Az EMMI támogatásának célja a természettudományok, a műszaki tudományok és a matematika területe iránt kiemelt érdeklődést mutató tanulók tehetséggondozása.
A középfokú iskolai oktatásban részt vevő tanulók természettudományi és műszaki ismereteinek, a műszaki kompetenciák gyakorlatorientált fejlesztésének támogatása kutatócsoportban, illetve tervező/innovációs csoportban végzett egyéni, de elsősorban a csoportos tevékenység segítségével, mentori támogatással.
Az alprogram a köznevelési intézmények számára – a kutatási program megvalósításában – kötelezővé tette az együttműködést kutatással foglalkozó szervezetekkel, így különösen kutatóintézetekkel, felsőoktatási intézményekkel, továbbá kutatást végző országos szakmai intézetekkel, amelynek célja, hogy a kutatócsoport a kutatási program megvalósítása során lépjen ki az intézmény keretei közül, a tanulók természettudományos és komplex kutatási szemlélete és ilyen irányú jártasságai tovább bővüljenek, melynek eredményeképpen kapcsolatrendszerük is szélesebbé válhat.
A pályázat útján igényelhető támogatás 100% intenzitású, vissza nem térítendő támogatás.
A támogatási előleg mértéke 100%, melynek folyósítására egy összegben kerülhet sor.
A pályázathoz saját forrás biztosítása nem kötelező.
A pályázaton legalább 100 000 Ft, illetve legfeljebb 750 000 Ft vissza nem térítendő támogatás igényelhető.
A ályázat keretében az alábbi feltételeknek megfelelő intézmények nyújthatnak be pályázatot:
- Magyarország területén működő köznevelési intézmények, a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 7. § (1) bekezdésének c)-e) és j) pontokban meghatározot
- gimnázium,
- szakgimnázium
- szakközépiskola,
- kollégium,
amelyek a kutatási program megvalósításában együttműködnek kutatással foglalkozó szervezetekkel, így különösen kutatóintézetekkel, felsőoktatási intézményekkel, kutatást végző országos szakmai intézetekkel.
A pályázatból támogathatóak köre:
- A kutatócsoportot egy mentor és a mentorral együttműködő legalább kettő, de legfeljebb öt – a pályázó köznevelési intézménnyel tanulói, illetve kollégiumi tagsági vagy externátusi jogviszonyban álló – tanuló alkotja.
- A kutatócsoport tagjai csak egy kutatási program megvalósításában vehetnek részt, továbbá egy kutatási programot az alprogram keretei között – a 2016/2017. tanév során – csak egy kutatócsoport valósíthat meg.
- A mentor a pályázatot benyújtó köznevelési intézményben pedagógus munkakörben foglalkoztatott személy, aki az Út a tudományhoz alprogram keretében meghatározott feladatait a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvényben meghatározott munkaköri feladatain felül látja el.
Letölthető dokumentumok
Pályázati útmutató
Együttműködési megállapodás
Munkaterv sablon
Mentori nyilatkozat
Tanulói és szülői nyilatkozatok
Nyilatkozat beküldött dokumentumokról
Az internetes pályázatok benyújtásának határideje: 2016. november 28. 23:59 óra.
Bővebb információ:
E-mailben: utravalo-tudomany@emet.gov.hu
Telefonon: 06-1-795-5900
További cikkek a rovatban
Komplex digitális K+F fejlesztések pályázat – DIMOP Plusz-1.1.2/C-24
Sérülékeny személyek számára komplex támogató szolgáltatások pályázat – MMIA Plusz-2.2.3-24
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése pályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra