A Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács (DARFT) pályázatot hirdet a leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatásának támogatására.
I. A PÁLYÁZAT CÉLJA
A kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet alapján leghátrányosabb helyzetűnek minősülő kistérségekben (1. számú melléklet) a helyi önkormányzatok fejlesztését, a kistérség felzárkóztatását szolgáló beruházások támogatása.
A rendelkezésre álló támogatási keret terhére a Tanács támogatást nyújt:
a) a helyi önkormányzatok alapfeladatainak ellátása között meglévő színvonalbeli különbségek csökkentése érdekében a bel- és külterületen megvalósuló infrastruktúra fejlesztéséhez, kivéve a TEUT keretében támogatható tevékenységeket;
b) a turizmushoz, a környezet- és a természetvédelemhez, a sporttevékenység gyakorlása infrastrukturális feltételrendszerének megteremtéséhez és idegenforgalmi jelentőségű rendezvényekhez kapcsolódó önkormányzati fejlesztésekhez;
c) szociális földprogram megvalósításához, a program keretében megtermelt termékek piacra jutásához kapcsolódó fejlesztési költségeket is beleértve;
II. PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁRA JOGOSULTAK
Pályázatot nyújthat be: a régióban megvalósuló fejlesztéseket végrehajtó települési önkormányzat, megyei önkormányzat (a továbbiakban együttesen: önkormányzat), önkormányzati társulás és többcélú kistérségi társulás (a továbbiakban együttesen: társulás), az I. pont szerinti területi kötöttséggel.
III. A PÁLYÁZATI DÍJ MÉRTÉKE, BEFIZETÉSÉNEK MÓDJA, HATÁRIDEJE
1. Pályázati díjként a teljes támogatási igény 2,5%-át – minimum 20 000 Ft-ot, maximum 500 000 Ft-ot – kell átutalni a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács Magyar Államkincstárnál vezetett 10028007-00283858-00000000 számú számlájára. A pályázati díjat pályázatonként külön-külön kell befizetni.
Az átutalási megbízáson fel kell tüntetni a „DARFT/LEKI/2009” pályázati cél megnevezést is.
2. A pályázati díj befizetésének határideje: 2009. június 2.
3. A pályázati díjként befizetett összeg a támogatás szempontjából elszámolható költségnek minősül.
IV. A TÁMOGATÁS FORMÁJA, ÖSSZEGE, INTENZITÁSA
1. A támogatás formája vissza nem térítendő támogatás.
2. Az előirányzatból, illetve az önkormányzati fejlesztési célú előirányzatok (TEKI, CÉDE, LEKI és TEUT) korábbi évi kereteiből támogatott ugyanazon fejlesztéshez csak egyszer adható támogatás. A megítélhető támogatás maximális összege 20 millió forint, az alábbi kivétellel:
A helyi önkormányzati feladatellátás színvonalának javítását eredményező azon fejlesztések esetében – a TEUT terhére támogatható tevékenységek kivételével -, amelyek a regionális operatív programok egyes intézkedéseiben nem érhetők el, a megítélhető támogatás maximális összege 40 millió forint.
3. A saját forrás mértéke:
A fejlesztés megvalósításához az önkormányzatoknak, társulásoknak legalább 5% saját forrással kell rendelkezniük.
4. Támogatási intenzitás, többlettámogatás lehetősége:
Az alaptámogatás mértéke: 85%
Az alaptámogatás mértékén felül kedvezményezetti szempontból, valamint támogatási cél alapján többlettámogatás adható.
a) kedvezményezetti szempontból
aa) az a települési önkormányzat, amely az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő települési önkormányzatok támogatása jogcímen a 2007. és a 2008. évben is támogatásban részesült, 10%-kal magasabb támogatást kaphat,
ab) azon önkormányzatok, amelyek önkormányzati együttműködésben vagy társulási formában kívánják fejlesztéseiket megvalósítani, 10%-kal magasabb támogatást kaphatnak.
b) támogatási cél alapján
ba) a belvíz elleni védekezés – amennyiben az önkormányzat a pályázat benyújtását megelőző mindkét évben a vis maior keretből, vagy más állami forrásból ezen célra támogatásban részesült -, a felszíni vízelvezető rendszer kiépítése 10%-kal,
bb) a szennyvízelvezetéshez és -kezeléshez kapcsolódó fejlesztés 10%-kal
magasabb támogatást kaphat.
A többlettámogatások összevonhatók, azonban azok együttes mértéke nem haladhatja meg az elszámolható költségek saját forrással csökkentett mértékét (95%).
V. A PÁLYÁZATI EGYSÉGCSOMAG ELÉRHETŐSÉGE, IGÉNYLÉSE
1. A pályázati egységcsomag tartalmazza: a pályázati felhívást, a pályázati útmutatót és a pályázati adatlapot.
2. A pályázati egységcsomag letölthető az alábbi honlapokról:
Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. – www.darfu.hu
Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium – www.nfgm.gov.hu
Önkormányzati Minisztérium – www.otm.gov.hu
A teljes pályázati egységcsomag elektronikus adathordozón (CD) is igényelhető a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht., 6726 Szeged, Közép fasor 1-3., Tel: 62/558-627, Fax: 62/558-629, E-mail: szeles@darfu.hu címein.
A pályázati egységcsomag postai úton nem igényelhető.
3. A pályázat feltételeivel kapcsolatosan felvilágosítás az alábbi címen kérhető:
Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht.
6726 Szeged, Közép fasor 1-3.
pályázati referens: Szeles Gergely,
Tel: 62/558-627, Fax: 62/558-629, E-mail: szeles@darfu.hu
VI. A pályázat lebonyolításában közreműködő szervezetek:
Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht.
6726 Szeged, Közép fasor 1-3. Tel: 62/558-620, Fax: 62/558-629
Magyar Államkincstár Dél-Alföldi Regionális Igazgatósága
6000 Kecskemét, Szabadság tér 1. Tel: 76/487-365, Fax: 76/487-364
VII. A PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSÁNAK MÓDJA, HELYE ÉS HATÁRIDEJE
1. A pályázatokat magyar nyelven, kizárólag a pályázati formanyomtatványon 4 példányban kell benyújtani, melyből:
1 db eredeti dokumentumokkal felszerelt és „E” jellel megjelölt,
3 db sorszámozott, az eredetivel mindenben megegyező másolati példány.
A pályázatot elektronikus adathordozóra (CD, DVD) írva is csatolni kell.
2. A pályázatokat postai úton, vagy személyesen lehet benyújtani.
A pályázatot tartalmazó postai küldeményen a DARFT/LEKI/2009 jelzést fel kell tüntetni.
3. A pályázatokat a Magyar Államkincstár Dél-Alföldi Regionális Igazgatóságára (továbbiakban: Igazgatóság) kell benyújtani, a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanácsnak címezve.
Magyar Államkincstár Dél-Alföldi Regionális Igazgatóság
Állampénztári Iroda
Kecskemét 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1.
Békéscsaba 5600 Békéscsaba, Dózsa György u. 1.
Szeged 6720 Szeged, Vár u. 5.
4. A pályázatok benyújtási határideje: 2009. június 2.
Személyes benyújtás esetén 2009. június 2. 16.00 óra.
A pályázatot igazolható módon kell postára adni. A pályázat benyújtása dátumának a postára adás napját kell tekinteni. Kétség esetén a határidő betartását a pályázónak kell bizonyítania.
A határidőn túl beérkező pályázatokat a Tanács érdemi vizsgálat nélkül elutasítja!
VIII. A PÁLYÁZATOK BEFOGADÁSA, HIÁNYPÓTLÁS
Az Igazgatóság formai és jogosultsági szempontból megvizsgálja a pályázatot és – hiányosság észlelése estén – az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 64/B. § (3) bekezdése alapján a pályázót hiánypótlásra szólítja fel a pályázat beérkezését követő 14 munkanapon belül. A pályázó a hiány pótlásáról – a benyújtott pályázattal azonos példányszámban – a felszólítás kézhezvételétől számított 5 munkanapon belül gondoskodik. Hiánypótlásra csak egyszer van lehetőség.
A pályázat befogadásáról, illetve minden, a pályázókat érintő tanácsi döntésről a pályázót az Ügynökség írásban, igazolható módon tájékoztatja.
IX. A PÁLYÁZAT ELBÍRÁLÁSÁNAK HATÁRIDEJE
1. A befogadott pályázatok – pályázati útmutató részét képező értékelési szempontrendszer alapján történő – értékelését, valamint az értékelés alapján rangsor kialakítását a Tanács által felállított szakértői bizottság végzi
2. A szakértői bizottság döntési javaslatát a Tanács jóváhagyja vagy részletes indoklás alapján elrendeli a pályázat szakértői bizottság általi ismételt, soron kívüli értékelését az eredeti kritériumok és pontrendszer szerint.
3. A Tanács legkésőbb 2009. augusztus 10-ig dönt a befogadott pályázatok támogatásáról.
További cikkek a rovatban
Sérülékeny személyek számára komplex támogató szolgáltatások pályázat – MMIA Plusz-2.2.3-24
A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Pályázat balatoni szolgálati lakások kialakítására önkormányzatok számára
Lakótelepi zöldfelület-gondozási pályázat a Fővárosban
TOP_Plusz-4.1.1-23 – Egészséges utcák program – pályázat fővárosi önkormányzatok részére
SM06 Geotermikus energiaforrások táv- és településfűtéshez pályázat
Bicikli- és rollerpályázat fiataloknak
Pályázat komplex támogató szolgáltatások a Magyarországon jogszerűen tartózkodók részére – MMIA Plusz-2.2.1-24
Pályázat utcai kerékpártárolók létesítésére
Elkezdődött a LEADER pályázatok társadalmasítása
Településfásítási Program IV. ütem
Visegrad grants – a visegrádi országok területén működő szervezetek együttműködési projektjeinek támogatása pályázat
Fővárosi Szolidaritási Alap pályázat
Pályázat a geotermikus energiaforrások táv- és településfűtéshez programkomponens operátor feladatainak ellátására
RRF-MMSZA-1.0.0.3-23 – Közösségi Tanulóház modellprogram pályázat
Mintaiskola modellprogram pályázat
Bringasztráda program pályázat
Pályázat sítanpályák építésére
Magyar Falu Program – Pályázat tanya- és falugondnoki busz beszerzése
Magyar Falu Program – Pályázat kommunális eszközök beszerzésére
Magyar Falu Program – Pályázat óvodai játszóudvar, közterületi játszóterek fejlesztésére
Magyar Falu Program – pályázat eszközbeszerzésre
Magyar Falu program – Temetők kisléptékű infrastrukturális fejlesztése pályázat