Az NKA Építőművészet és Örökségvédelem kollégiumának pályázata (1) alkotói támogatásra, (2) hazai és nemzetközi építészeti, műemlékvédelmi és régészeti konferenciák, rendezvények, kiállítások, mesterkurzusok és szakmai továbbképzések megrendezésének, valamint a kapcsolódó kiadványok megjelentetésének támogatására, (3) hazai és nemzetközi építészeti, műemlékvédelmi és régészeti konferenciákon, rendezvényeken, kiállításokon, mesterkurzusokon és szakmai továbbképzéseken való részvétel támogatására és (4) az építészet, műemlékvédelem és régészet közéleti szerepe növelésének, széles körű megismertetésének támogatására, kortárs magyar építészeti, műemlékvédelmi, régészeti alkotásoknak és alkotóiknak médiában és a köznevelésben történő bemutatásával.
Altéma: 3202/95
A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2014. március 1.–2015. február 28.
Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen 5000 Ft-ot – amely magában foglalja a 27%-os áfát is –, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg. Figyelem! Pályázni csak a nevezési díj egyidejű befizetésével lehet!
A pályázathoz csatolni kell a nevezési díj befizetését igazoló bizonylat másolatát!
Tervezett keretösszeg: 10 millió Ft.
Igényelhető támogatás: Havi 60.000 Ft, legfeljebb 8 hónap időtartamra.
Kötelező saját forrás mértéke: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő.
Benyújtási határidő: 2014. április 1-jén, éjfélig.
——————————————————————————
(3) Hazai és nemzetközi építészeti, műemlékvédelmi és régészeti konferenciákon, rendezvényeken, kiállításokon, mesterkurzusokon és szakmai továbbképzéseken való részvétel támogatására.
Pályázók köre: Pályázatot szakmai szervezetek, szakmai szervezetek által delegált személyek, magánszemélyek nyújthatnak be, utóbbi esetben egy szakmai szervezet írásos ajánlásával. A kollégium kizárólag előadással, prezentációval, poszterrel, vagy erre vonatkozó felkéréssel rendelkező, illetve nemzetközi szakmai szervezet vezetői tanácskozásán részt vevő, tisztségviselő pályázókat támogat!
A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2014. március 1.–2015. február 28.
Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5000 Ft-ot, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg. Figyelem! Pályázni csak a nevezési díj egyidejű befizetésével lehet! A pályázathoz csatolni kell a nevezési díj befizetését igazoló bizonylat másolatát!
Tervezett keretösszeg: 10 millió Ft.
Igényelhető támogatás: Az összköltségvetés maximum 85%-a.
Kötelező saját forrás mértéke: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő.
Altéma kódszáma: 3204/95
Benyújtási határidő: 2014. április 1-jén, éjfélig.
LINK: NKA Építőművészet és Örökségvédelem kollégiuma pályázat
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Pályázat az élelmiszer-pazarlás mérésének javítására és az élelmiszer-pazarlás megelőzésének előmozdítására
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak