hatékony együttműködésével valósulnak meg, kutatási konzorciumok keretében.

A magyarországi konzorcium által igényelhető vissza nem térítendő támogatás a projekt teljes futamidejére minimum 40 millió Ft, maximum 200 millió Ft között alakul. A megvalósítandó projektek futamideje 36 hónap.

A támogatás feltétele, hogy a magyarországi kutatási konzorcium a közös tevékenység célját, tartalmát a franciaországi partnerrel (partnerekkel) előzetesen egyeztesse, továbbá a francia fél pályázatát az ANR-hez határidőig benyújtsa. A pályázatot azonos szakmai-tudományos tartalommal kell mind a magyar, mind a francia partnernek saját országában benyújtani. Egyoldalúan benyújtott pályázatok nem fogadhatók el.

Az NKTH-ANR (Franciaország) Pályázat alprogramjai és témakörei illeszkednek a francia társ-pályázati rendszer magyar-francia együttműködés számára megnyitott fejezeteihez:

  1. Genomikai alprogram
    1. Állati genomika
    2. Növényi genomika
    3. Mikrobiális genomika
    4. Genomikai bioinformatika

A genomikai alprogram francia társpályázat-felhívása 2008. decemberében megjelent (ld. http://www.agence-nationale-recherche.fr/AAPProjetsOuverts?NodId=17&lngAAPId=222 ). Az ANR honlapja jelzi, hogy a „Programme de recherche en génomique et biotechnologies végétales” program első 4 – fentiekben jelzett – altémája nyitott a magyar együttműködés előtt. Az ANR-hez angol nyelven beadandó francia társpályázatok franciaországi beadási határideje: 2009. március 6.

  1. Biotechnológiai alprogram
    1. Agrár- és környezetvédelmi biotechnológiák
    2. Orvosi- és egészségipari biotechnológiák

Az NKTH-ANR (Franciaország) Pályázat biotechnológiai alprogram francia megfelelője az AAP « Programme Blanc International » France – Hongrie, Édition 2009 – amely 2009. január végén jelent meg az ANR honlapján (ld.: http://www.agence-nationale-recherche.fr/AAPProjetsOuverts?NodId=17&lngAAPId=243 ,
ill. http://www.agence-nationale-recherche.fr/documents/aap/2009/aap-blanc-ANR-NKTH-2009.pdf ). Az ANR-hez angol nyelven beadandó francia társpályázatok franciaországi beadási határideje: 2009. április 2.

A pályázatok benyújtásának módja, helye és határideje

A Pályázati útmutató II. pontjában leírtak szerint elkészített projektjavaslatot magyar (1 eredeti) és angol (1 eredeti) nyelven, egyenként összefűzve, vagy kötve zárt csomagban, postai úton szíveskedjék benyújtani az alábbi címre:

TéT Alapítvány
1255 Budapest, Pf. 38.

Kérjük, ne felejtse el a csomagra ráírni a pályázat nevét és a projekt azonosítóját sem.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a pályázatok személyes benyújtására nincs lehetőség!

A Pályázati útmutató II.2. pontja alapján összeállított elektronikus változatot az anr@tetalap.hu és az anr@nkth.gov.hu email címekre kell elküldeni.

A pályamű benyújtásának (postára adásának és elektronikus beküldésének) határideje: 2009. április 9.