Budapest Főváros Önkormányzata támogatni kívánja a főváros városképét meghatározó építészeti értékek rekonstrukcióját és felújítását. A Támogatásra az örökségvédelem (műemléki egyedi és területi védelem, valamint fővárosi vagy kerületi helyi védelem) alatt álló épületek tulajdonosai és jogszerű használói pályázhatnak, mint építtetők.
Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 23. § (4) bekezdése szerint a Fővárosi Önkormányzat feladata többek között a kiemelt kulturális örökség védelme. Budapest Főváros Közgyűlése ezen feladatának eleget téve, a főváros városképét meghatározó építészeti értékek rekonstrukcióját, felújítását támogatni kívánja, ennek érdekében létrehozza az „Építészeti Örökségvédelmi Támogatás”-t (továbbiakban: Támogatás). Budapest Főváros Önkormányzata (a továbbiakban: „Támogató”) 2017-ben 500 millió Ft-os keret összegben biztosít vissza nem térítendő támogatást, amely utófinanszírozással használható fel.
A Fővárosi Közgyűlés jelen Támogatás meghirdetésével egyablakos pályázati eljárást kíván lefolytatni, a korábban három külön pályázat kiírása helyett („Építészeti Értékvédelmi Támogatás”, „Műemléki Keret” és „Építészeti örökségvédelem alatt álló társasházak és lakásszövetkezeti lakóépületek állagmegóvási munkáinak támogatása”).
Pályázók a Támogatás hatálya alá eső épületekkel, a kiírásban megjelölt munkákra, a kiírásban megjelölt mértékig pályázhatnak. Támogató a beérkezett pályázatokat a pályázati kiírásban szereplő feltételeknek való megfelelés alapján bírálja el. Az egyes pályázatokra adható támogatás mértéke függ a beérkezett pályázatok számától és azok minőségétől.
A PÁLYÁZAT CÉLJA
Támogató olyan munkák megvalósulását kívánja elősegíteni, amelyek az építészeti értékek megőrzésére irányulnak, és azokat az értékmegőrzéshez szorosan kapcsolódó felújításokat és állagmegóvási munkákat, amelyek az épületek rendeltetésszerű használatához szükségesek.
Támogató ezen pályázatával különösen támogatni kívánja a főútvonalak mentén lévő épületek homlokzatának, illetve földszinti sávjának felújítását, rendbetételét. Ennek megfelelően az üzletportálok épületenként történő egységesítése, eredeti állapot szerinti felújítása, a reklámhordozók hatályos szabályok alapján és örökségvédelmi szempontoknak megfelelő kialakítása és az eredeti homlokzat-architektúra helyreállítása mind támogatható.
PÁLYÁZÓK KÖRE
A Támogatásra az örökségvédelem (műemléki egyedi és területi védelem, valamint fővárosi vagy kerületi helyi védelem) alatt álló épületek tulajdonosai és jogszerű használói pályázhatnak, mint építtetők.
Az örökségvédelem alatt álló, a társasházakról szóló törvényben meghatározott társasházak és a lakásszövetkezetekről szóló törvényben meghatározott lakásszövetkezeti tulajdonban lévő lakóépületek tulajdonosi közösségei akkor nyújthatnak be pályázatot, ha az épületeik 25 évnél régebben épültek, teljes felújításukra azóta nem került sor és legalább 2 lakásból állnak.
A Budapest Főváros Önkormányzata és intézményei beruházási és felújítási tevékenysége előkészítésének, jóváhagyásának, megvalósításának rendjéről szóló 50/1998. (X. 30.) Főv. Kgy. rendelet hatálya alá tartozó ingatlan felújítása nem tartozhat a pályázattal támogatott felújítási munkák közé.
TÁMOGATHATÓ MUNKÁK
A) MINDEN PÁLYÁZÓ esetében támogatható:
Közterületről látható, arculatot, utcaképet meghatározó, építészeti értéket hordozó részek, mint
- épületek földszinti sávjának felújítása, rendbetétele,
- teljes homlokzat helyreállítása, színezése, valamint ezek tartozékai, díszítései,
- különleges építészeti értéket képviselő vagy az épület megjelenésében jelentős szerepet játszó homlokzatrész, nyílászáró, terasz, tető, előtető felújítása,
- különleges építészeti értéket képviselő egyéb építmény elem felújítása: pl. kerítés, kapuzat, kertépítészeti elem,
- épület tartozékok felújítása: pl: szobor, relief, majolika, mázas cserép, mozaik, sgraffito, díszítőfestés, díszüvegezés, kovácsoltvas elemek, öntöttvas és spiáter díszítmény.
B) Az A) pontban írtakon túl KÖZINTÉZMÉNYI FUNKCIÓT BETÖLTŐ ÉPÜLET esetében támogatható továbbá:
- a látogatható terekben a belsőépítészeti, iparművészeti, képzőművészeti értékkel rendelkező részek (kapualj, lépcsőház, belső közös terek, udvar, az épület részét képező berendezések, kertépítészeti elemek) felújítása.
C) Az A) pontban írtakon túl TÁRSASHÁZAK, LAKÁSSZÖVETKEZETEK esetében támogatható továbbá:
- tető szerkezetének és héjalásának felújítása, ehhez kapcsolódóan tűzfal, oromfal felújítása műszaki, állékonysági problémák esetén,
- tartószerkezeti elemek (pl. erkély, függőfolyosó) szerkezetének, továbbá függőfolyosó burkolatának felújítása,
- nyílászárók teljes homlokzatot érintő egységes felújítása, cseréje (a műanyag nyílászáró nem támogatható),
- homlokzatfelújítás keretében vízszigetelési hiányosságok megoldása,
- különleges építészeti értéket képviselő kapualj, lépcsőház felújítása.
TÁMOGATÁS MÉRTÉKE
Az elnyerhető vissza nem térítendő támogatás összege legfeljebb a megpályázott munka összköltségének 50%-a lehet. A támogatás összege pályázatonként nem haladhatja meg a 20.000.000 Ft-ot.
A támogatásra csak még meg nem valósult munkákkal lehet pályázni, a pályázat keretében a Megállapodás megkötését követően megkezdett építési munkák számolhatók el.
A pályázaton elnyert támogatás az építési munkákra, az ahhoz szükséges, legalább építési engedélyezési szintű tervek készítésére, továbbá a kivitelezési munkák közvetlen költségeire (kiviteli terv, műszaki ellenőrzés) használható fel. Építési munka nélkül a tervezési költségek nem számolhatók el.
A támogatás utófinanszírozott, ezért az elnyert vissza nem térítendő támogatás kifizetése a munkák elvégzését és elszámolását követően egy összegben történik.
Letölthető dokuemntumok
Muemlekved_Pályázati felhívás
1. melléklet_Pályázati Adatlap.docx
2. melléklet_Épületfelújítás ütemezési terve.docx
3. melléklet_Nyilatkozat.docx
4. melléklet_Megállapodás minta.docx
A pályázatoknak 2017. október 13. napján 14:00 óráig kell beérkeznie a Főpolgármesteri Hivatalba.
Bővebb információ
A pályázati felhívással kapcsolatban, a Főpolgármesteri Hivatal Városépítési Főosztálya konzultációs lehetőséget biztosít telefonon, emailen vagy előzetesen egyeztetett időpontban személyesen.
- Telefonszám: +36 1 999 9417
- Email cím: epiteszeti.oroksegvedelmi.palyazat@budapest.hu
- Cím: 1052 Budapest, Városház utca 9-11. III. emelet 372. és 374. szoba
Műemléki egyedi vagy területi védelem alatt álló épületekről információ kérhető helyrajziszám alapján:
nyi@me.gov.hu vagy +36 1 430 6071
Fővárosi helyi védelem alatt álló épületek listája megtalálható:
www.budapest.hu (Budapest főváros építészeti örökségének fővárosi helyi védelméről szóló 37/2013. (V.10.) Főv. Kgy. rendelet 1. melléklet)
Kerületi helyi védelem alatt álló épületekről információ a kerületek Főépítészi Irodáin kérhető.
Nagykörút Portálprogram: http://nagykorut.budapest.hu
Historikus városi szövet megújítása c. kézikönyv (Kiemelt fejlesztési célok, kézikönyvek): http://budapest.hu/Lapok/Hivatal/Varosfejlesztes.aspx
Ablakfelújítási Kalauz: www.budapest.hu
A pályázatokhoz beadásra kerülő tervdokumentációk készítése során – a magasabb szintű jogszabályokon túl – a kerületi szabályokat is figyelembe kell venni, amelyek a kerületi önkormányzatok hivatalos honlapjain elérhetők.
A Pályázók az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 102/D. §-ában foglaltak alapján a támogatási döntés ellen kifogást nyújthatnak be
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Sérülékeny személyek számára komplex támogató szolgáltatások pályázat – MMIA Plusz-2.2.3-24
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
Call for Tenders about Building Renovation [re-announcement]
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat