A meghirdetettnél két hónappal tovább, 2019. május 15-ig pályázhatnak a helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, valamint azok 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaságai a „Munkásszállások kialakítása” munkaerő-piaci programra.
A pályázat támogatja a munkaerő országon belüli mobilitását annak érdekében, hogy a vállalatok munkaerőigényét minél hamarabb biztosítani tudja. A jogszabályi feltételek módosításának köszönhetően a jelenlegi kiírásban minden eddiginél kedvezőbb feltételekkel van lehetőség a támogatást igényelni.
A korábbi 40 százalék helyett már csak 20 százalék önerőt kell a támogatás igénylőjének biztosítania, a fennmaradó összeget az állam finanszírozza, illetve a hatósági szerződés megkötését követően a korábbi három helyett négy hónap áll rendelkezésre a beruházás megkezdésére.
A szállások a mai igényeknek megfelelően, a munkavállalók elvárásait is figyelembe véve alakíthatók csak ki, a szállók legalább 80 munkavállaló befogadására kell, hogy alkalmasak legyenek. Az önkormányzatoknak vagy gazdasági társaságának az önerő mellett rendelkezniük kell anyagi biztosítékkal, továbbá az új szálló építését két éven belül be kell fejezni, a meglévő felújítása pedig nem tarthat tovább egy évnél. A program szabályai szerint a szállók működtetését álláskeresőknek kell végezniük, ezzel tovább segítve elhelyezkedési esélyeiket.
A szállókat a megépítéstől számítva legalább tíz évig fenn kell tartani, ehhez segítséget nyújt, hogy a munkaadóknak bérleti szerződést kell kötniük az önkormányzattal, vagy annak cégével, a díj pedig a működésre fordítható. A támogatási igények 2019. május 15-ig nyújthatók be az igénylő székhelye szerint illetékes kormányhivatalhoz.
További cikkek a rovatban
Komplex digitális K+F fejlesztések pályázat – DIMOP Plusz-1.1.2/C-24
Sérülékeny személyek számára komplex támogató szolgáltatások pályázat – MMIA Plusz-2.2.3-24
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése pályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Kistelepülési üzletek támogatása – Munkáltatót terhelő közterhek megfizetéséhez nyújtott támogatás
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call