A 2010-re szóló Telekom Adományvonal pályázatok beadási határideje november 11. Pályázni a kapcsolódó dokumentumok között található Adományvonal pályázati adatlap kitöltésével és az ott feltüntetett mellékletek csatolásával lehet.
A beérkezett pályázatokról „A Magyar Telekom hozzáad program kuratóriuma” november végén dönt.
A Telekom Adományvonal egyszerűen és átlátható módon szervezi a rászorulók megsegítését. A 1788-as szám hívásával bárki 100 forintot tud adományozni a meghirdetett támogatási célra, minden esetben társadalmi szintű problémák megoldásán fáradozó közhasznú szervezet munkájához segítséget nyújtva.
A vállalat a szolgáltatást térítésmentesen, a teljes adományozott összeg átutalásával, tehát bevételi törekvés nélkül, a költségek átvállalásával biztosítja, és jelentős segítséget nyújtunk a szervezeteknek a gyűjtési időszak kommunikációs kampányához is (pl. TCR film elkészítés, televíziós és egyéb sajtómegjelenések szervezése). A Telekom Adományvonal arca, szóvivője Katona Klári, egyéniségével, szívével és gondolataival segít abban, hogy az alapítványok minél több pénzt gyűjthessenek munkájukhoz. Katona Klári 2005. március 15-én karitatív munkájának elismeréseképpen miniszteri elismerésben részesült: Pro Caritate díjat kapott.
Csak Magyar Telekom és T-Mobile hálózatból hívható, Dominó előfizetésről kezdeményezett hívás kivételével áfamentes.
Letölthető dokumentum
Adományvonal pályázati adatlap
További cikkek a rovatban
Interreg VI-A IPA Magyarország-Szerbia Program I. pályázat
HUSK-2302 pályázat a természeti erőforrások védelmére, a helyi örökség megőrzésére és közös kockázatviselésre
Független médiumok támogatási program
“Együtt Ukrajnáért” – pályázat civil szervezetek számára
Pályázat gazdasági vállalkozások kialakítására
Pályázat Budapest 150 emlékévhez kapcsolódó művészeti és kulturális projektek támogatására
Pályázat külhoni szervezetek működésének, fejlesztéseinek és eszközbeszerzéseinek támogatására
Pályázat a jogállamisági témák a nyilvánosság számára érthetővé és relevánssá tétele céljából civil szervezetek számára
Pályázat fővárosi önkormányzati ingatlanok ingyenes civil-közösségi hasznosítására
Budapest Tuning – városi ötletpályázat
Pályázat a STEREO10 Fesztiválon művészeti projektek megvalósítására
#trafó25 – pályázat köztéri programok megvalósításának támogatására
Allianz Foundation Grants pályázat
Economic opportunities fund pályázat
Közös értékeink program pályázat
Vodafone Digitális Díj 2022/23
Pályázat könnyűzenei tematikájú podcastek készítésére és megjelentetésére
Pályázat közösségi célokat szolgáló, közérdekű, vagy humánus okokból megvalósítandó tevékenységek támogatására
Pályázat klímaügyi információterjesztés és intézkedések fejlesztésére
Pályázat sportegyesületek eszközbeszerzésének, működésének támogatására
Duna kisösszegű támogatások
Civil állatvédő szervezetek támogatása
United Way Magyarország – “Együtt Ukrajnáért” pályázat [Támogatott tartalom]
Pályázat formális edukációs rendszeren túlmutató, helyi/régiós jelentőségű ismeretterjesztő programsorozat megvalósítására a Veszprém-Balaton régióban