2013 Június 20-ig pályázhatnak a családi házak és kis társasházak tervezői a 2013-as Év háza díjra, amelynek fődíja 500 000 Ft.
Az Év háza Kuratóriuma a Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Építőművészek Szövetsége és a Magyar Építész Kamara szakmai támogatásával 2013. évben országos, nyílt és nyilvános pályázatot hirdet megépült lakóépületek építész tervezői részére, valamint e Pályázat segítségével keresi a Visegrádi Négyek Családi házai utazó kiállítás magyar résztvevőit is az elmúlt évekhez hasonlóan.
A 2013-ban már hatodik alkalommal meghirdetésre kerülő Év háza pályázaton ismét megmérettetnek a családi házak, nyaralók és a max. 4 lakásos lakóépületek. Az Év háza díj az első olyan, fiatalok, pályakezdők, elsőtervesek számára is elérhető pénzdíjas pályázat, amely külföldi bemutatkozásra is alkalmat ad a Magyar Építőművészek Szövetsége által gondozott Visegrádi Négyek Családi Házai kiállítás kapcsán, melynek magyar anyagát a beérkező pályázatok közül választja ki a neves építészekből álló Bíráló Bizottság. A pályázat célja, hogy megismertesse, számba vegye azokat a minőségi építészeti alkotásokat, amelyek mind környezeti, és gazdasági szempontból tükrözi a ma építészetét.
2012-ben egyszerűsödött a pályázati kiírás annak érdekében, hogy minél több építésznek legyen lehetősége megmérettetnie családi házát, kis társasházát.
Letölthető dokumentumok
A pályaművek beadása: 2013. Június 20. 16 h
Eredményhirdetés és díjkiosztás: 2012. október 7., az Építészet Világnapján
Forrás: http://www.buildrendezvenyek.hu
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
Call for Tenders about Building Renovation [re-announcement]
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak