![](https://palyazatok.org/wp-content/2022/02/katonasufni.jpg)
A mentorprogramra 30 év alatti művészek jelentkezhetnek. A színház a legkisebb játszóhelyén (Sufni) tervezi megvalósítani azt a két pályázatot, melyet legalkalmasabbnak ítél a színház vezetése. A Katona a jelenlegi repertoárjához képest újat, más elveket, módszert kereső produkcióknak szándékozik teret nyújtani. Egy színpadi megvalósításra szánt anyaggal (legyen régi vagy friss irodalom, adaptáció, zenei kompozíció, vagy bármi egyéb) kell jelentkezni.
Az alkotó lehet rendező, dramaturg, színész, a szöveg klasszikus vagy mai mű, vagy éppen most készülő alkotás.
A pályázatnak tartalmaznia kell egy motivációs levelet, és legalább egy munkaterv részletes koncepcióját, a leírásnak figyelembe kell vennie a Sufni lehetőségeit (minimális jelmez és díszlet és egyéb költségek, maximum 4-5 színész közreműködő, melyet társulatunk biztosít majd a kiválasztott pályamű elfogadása utáni időszakban), a pályázó önéletrajzát, eddigi munkáinak jegyzékét.
A Sufni-projekt lényege azontúl, hogy munkalehetőséget biztosít az, hogy az alkotófolyamat különböző szakaszaiban a színház művészei meglátásaikkal, tanácsaikkal segítik a pályázót. Az arra érdemes pályamunkák a Sufni műsorát fogják gazdagítani.
A pályázatokat április 30-ig kérjük elküldeni az igazgatosag@katonaszinhaz.hu címre, „Sufni-projekt” megjelöléssel. Az elbírálás május 15-re megtörténik, hogy a júniusban lezajló évadzáró társulati ülésen már a közreműködő színészek értesülhessenek a szereposztásokról.
További cikkek a rovatban
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak
Deloitte fotópályázat