
Négyszáz millió forint összértékben, pályázatonként max. 7 000 000 Ft, 100% vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a Kárpát-medencei (Magyarországot kivéve) szervezetek lovas sportok, lovas hagyományőrzés, lovas turizmus, lovas terápia, lovas rendezvények megismertetése, minél szélesebb körben történő kiterjesztése illetve népszerűsítése céljából.
A pályázatot a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának megbízásából a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. hirdette meg a Magyarország határain kívül működő, lovakkal kapcsolatos tevékenységet folytató magyar szervezetek működésének, fejlesztéseinek, eszközbeszerzéseinek ösztönzésére, valamint programjainak és rendezvényeinek megvalósítására.
A pályázat keretében szlovákiai, romániai, szerbiai, horvátországi, szlovéniai, illetve ukrajnai (ide nem értve a Kárpátalja megyén kívül működő ukrajnai szervezeteket) székhelyű civil szervezetek, nonprofit gazdasági társaságok, egyéb nonprofit szervezetek, melyek létesítő okiratában felsorolt tevékenységei összhangban vannak jelen kiírás céljával, pályázhatnak. Az 1-7 millió Ft értékű, 100%-ban vissza nem térítendő támogatást (100%-os támogatási előlegként, egy összegben, utólagos elszámolással) a lovas sportok, a hagyományőrző lovas tevékenységek népszerűsítésére és széles körben való hozzáférhetőségének támogatást, a lovas turisztikai szolgáltatások minőségének és mennyiségének fejlesztésére, kinetoterápiás, gyógypedagógiai és pszichológiai lovas gyógyító, egészségmegőrző és fejlesztő tevékenységek támogatására és patkolókovácsok a lovas sporthoz köthető tevékenységhez kapcsolódó kiadásokra lehet felhasználni.
Letölthető dokumentum
Karpat_medencei_lovas_program_2023_palyazati_kiiras
Pályázni szeretnék!
Pályázatok benyújtási határideje: 2023. október 4. 14:00 óra
További cikkek a rovatban
Népi építészeti program – szakmai előkészítésre pályázat
Culture Moves Europe / Egyéni mobilitási program pályázat 2024
Művészeti ösztöndíj pályázat az egészséges óceánért (ART4SEA)
Innovatív eszközök és üzleti modellek pályázat audiovizuális fejlesztésekre
Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Program
Aktív turizmus fejlesztése TOP_Plusz-6.1.4-23 pályázat
Helyi humán fejlesztések TOP_Plusz-3.1.3-23 – pályázat önkormányzatok számra
Interreg VI-A – Magyarország-Szlovákia-Románia-Ukrajna Program – Pályázat határon átnyúló együttműködésekre
MRG “MARIO” program pályázat kisebbségi érdekvédelem fókuszú civil szervezetek számára
Specifikus pályázatfigyelés vagy hírlevél
Specifikus pályázatfigyelés megrendelőlap
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Future Leaders Exchange (FLEX) nemzetközi ösztöndíj középiskolásoknak
Sporttámogatás pályázat szociálisan rászoruló intézmények számára
Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Romano Kher ösztöndíj pályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Pályázat könnyűzenei koncerthelyszíneken rendszeres élőzenei koncertprogram megvalósítására
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Pályázat európai média-platformok létrehozására
Pályázat európai média Hub-ok, médiaközpontok létrehozására
Pályázat piacra lépéshez magyar kkv-k és startup cégek számára
Nemek közötti egyenlőségi index az EU tagállamaiban: Politikai kontextus és statisztikai elemzés pályázat