„Fontos a mi munkakörünk, mert álmokat valósítunk meg” (egy résztvevő). Civil Gazdasági és Pénzügyi Szemlélet címmel nonprofit pénzügyi menedzsment képzés indul. A HelyiMÉrték Alapítvány meghirdeti Civil Gazdasági és Pénzügyi Szemlélet – azaz Civil GPS – című képzését, amely a nonprofit szervezetek gazdasági munkatársait gyakorlatorientált tudással és szakmaiságuk kiteljesedéséhez szükséges kompetenciákkal gazdagítja.
Akkreditált felnőttképzés –PL 4315
Alapítványunk missziója civil szervezetek fejlődésének támogatása, tematikus műhelyek, szervezetre szabott fejlesztési szolgáltatások által. A gazdasági stratégia a sikeresség egyik kulcseleme, ezért hoztuk létre a pénzügyi munkatársaknak szóló képzésünket, ahol a forprofit világban alkalmazott gazdasági és pénzügyi tervezés eszközeit kívánjuk átültetni a társadalmi szervezetek gyakorlatába, elősegítve ezzel a jobb helyzetfelmérést és az átgondoltabb gazdasági működést.
A Civil GPS-t olyan gazdasági szakemberek építették fel, akik a nonprofit szektorban szerzett sokéves tapasztalatuk által ismerik azokat a helyzeteket, problémákat, kérdéseket, amelyek a pénzügyi munkatársat érintik, illetve különböző területekről meghívott előadók teszik még tartalmasabbá a képzést.
A képzés a következő 4 modulból áll:
Folyamatszemlélet:
– folyamat-tervezés,
– folyamat-elemzés,
– folyamat-optimalizálás
Költségvetés tervezés:
– Szervezeti költségvetés készítés lehetséges útjai
– Projekt költségvetés: önköltségszámítás, fedezeti pont,
– Gazdaságossági elvek és gazdasági stratégiai döntéshozatal
Pénzügyi fenntarthatóság:
– A szervezetek pénzáramlásának tervezése, annak kezelése,
– Kockázatmenedzsment
– Non profit és for profit szféra sztereotípiáinak ledöntése
Gazdasági vezető:
– Gazdasági vezető feladatai
– Változásmenedzsment
– Vezetői érdekérvényesítés
A képzési napok:
2012 február 17.
2012 március 2.
2012 március 16.
2012 április 13.
A képzés önköltséges ára: 67.000 ft/fő, ebből a résztvevőnek 40.000 ft-ot kell állnia.
Jelentkezési határidő: 2012 január 27.
Jelentkezés és további információk:
Bitter Janka
bitter.janka@helyimertek.hu
Honlap: www.helyimertek.hu
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Sérülékeny személyek számára komplex támogató szolgáltatások pályázat – MMIA Plusz-2.2.3-24
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása
SozialMarie pályázat
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése pályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására