Cégvezetők Bálját birtokló Elek János pályázatot hirdet a rendezvény mindennemű jogainak bérbe adására egyszeri, illetve többszöri lebonyolításra. A pályázat célja: Minél szélesebb körben lehetővé tenni a Hazai illetve a Nemzetközi cégek Cégvezetőinek, Döntéshozóinak, hogy az üzleti élet kiválóságai fehér asztal mellett találkozzanak, szórakozzanak és így olyan üzleti kapcsolatra tegyenek szert, amelyre egyébként nem lenne alkalmuk.
Szándékunk a Jótékonysági Bál színvonalának folyamatos emelése, az aktuálisan támogatott Alapítványok anyagi, erkölcsi támogatásának fokozása, és a társadalmi szerepvállalás fontosságának hangsúlyozása.
A Cégvezetők Jótékonysági Báljának – nevéből adódóan is – kettős küldetése van. Egyrészt a cégek első számú vezetőinek, kellemes, kulturált környezetben, színvonalas esti program keretében megadni a tapasztalatcsere lehetőségét, másrészt a hagyományainknak megfelelően, egy kiválasztott Alapítvány anyagi támogatása.
A pályázat tárgya
Pályázni lehet a Cégvezetők Bálja, mint rendezvény egyszeri, illetve többszöri teljes körű lebonyolítására. Itt értendő egészen a tervezéstől a szervezésen át a reklám és sajtó hírverésen keresztül a jegyértékesítés és a szponzorszervezésen át a rendezvény lebonyolításáig és utókövetésig jó gazda módjára. Tehát teljes körűen.
A pályázat időbeli hatálya
A rendezvények időtartama nincs megkötve, pályázni lehet akár egy, akár többnapos eseménysorozattal.
A Cégvezetők Báljának lehetséges időpontjai:
- Február utolsó szombatja
- Május végén vagy július elején lévő valamelyik ideális péntek vagy szombat
Illetve
- Megyeszékhelyeken, vagy ahol célszerű és ésszerű a rendezvény lebonyolítása a bál méltóságának megtartásával.
Tehet a lebonyolítás évente akár többször is lehetséges.
A pályázók köre
A pályázaton részt vehetnek mind azon cégek, akik megfelelő referenciával és múlttal rendelkeznek, akár:
- Rendezvényszervezés területéről,
- Reklám, Hirdetésszervezés területéről
- Catering területéről
- Alkalmi társulásra lépnek a rendezvény színvonalas lebonyolításának érdekében.
A pályázat kötelező tartalmi elemei
Pályázni olyan rendezvényötletekkel lehet, amelyek összhangban vannak a Cégvezetők Bálja szellemiségével és annak célkitűzéseivel.
A pályázati dokumentációnak a következőket kell tartalmaznia:
- a rendezvényt megvalósító szervezet (szervezetek) és/vagy magánszemély rövid bemutatása;
- a rendezvény tervezett időpontja és időtartama (tervezett szabadtéri rendezvények esetén, „B” helyszínként, egy, a rendezvény hasonló színvonalú és minőségű megtartására alkalmas beltéri rendezvényhelyszín bemutatása);
- a rendezvény koncepciója;
- a rendezvény (több napos rendezvény esetén a pályázott napi) programjának részletes leírása;
- a várható résztvevői kör, létszám;
- a rendezvény tervezett költségvetése;
- a rendezvény tervezett, előzetes és eredménykommunikációja;
- bérleti díj egy összegű, vagy a bérleti díj egy összeg +nyereség % meghatározása rendezvényenként;
A pályázatnál előnyt jelent
- Az egyszerre több esemény lebonyolítása.
- A térség, a település hagyományaihoz illeszkedő, azt bemutatni kívánó, hagyományt teremtő Bál megrendezése.
- A régió turisztikai terveihez illeszkedő, minél több korosztályát megszólító, a település különleges értékeit bemutatni kívánó, sokszínű (hagyományok, művészet, gasztronómia, sport, stb.) program lebonyolításának terve.
- A rendezvény programjában a helyi, valamint a térségben élő és dolgozó előadók, alkotók, cégek, csoportok szerepeltetése.
- A rendezvény illeszkedése más, hasonló eseményekhez és/vagy évente ismétlődő (ismert) eseménysorozathoz.
Benyújtási határidő: 2011. december 30.
További információk a info@cegvezetokbalja.hu , cegvezetokbalja@gmail.com e-mail címen kérhetőek.
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
Call for Tenders about Building Renovation [re-announcement]
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatása pályázat
Feldolgozó üzemek komplex fejlesztésének támogatása pályázat
Pályázat az élelmiszer-pazarlás mérésének javítására és az élelmiszer-pazarlás megelőzésének előmozdítására
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
Transzformátor alállomások vagy hálózati transzformátorok szállítása Magyarországon – szándéknyilatkozat-tételi pályázat
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra