A Roma Élet – Közép-európai Dokumentumfilm Fesztivál egy immáron 8. éve megrendezésre kerülő filmes mustra. A több civil szervezet összefogásával megvalósuló esemény idén a bevándorló lét témáját is kitűzi programjába, így az idei fesztivál elnevezése: VIII. Közép-európai Dokumentumfilm Fesztivál, Migránsok és Roma Élet
A mustra célja nem elsősorban a verseny, hanem sokkal inkább a bemutatás, a vetítés, a téma népszerűsítése, a figyelemfelkeltés és így az előítéletek helyett a tényeknek a nézők felé közvetítése, nehézségek, buktatók és jó példák felsorakoztatása.
A nevezett filmeknek témájukat tekintve a hazai és a közép-európai romák, illetve az ÚJ KATEGÓRIÁBAN a migránsok körülményeit, nehézségeit kell bemutatniuk, egyfajta képes szociográfiát adniuk. Felhívásunkkal egyaránt fordulunk amatőr dokumentumfilmesekhez, továbbá a városi televíziók, kábeltévék munkatársaihoz, és az országos tévé csatornák filmeseihez, filmes szakembereket képző intézményekhez, dokumentumfilmes alkotóműhelyekhez.
A beküldött filmek a nemzetközi zsűri előválogatása után kerülnek be a versenyprogramba, amelynek eredményeként a legjobbakat Emléklappal, illetve 5 alkotást fődíjjal jutalmazzuk, emellett a fődíjas alkotások automatikusan részt vesznek a következő, 2016. évi fesztiválon. A zsűri értékelésében elsődleges szempont nem a művészeti tartalom, hanem inkább a valóság hűséges megjelenítése és a tanulságok.
Egy alkotóműhely több filmet is nevezhet. Szeretnénk, ha minél több alkotóműhely, minél több filmmel pályázna.
A díjazás kategóriái:
- Országos TV csatorna, illetve annak munkatársai által készített rövidfilmek
- Regionális, városi, kerületi TV csatornák, illetve annak munkatársai által készített rövidfilmek
- Amatőr alkotóműhelyek, alkotók által készített rövidfilmek
- Határon túli magyar alkotók által készített rövidfilmek
- Külföldi alkotók által készített rövidfilmek
Nevezési díj: nincs. A zsűri-vetítés és a díjkiosztó gála egyaránt nyilvános és ingyenes.
A nevezési lapok beküldési határideje: 2015. október 15.
Az alkotások beküldésének határideje: 2015. október 20.
Letölthető dokumentumok:
A jelentkezési lapokat a romalife.docfilm@gmail.com email címre várjuk. Egynél több alkotás nevezése esetén mindegyikhez külön jelentkezési lapot kell kitölteni.
Az alkotásokat:
- Digitális formátumban, DVD minőségben;
- Alkotásonként külön lemezre írva; filmenként 2 példányban várjuk a következő postacímre: Mikes Kelemen Alapítvány, 1084 Budapest, Német u. 9-11 fsz. 5.
VIII. Közép-európai Dokumentumfilm Fesztivál, Migránsok és Roma Élet vetítéssel és állófogadással egybekötött Díjátadó Gálájára 2015. november 15-én (vasárnap) 13:00 –kor kerül sor Budapesten. A gálán 10 nyertes film is levetítésre kerül. A rendezvényen való részvétel mindenki számára ingyenes és média-nyilvános.
LINK: http://www.docfilm.hu/
További cikkek a rovatban
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Future Leaders Exchange (FLEX) nemzetközi ösztöndíj középiskolásoknak
Sporttámogatás pályázat szociálisan rászoruló intézmények számára
Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Romano Kher ösztöndíj pályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Összesen négyszáz millió forintot oszt ki a Kormány külhoni lovas szervezetek számára
Nemek közötti egyenlőségi index az EU tagállamaiban: Politikai kontextus és statisztikai elemzés pályázat
Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére
Pályázat lovas sportok, lovas hagyományőrzés, lovas turizmus, lovas terápia, lovas rendezvények támogatására
Logó és szlogen pályázat
Pályázat az egyházi jogi személyek közösségi célú programjainak megvalósítására
Pályázat nemzetiségi civil szervezetek 2024. évi költségvetési támogatására
Törőcsik Mari-ösztöndíj pályázat
Gyakornoki program a 24.hu-nál! pályázat
KBr Photo Award – nemzetközi dokumentarista fotópályázat
Civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása
Rijksakademie Residency – rezidencia program (Amszterdam) pályázat
Pályázat szakmai tevékenységek fejlesztésére és megújítására képzőművészek számára
Alkotói támogatás tudományos ismeretterjesztés és környezetkultúra területen, igényes művek szerzői számára
Pályázat ismeretterjesztő és környezetkultúra rendezvények megvalósítására
Pályzat a jásdi öltöztethető Szűz Mária-szobor ruhatervezésére