kulturális örökségvédelem pályázat Archive

Interreg V – A Románia – Magyarország nyílt pályázati felhívás

Megjelent az Interreg V – A Románia – Magyarország első nyílt pályázati felhívása. A programon belül (a) a vízgazdálkodási ágazatba történő beruházás az uniós környezeti vívmányok követelményeinek való megfelelés, és a tagállamok által megállapított, e követelményeken túlmutató beruházási igények kielégítése érdekében a Közös védekezés valamint a közös értékek és források hatékony felhasználására, a (b) természeti

Műmlékfelújítási pályázatok 2016

Általános tapasztalat, hogy a műemléképületek felújítására igen kevés forrást biztosít az állam. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (ma: Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ) égisze alatt létrehozott Műemléki Alap megszűnésével az állami források közül csak a Nemzeti Kulturális Alap építőművészet és örökségvédelem kollégiuma illetve az önkormányzati források, mint például a fővárosi Építészeti Értékvédelmi Támogatás és

Az Interreg V-A program pályázatai

Az Interreg V-A Ausztria-Magyarország Együttműködési Program keretében pályázatot hirdetnek a kkv-k versenyképességének javítása; a környezetvédelem és az erőforrás-felhasználás hatékonyságának előmozdítása; a fenntartható közlekedés előmozdítása és kapacitáshiányok megszüntetése a főbb hálózati infrastruktúrákban ésaz intézményi kapacitás javítása és hatékony közigazgatás témakörökben.

termalfurdok.com

welcomepickups.com

dajer.hu