A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) – az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet továbbá a rendelet 59. cikke szerinti készségek elsajátítására, ösztönzésére és végrehajtására igénybe vehető támogatás részletes feltételeiről szóló 79/2007. (VII. 30.) FVM rendelet (kiegészítve a 2007. évi XVII. törvény 20. §-a szerinti, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat felállításával, irányításával és működtetésével kapcsolatos feladatokkal), az EMVA társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet, valamint a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. Törvény végrehajtásának előkészítése érdekében – pályázatot ír ki
Helyi Vidékfejlesztési Iroda (HVI) cím elnyerésére.
A pályázat célja
A pályázati felhívás célja a vidékfejlesztési feladatok ellátásának elősegítése érdekében a „Helyi Vidékfejlesztési Iroda” cím adományozása határozott időre, az FVM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézetével (továbbiakban FVM VKSZI) kötött Együttműködési Megállapodás hatályba lépésétől 2013. június 30-ig. A Helyi Vidékfejlesztési Iroda címmel rendelkező szervezet (Budapest kivételével) az adott területfejlesztési kistérségben látja el feladatait.
A Helyi Vidékfejlesztési Iroda címmel rendelkező szervezetek a 2007-2013-as tervezési időszakban a vidékfejlesztésben meghatározó szerepet töltenek be. Ennek során segítik az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) sikeres végrehajtását, a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák megvalósításában aktív szereplőként vesznek részt. A Helyi Vidékfejlesztési Iroda működtetése a HVI címbirtokos szervezet feladata, amelyet a HVI címbirtokos alkalmazásában álló személy, az Irodavezető lát el. A HVI a 79/2007. (VII. 30.) FVM rendeletben meghatározott módon részt vesz az ÚMVP lebonyolításában, továbbá ellátja a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózathoz (MNVH) kötődő egyes feladatokat.
Fentieken túl az FVM ÚMVP Irányító Hatósága (FVM ÚMVP IH) egyéb feladatokat és ahhoz rendelt finanszírozást állapíthat meg számára. A HVI címbirtokos szervezet külön jogszabály alapján további támogatásban is részesülhet. A HVI-k részletes feladataira vonatkozóan az Együttműködési Megállapodás az irányadó.
Pályázók köre
A pályázat területi hatálya a 2004. évi CVII. Törvény statisztikai kistérségi lehatárolása szerint:
- Nyíregyházai kistérség
Szervezeti feltételek:
Pályázhatnak az adott kistérségben székhellyel vagy telephellyel rendelkező alábbi szervezetek:
- alapítvány, egyesület;
- non-profit gazdasági társaság;
- a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény szerinti mikrovállalkozás, kisvállalkozás;
- termelői csoport, TÉSZ;
- jogi személyiséggel rendelkező önkormányzati társulás.
A pályázaton politikai pártok és egyházi szervezetek nem vehetnek részt.
Pályázati feltételek
A pályázónak mind a szervezetre vonatkozó, mind a szervezet által a HVI Irodavezetőjének jelölt tagjára vonatkozó feltételeket teljesíteni kell az alábbiak szerint:
A Helyi Vidékfejlesztési Irodák működtetésére vonatkozó szervezeti feltételek
- a HVI-vel kapcsolatos tevékenységek ellátásához szükséges erőforrásokat egyértelműen el kell különíteni a szervezet egyéb tevékenységeitől, és arról kimutatást kell készíteni;
- a HVI vezetője és munkatársai alkalmazásához és a HVI működéséhez rendelt forrásokat (támogatás, egyéb bevétel) köteles elkülönítetten kezelni és teljes egészében kizárólag az adott célra felhasználni;
- az utófinanszírozásra való tekintettel a szervezet rendelkezzen legalább 4 havi igazolható működtetési költséggel;
- a Pályázónak vállalnia kell, hogy a Helyi Vidékfejlesztési Iroda cím elnyerésével és az Együttműködési Megállapodás aláírásával egy időben legalább egy éves időszakra, heti minimum 36 órás munkaviszonyt létesít az irodavezetőnek jelölt személlyel a 79/2007 (VII. 30.)FVM rendeletben, valamint az Együttműködési Megállapodásban meghatározott vidékfejlesztési feladatok ellátására. A pályázatban meg kell nevezni az alkalmazni kívánt személyt;
- a szerződés időtartama alatt a Pályázó szervezetben, a feladatot ellátó személyben, a szervezet létesítményeiben és infrastruktúrájában bekövetkező változtatásokat az FVM VKSZI-vel írásban előre egyeztetve az Együttműködési Megállapodásban meghatározott módon lehet végrehajtani.
Infrastruktúrára vonatkozó feltételek
- Helyi Vidékfejlesztési Irodaként működő, munkanapokon, meghatározott időközökben legalább egy 100%-ban rendelkezésre álló, minimum 20m2-es, berendezett, nem lakás céljára használt irodahelyiség, amely legalább 5 személy egyidejű megbeszélését biztosító tárgyalóként is funkcionál;
- vezetékes telefon-elérhetőség;
- legalább 1 komplett számítógép konfiguráció;
- szélessávú Internet-hozzáférés;
- legalább egy, nyomtatásra, sokszorosításra, fax küldésére és fogadására alkalmas eszköz, berendezés.
Az irodavezetőre vonatkozó feltételek
Az alábbi feltételeket az irodavezető jelöltnek egy személyben kell teljesíteni.
Általános elvárások
- Az Európai Unió valamely tagországának állampolgársága;
- a magyar nyelv tárgyalási szintű ismerete és használata;
- büntetlen előélet (90 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány);
- felsőfokú (főiskolai vagy egyetemi) végzettség;
- HVI Címbirtokos szervezet munkaviszony létesítéséről szóló nyilatkozat (3. sz. melléklet).
Az FVM VKSZI jogosult a 79/2007. (VII. 30.) FVM rendelettel összhangban az irodavezető bérének minimumát meghatározni. A minimális bér összege jelenleg bruttó 190.000 forint.
Szakmai elvárások:
- legalább 2 év vidékfejlesztési területen szerzett tapasztalat;
- az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program támogatási rendszerének és jogcímeinek ismerete;
- európai uniós projekt megvalósításában szerzett tapasztalat, különös tekintettel a terület– és vidékfejlesztés témájú pályázatokra;
- felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek.
Előnyt jelent:
- közgazdasági-, jogi-, államigazgatási-, agrár-, geográfus- vagy egyéb, a vidékfejlesztéshez kapcsolódó szakirányú felsőfokú iskolai végzettség;
- vidékfejlesztési menedzseri vagy kistérségi megbízotti, kistérségi koordinátori, tapasztalat;terület- és vidékfejlesztési, közgazdasági, gazdaságfejlesztési, illetve államigazgatási szakirányú tapasztalat
- államilag elismert nyelvvizsga az Európai Unió valamely hivatalos nyelvéből;
- LEADER Programban szerzett tapasztalat;
- Helyi Vidékfejlesztési Stratégia készítésében szerzett tapasztalat;
- HVI irodavezetői tapasztalat
A pályázat értékelésének folyamán – a beérkezett írásbeli pályázat elbírálását követően – a HVI Irodavezetőnek jelölt személy interjún vesz részt. A meghallgatás során előnyt jelent:
- jó kommunikációs és szervezőképesség,
- rendszerszerű gondolkodás,
- problémamegoldó készség.
A Pályázó jogai és kötelezettségei
Jogok
Elismerés esetén a nyertes szervezet jogosult:
- a Helyi Vidékfejlesztési Iroda címet viselni,
- a HVI Irodavezetőjének az FVM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet (FVM VKSZI) által szervezett továbbképzési programokon való részvételére,
- a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) tagjaként a Hálózat információs rendszereit használni,
- külön jogszabály alapján az ÚMVP keretében a címmel járó feladatok teljesítésére támogatási és kifizetési kérelmet benyújtani.
Kötelezettségek
Elismerés esetén a nyertes szervezet köteles:
- a HVI Irodavezetőjének az FVM VKSZI által meghatározott képzéseken való részvételét biztosítani;
- a HVI Címbirtokos szervezet – az FVM ÚMVP IH és az FVM VKSZI iránymutatásai alapján – köteles ellátni a 79/2007 (VII. 30.)FVM rendeletben valamint az Együttműködési Megállapodásban meghatározott feladatokat.
- HVI működésének kezdetétől számított első 4 hónapban az iroda működtetési költségeit előfinanszírozni
A pályázat tartalmi és formai követelményei
Az érvényesnek tekintett, alábbiakban részletezett teljes pályázati anyag a Formanyomtatványokból (Pályázati Adatlap + 1-6. sz. Mellékletek), továbbá a kötelezően csatolandó egyéb dokumentumokból áll:
- Pályázati Adatlap, amely tartalmazza a pályázó szervezet adatait, a pályázó szervezet szakmai tevékenységének bemutatását, a Helyi Vidékfejlesztési Iroda működtetésére vonatkozó elképzeléseit;
- 1. sz. Melléklet: tartalomjegyzék (checklist);
- 2. sz. Melléklet: a HVI Irodavezető jelölt személyi adatai, szakképzettsége és szakmai tapasztalatai;
- 3. sz. Melléklet: a HVI Irodavezető jelölt és a pályázó szervezet kölcsönös nyilatkozata a leendő munkaviszonyról;
- 4. sz. Melléklet: a HVI infrastrukturális feltételeinek teljesítéséről szóló nyilatkozat (az FVM VKSZI fenntartja a jogot a mellékletben megjelölt infrastrukturális feltételek ellenőrzésére);
- 5. sz. Melléklet: a pályázó egyéb nyilatkozatai;
- 6. sz. Melléklet: nyilatkozat a HVI feladatait részletesen meghatározó Együttműködési Megállapodás megismeréséről, nyertes pályázóként történő aláírási szándékról;
- 7. Egyéb csatolandó dokumentumok.
Fentieken kívül kötelezően csatolni kell a pályázathoz a következő dokumentumokat:
- a HVI irodavezető jelölt végzettségét igazoló dokumentumok másolatát, valamint a 90 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványának másolatát, vagy annak megigénylését bizonyító postai szelvényt;
- az illetékes cégbíróság által kiállított 30 napnál nem régebbi cégkivonat aláírással hitelesített másolatát;
- a pályázó szervezet utolsó lezárt gazdasági évre vonatkozó (2008.) mérlegét és eredmény-levezetését egyszerű másolatban
Hiánypótlásra kizárólag az erkölcsi bizonyítvány esetében van lehetőség, de az erkölcsi bizonyítvány megkérését igazoló postai szelvény szintén kötelező melléklet! Az erkölcsi bizonyítványt vagy annak másolatát a szóbeli interjún be kell mutatni.
Benyújtási határidő
A pályázat benyújtásának határideje (postai keletbélyegző dátuma): 2009. november 11.
A pályázat benyújtásának módja
A pályázatot Pályázati Adatlap – Mellékletek – egyéb kötelezően csatolandó dokumentumok struktúrában, összefűzött kivitelben, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézetének címezve, kizárólag postai úton – ajánlott, elsőbbségi küldeményként – két (egy eredeti és egy másolati) példányban a borítékon „HVI-Nyíregyháza-2009.” jelzés feltüntetésével – kell eljuttatni az FVM VKSZI postacímére: 1012 Budapest, Attila út 93.
A pályázat akkor tekinthető határidőben benyújtottnak, ha a pályázati kiírásban megjelölt határidőn belül ajánlott, elsőbbségi küldeményként adták postára.
A pályázat dokumentumainak hiteléül – a másolati példány elkészítését megelőzően – a pályázat eredeti példányának minden oldalát kék színnel fogó toll használatával lássa el kézjegyével a pályázó képviselője.
Az írásbeli pályázatok elbírálási határideje
A beküldött írásbeli pályázatok elbírálásának határideje: 2009. november 18.
Az írásbeli pályázat elbírálását követően a pályázat kiírója minden pályázót telefonon valamint elektronikus úton értesít a HVI Irodavezető jelölt részére tartandó szóbeli interjú időpontjáról.
Döntés
A beérkezett pályázatokat az FVM VKSZI bírálja el, majd a szóbeli interjúkat követően a végleges pontszámok alapján javaslatot terjeszt elő a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium részére. A pályázatról a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Közösségi Ügyekért Felelős Szakállamtitkára dönt.
A döntés határideje: 2009. november 25.
A pályázat elbírálásának végső eredményéről a pályázat kiírója minden pályázót írásban értesít.
Jogfenntartás
A Pályázat kiírója fenntartja annak jogát, hogy a pályázatot egyes területfejlesztési kistérségekre vonatkozóan eredménytelennek nyilvánítsa.
Bírálati szempontok
A pályázatok elbírálásánál a pályázó szervezet és a HVI irodavezetőnek jelölt személy értékelése együttesen történik, a pályázónak mind a szervezeti, mind a személyi feltételeket együttesen kell teljesítenie.
Értékelési szempontok és súlyok:
- Pályázó szervezet eddigi tevékenysége, szakmai tapasztalata (25%)
- Pályázó szervezet HVI-re vonatkozó koncepciója (25%)
- Az Irodavezető jelölt szakmai, üzleti és vidékfejlesztési tapasztalata (50%)
Pályázattal kapcsolatos kérdéseket az alábbi e-mail címen tehetnek fel: hvi2008@vkszi.hu
Csatolt dokumentumok:
A pályázat mellékletei (ZIP)
Forrás: FVM
További cikkek a rovatban
Komplex digitális K+F fejlesztések pályázat – DIMOP Plusz-1.1.2/C-24
Sérülékeny személyek számára komplex támogató szolgáltatások pályázat – MMIA Plusz-2.2.3-24
Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása
SozialMarie pályázat
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatása pályázat
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése pályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Pályázat az élelmiszer-pazarlás mérésének javítására és az élelmiszer-pazarlás megelőzésének előmozdítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Állattartó telepek fejlesztésének támogatása pályázat – KAP-RD01a-RD01c-RD01d-RD01e-1-24
Kertészet – ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása pályázat – KAP-RD01a-RD12-1-24
Innovation Lab 2024 pályázat
Pályázat nonprofit szervezetek működésének támogatására
Pályázat balatoni szolgálati lakások kialakítására önkormányzatok számára
Lakótelepi zöldfelület-gondozási pályázat a Fővárosban
TOP_Plusz-4.1.1-23 – Egészséges utcák program – pályázat fővárosi önkormányzatok részére
SM06 Geotermikus energiaforrások táv- és településfűtéshez pályázat
Bicikli- és rollerpályázat fiataloknak
Kamasztanoda modellprogram – RRF-MMSZA-1.0.0.4-23