A MOL és az Ökotárs Alapítvány kétfordulós pályázatot hirdet budapesti társasházak belső udvarainak zöldítésére a Zöldövezet 2013 program keretében.
Milyen területekkel/terekkel lehet pályázni?
- közpark, pihenőpark és kert, iskolapark létesítésére vagy rehabilitációjára;
- zöldfelületeket összekötő útvonalak mentén fasorok, pihenőhelyek, kilátópontok létrehozására, vagy vonzerejük növelésére;
- esetenként speciális célcsoportok (pl. mozgáskorlátozottak) igényeit kielégítő parkok létrehozására.
A felújítandó közpark nem lehet kisebb 1500 nm-nél! (50 000 főnél nagyobb lélekszámú településeken a sűrűbb beépítés miatt ettől el lehet térni, de ezt az Ökotárs Alapítvánnyal előzetesen egyeztetni kell.) A felújított területnek közösségi funkciókat kell ellátnia, a közösség használatára kell készülnie. Ennek megfelelően a területnek a közösség számára folyamatosan hozzáférhetőnek kell lennie (így tehát pl. zárt iskolakertek felújítását a Program nem támogatja).
Kik pályázhatnak?
Magyarországon bejegyzett civil szervezetek (egyesületek, alapítványok).
Egy szervezet csak egy programmal pályázhat.
Nem pályázhatnak azok a civil szervezetek, amelyek a mostani kiírást megelőző 2 egymást követő évben (tehát a 2011.évi ÉS a 2012. évi kiíráson is) már támogatásban részesültek a Zöldövezet programban.
A pályázat beadásának módja
A pályázatokat kizárólag a meghatározott weboldalon lehet beadni. Regisztrálni a Pályázóknak menüben, a jobb felső sarokban a Regisztrációra kattintva lehet. Korábban regisztrált e-mail címekkel is ugyanitt lehet belépni. Az űrlapkitöltő programmal kapcsolatos technikai problémáikat írják meg a zoldovezet(kukac)okotars.hu címre vagy hívják a 06 1 411 3500 telefonszámon Sólyom Évát, az Ökotárs Alapítvány munkatársát. A pályázat kétfordulós.
A pályázat kétfordulós, melynek lépéseit az alábbiakban ismertetjük.
Az I. fordulóhoz kapcsolódó határidők
Ötletpályázatok beérkezésének határideje: 2013. július 15. (hétfő) 17 óra
Eredményhirdetés: 2013. szeptember 6.
A II. fordulóhoz kapcsolódó határidők
A II. fordulós pályázatok beérkezési határideje: 2014. január 6. (hétfő) 17 óra
Eredményhirdetés: 2014. február 14.
Bővebben: http://zoldovezet.okotars.hu/kozossegi_funkcioju_zold_teruletek_letesitese
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak