A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Mobilitás OrszágosIfjúsági Szolgálata és a Diagonál Magyarország Ifjúságsegítők Országos Szervezete hosszú távú támogatói projektben való részvételi lehetőséget hirdet cigány/roma fiatalok és velük foglalkozók számára TRIN PASURA – Három lépés címmel. A projektbe való bekapcsolódás lehetőséget ad két képzésen való részvételre, illetve a köztes időszakban a résztvevők egyéni projektjeinek megvalósítását, megkezdését is támogatjuk.
A program kódja: 131
A képzések időpontja: 2009. 09.23-26 és 2009.11.18-21.
Helyszín: Túristvándi
Mi is ez a projekt?
Nem lehet vitás, hogy a romák, cigányok társadalmi integrációját elősegítő helyi kezdeményezések létfontosságúak ma Magyarországon. Különösen fontos, hogy a fiatalok között legyenek kezdeményezések, illetve lényeges ezek külső támogatása.
Mi erre teszünk egy kísérletet. Várunk olyan kistelepülésekről, hátrányos helyzetű térségekből érkező roma fiatalokat és velük foglalkozókat, akiknek vannak ötleteik, terveik közösségeik aktivizálására.
Mi egy folyamat-szerű munkával tudjuk őket támogatni. Két képzésünk tartalma: a Fiatalok Lendületben Program bemutatásával pályázati lehetőségre felhívni a figyelmet; romológiai ismeretekkel, tényekkel eloszlatni a félreértéseket, előítéleteket; példákat látni a többségi és kisebbségi társadalom együttélésére, konfliktusok lehetséges kezelésére; mintákat mutatni arra, hogyan lesz saját ötletből megvalósult projekt, élő program.
Mindemellett nagy hangsúlyt fektetünk az ifjúsági munka módszereinek gyakorlati bemutatására, illetve a képzés helyszínéül szolgáló településnek és térségének helyi közösségeivel és roma lakosaival való kapcsolatfelvételre.
A program fontos része, hogy a két képzés között, illetve a második után is a résztvevők egyéni ötleteit támogatjuk, segítjük a megvalósulás felé.
Résztvevők
Elsősorban ötletekkel, lelkesedéssel bíró roma fiatalokra és velük foglalkozókra számítunk, hátrányos helyzetű térségekből is, az egész ország területéről.
Költségek
A programhoz kapcsolódó valamennyi költséget a Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat fedezi. Az utazási költség (a lakóhely és a képzés helyszíne között), valamint 3 000 forint részvételi díj (melytől indokolt esetben, előzetes egyeztetés után eltekintünk) a résztvevőket terheli. A részvételi díjat a résztvevők a pályázatokról született döntést követően a Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat által rendelkezésre bocsátott csekken fizetik be.
A jelentkezés módja
Jelentkezni géppel vagy kézzel, jól olvashatóan, magyar nyelven kitöltött pályázati űrlapon lehet. Érvényes pályázatnak a jelentkezési határidőig postára adott (Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Fiatalok Lendületben Programiroda 1525 Budapest Pf. 20.), ÉS EGYIDEJŰLEG a pályázati határidőig e-mailen az istibakos@gmail.hu-ra beérkezett pályázatok számítanak.
A résztvevőket a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Fiatalok Lendületben Programirodája és a Diagonál Magyarország válogatja ki a pályázati határidőig beérkezett, hiánytalan pályázatok alapján. A döntésről minden pályázót írásban értesítünk.
A jelentkezési lap letölthető:
JELENTKEZESI_LAP Trin Pasura.doc
A jelentkezési határidő: 2009. szeptember 15.
A jelentkezők 2009. szeptember 20-ig értesítést kapnak a pályázat eredményéről.
További információ:
Képzők:
Bakos István istibakos@gmail.com, 70-9786-007
Kandikó Rita karita@vazsonykom.hu , 30-423-9737
illetve
Milutinovits László
Fiatalok Lendületben Programiroda, Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat
1051 Budapest, Szemere utca 7.
Tel.: +36-1-374-9064
Fax: +36-1-374-9070
E-mail: kepzes@mobilitas.hu
Forrás: SZMM
További cikkek a rovatban
Pályázat egyedülálló és családos hajléktalanok személyre szabott programjainak támogatására
Pályázat gazdasági vállalkozások kialakítására
Utazási támogatás álláskeresők részére
Lakhatási támogatás
Szociális tüzelőanyag pályázat
Elérhető lakáspályázatok a fővárosban
Pályázat Családi Nyaraláson való részvételre
Roma kulturális-, művészeti és közösségi célú pályázatok
Ösztöndíj tehetséges és rászoruló gyermekek számára tehetséggondozás céljából
Pályázat előadóművészek számára színházművészet, mozgásművészet, zeneművészet kategóriákban
Tüzelőanyag pályázat
Pályázat vak és gyengénlátó magánszemélyek számára
Zeneipari háttérmunkások pályázat
Roma nemzetiségi civil szervezetek költségvetési támogatása
Kisgyermeket nevelő szülők munkaerőpiaci visszatérését ösztönző ösztöndíj
Pályázat cigányzenészek támogatására
Pályázat a gyógyítást, gondozást vagy rehabilitációt szolgáló eszköz, gép vagy berendezés megvásárlásához
Roma Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíj
A települési önkormányzatok szociális célú tüzelőanyag vásárláshoz kapcsolódó támogatása
Kárpátaljai szociális programok támogatás pályázat
Pályázat néptánc, népzenei előadók, valamint a népies műzenét játszó cigányzenészek számára
Rendkívüli szociális támogatás előadóművészeknek
Szülősegítő szolgáltatások támogatása
Traineeships – Financial Mechanism Office – Roma gyakornoki program