A LIGA Szakszervezetek fotópályázatot hirdet, amelynek célja a munkavállalók életének munkakörnyezetben való bemutatása. A pályázni két kategóriában lehet. A „szociofotó” kategóriában a pályaművek az ember és munkája közötti kapcsolatra kérdezzenek rá, az „együtt” kategóriában a munkavállalók egymás közötti kapcsolatait ábrázolják.
Pályázati feltételek:
A Pályázaton részt vehet minden amatőr és hivatásos fotográfus. Pályázni alkotónként maximum 3 képpel lehet, amelyeknek szerzői jogával alanyi jogon, korlátozás nélkül rendelkezik a Pályázó (A maximum 6 képből álló fotósorozat egy képnek számít).
A pályázók saját készítésű, máshol meg nem jelent képekkel indulhatnak, amelyeket címmel ellátva, digitálisan kell beküldeni legalább 1024×786 méretben, 300dpi felbontásban.
A Pályázóknak nevezési díjat nem kell fizetni.
A pályázat kiírója a beérkezett képeket és a Pályázó adatait harmadik félnek nem adja át. A pályázat kiírója fenntartja a jogot, hogy a beérkezett képeket a honlapján, tájékoztató kiadványaiban és Facebook oldalán nyilvánosságra hozza, illetve azokat papír alapon, kiállítás keretében bemutassa.
A Pályázaton való részvétel feltétele, hogy a Pályázó elfogadja a nevezési és részvételi feltételeket.
A pályadíj mindkét kategória első helyezettje számára 50 000 forint, a második díj 30 000 forint, a harmadik díj 20 000 forint. A pályázat kiírója fenntartja a jogot, hogy a díjakat megossza.
Technikai feltételek:
A kép felbontása legalább 300dpi, formátuma JPG. A megadott méret egyaránt vonatkozik a digitálisan, illetve az analóg módon készített, majd digitalizált képekre! A pályázati képeknél utómunkák megengedettek, ez azonban kizárólag a részletek és effektusok manipulálását foglalhatja magába, ugyanakkor fantáziakép nem pályázhat.
Egyéb kikötések:
A Pályázó a regisztrációval és a kép beküldésével elfogadja azon feltételeket, miszerint a pályázaton csak saját és első felhasználásúnak minősülő fotóval vesz részt. A Pályázaton való indulással szerzői jogdíj őket a Pályázaton résztvevő fotókkal kapcsolatban a Pályázat kiíróitól és a Pályázat támogatóitól nem illeti meg.
A Pályázó tudomásul veszi, hogy a beadott képek elkészítésével vagy azok nyilvános bemutatásával (kiállításával) okozott személyiségi és szerzői jogsértésekért minden felelősség a Pályázót terheli, beleértve a jogsértéssel bekövetkező anyagi felelősséget is.
A Pályázónak a zsűri esetleges kérésére az eredeti file-t be kell mutatnia. A Pályázó tudomásul veszi, hogy amennyiben a Zsűri tudomására kerül bármilyen szabálytalanság elkövetése, akkor a Pályázat kiíróinak joguk van a kérdéses kép azonnali kizárására. A Pályázó a regisztrációval hozzájárul személyes adatai rögzítéséhez, nevének és a képek címének valamint a hozzájuk tartozó leírásnak a pályázattal kapcsolatos nyilvánosságra hozatalához.
A Zsűri tagjai és hozzátartozóik nem nyújthatnak be pályázatot.
Határidő: A pályázatokat 2012. december 12-ig kell elektronikusan eljuttatni a fotopalyazat@liganet.hu címre. Fontos, hogy a nyerteseket azon az e-mail címen értesítjük, amelyről a pályaműve(ke)t küldte!
További cikkek a rovatban
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Kistelepülési üzletek támogatása – Munkáltatót terhelő közterhek megfizetéséhez nyújtott támogatás
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra