A Katolikus Központi Alapítvány pályázatot hirdet a 2019/2020. évi Szent Imre-ösztöndíj elnyerésére.
Pályázhat a kispapok kivételével minden 9-15. osztályos köznevelési intézményben vagy felsőoktatási intézményben első diplomás képzésben részt vevő, magyarországi tanintézményben nappali képzésben tanuló katolikus fiatal. A pályázatok elbírálása elsősorban a tanulmányi eredmény, az egy főre eső jövedelem, a testvérek, eltartottak száma, a hitoktatásban és a közösségi életben való részvétel alapján történik. Döntés és kiértesítés decemberben várható.
Az ösztöndíjat egy tanévre lehet elnyerni. A Kuratórium döntése után az Alapítvány az ösztöndíjassal szerződést köt az ösztöndíj folyósításának feltételeiről. A megkötött szerződés egy tanulmányi évre szól, az ösztöndíj újabb pályázat alapján ismételten elnyerhető.
Az ösztöndíjra pályázni elektronikusan a www.szentimrepalyazat.katolikus.hu felületen lehet.
Bővebb információ telefonon kérhető: 1/445-4587/munkaidőben/.
A pályázathoz elektronikusan csatolandó a katolikus pap vagy hitoktató által adott igazolás a pályázati felületen elérhető formanyomtatványon kitöltve, bélyegzővel és aláírással hitelesítve, az iskolalátogatási- vagy hallgatói jogviszony igazolás, a tanulmányi átlagot igazoló iskolai igazolás vagy a bizonyítvány, leckekönyv vagy törzslapkivonat másolata, valamint a jövedelem-igazolások. A csatolt mellékleteket kérjük papír alapon is megküldeni az Alapítvány címére (1406 Budapest, Pf. 79). A borítékra kérjük ráírni: „Ösztöndíj pályázat”, valamint szükséges feltüntetni a rendszer által generált pályázati azonosítót is.
A pályázatokat 2019. október 1-ig kell benyújtani.
Csak a 2019. október 1-éig elektronikusan is és postai úton is beadott pályázatokat tudjuk elbírálni! A pályázatokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza.
Pályázat weboldala: https://katolikus.hu/cikk/szent-imre-osztondij-palyazati-felhivasa-20192020-tanevre
További cikkek a rovatban
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése pályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Kistelepülési üzletek támogatása – Munkáltatót terhelő közterhek megfizetéséhez nyújtott támogatás
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call