Idén több mint 63 ezer ember részesül összesen 2,2 milliárd forint értékű támogatott üdülési csekkben – közölte a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány, miután a szervezet kuratóriuma döntött az ez évi támogatott üdülési csekkek pályázati odaítéléséről. (ARCHÍV) Az alapítvány által kiírt pályázatokra az alacsony jövedelmű nyugdíjasok, fogyatékossággal élők, legalább két kiskorú gyermeket nevelő munkavállalók, valamint szakiskolai tanulók nyújthattak be kérelmet február 15. és április 30. között. Az alapítvány összesen 1,4 milliárd forinttal járult hozzá a támogatáshoz, ehhez jött még a magánszemélyek és a partner szervezetek 800 millió forintos hozzájárulása.
A pályázó nyugdíjasokat az alapítvány 752 millió, a munkavállalók 474 millió, a fogyatékossággal élők 123 millió, a szakiskolai tanulók pedig 100 millió forintos támogatási összeggel segítette. Így összesen 2,2 milliárd forintot érő üdülési csekkhez juthattak a nyertes pályázók. A több mint 63 ezer támogatott ember 12 ezer hazai szolgáltatónál használhatja fel az üdülési csekkjét üdülésre, pihenésre, kikapcsolódásra. A pályázat eredményéről értesítést csak azok kapnak, akik támogatásban részesültek. A pályázók a 06-1-248-2150 telefonszámon – adóazonosítójuk beütésével – automata útján is értesülhetnek arról, részesültek-e támogatásban vagy sem.
Pályázat megnevezése |
Támogatottak száma (fõ) |
Támogatási összeg (Ft) |
Ezüst nyár (nyugdíjasok) |
29.824 |
752.600.000 |
Esély a pihenéshez (fogyatékossággal élõk) |
6.296 |
123.525.000 |
Szolidaritás (munkavállalók) |
22.040 |
474.270.000 |
Vakációs program (szakiskolai tanulók) |
5.000 |
100.000.000 |
Partner szervezetek, magánszemélyek kiegészítése |
800.000.000 |
|
Alapítványi támogatás összesen: |
1.450.395.000 |
|
ÖSSZESEN: |
63.160 |
2.250.000.000 |
(mnua.hu)
További cikkek a rovatban
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére
Logó és szlogen pályázat
Gyakornoki program a 24.hu-nál! pályázat
KBr Photo Award – nemzetközi dokumentarista fotópályázat
Rijksakademie Residency – rezidencia program (Amszterdam) pályázat
Pályázat szakmai tevékenységek fejlesztésére és megújítására képzőművészek számára
Alkotói támogatás tudományos ismeretterjesztés és környezetkultúra területen, igényes művek szerzői számára
Pályázat ismeretterjesztő és környezetkultúra rendezvények megvalósítására
Pályzat a jásdi öltöztethető Szűz Mária-szobor ruhatervezésére
Tudományos folyóiratok működésének támogatása pályázat
Heather B. Mattera Opportunity nemzetközi fotográfiai ösztöndíj
Művészeti és kulturális folyóiratok működési támogatása
Pályázat induló és kezdő előadók, zenekarok hang- és képfelvételének elkészítésére, turnék és fellépések megvalósításának támogatására
Képzőművészeti tervpályázat Sárdy János bronz dombormű tervezésére és kivitelezésére
Princeton Arts művészeti ösztöndíj
Pályázat veszélyeztetett helyzetű épített műemlékek veszélyelhárításának, állagmegóvásának támogatására
Pályázat műemlék épületek felújítására és kapcsolódó képzőművészeti alkotások restaurálására
2 millió forintos ösztöndíj álmaid megvalósításához
Pályázat megjelenési, bemutatkozási és állandó árusítási lehetőségre magyar tervezők, dizájnerek és iparművészek számára