palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

NKA Szépirodalmi Kollégium pályázat

nka pályázatokA Szépirodalmi Szakmai Kollégium az alábbi témákban hirdet nyílt pályázatot: (1.) Magyar szépirodalmi művek megjelentetésének vissza nem térítendő támogatása, (2.) Klasszikus irodalmi örökségünk kritikai kiadásainak vissza nem térítendő támogatása és (3.) 2011. június 1-jétől 2012. május 30-ig megvalósuló irodalmi táborok, fesztiválok, konferenciák vissza nem térítendő támogatására.

A Szépirodalmi Szakmai Kollégium az alábbi témákban hirdet nyílt pályázatot:

1. Magyar szépirodalmi művek megjelentetésének vissza nem térítendő támogatására

Altéma kódszáma: 2621

Pályázatot könyvkiadók, illetve olyan szervezetek nyújthatnak be, amelyek alapító okiratában a kiadói tevékenység fel van tüntetve (a könyvkiadói tevékenységről szóló bejegyzést az alapító okiratban jól láthatóan ki kell emelni). Előnyben részesülnek azok a könyvkiadók, amelyeknek a szépirodalom a fő profiljuk.

Pályázni magyar szépirodalmi művek, azokkal foglalkozó tanulmány- és esszékötetetek, valamint ifjúsági és gyermekirodalmi munkák 2011. december 31-ig történő magyar nyelvű megjelentetésére lehet. Pályázni csak elkészült művekkel lehet!

A pályázathoz csatolni kell:

  • a kézirat részletes szinopszisát;
  • a kézirat kb. két ív terjedelmű jellegadó részletét (szinopszist és kézirat részletet CD-n vagy floppy-n nem fogadunk el);
  • a szerzővel, gyűjteményes kötet esetében a szerzőkkel, a szerkesztővel kötött, a jogdíjra is vonatkozó kiadói szerződést (határon túli pályázó esetében magyar fordításban, a honorárium Ft-ban történő megadásával);
  • a mellékelt betétlapot kitöltve a kiadandó kötet adataival, amely adatokat az elszámolásában is szerepeltetnie kell.

Egy pályázó 4 pályázatot nyújthat be, pályázatonként egy könyv megjelentetésére, minden kötethez külön betétlapot nyújtson be!

Támogatás kérhető az alábbi jogcímekre:

  • honorárium és járulékai (írói, illusztrátori, fotó, sajtó alá rendezés, jegyzetírás, szöveggondozás, lektorálás) vagy számlás kifizetése,
  • szerzői jogdíjak,
  • szerkesztői (főszerkesztő, olvasószerkesztő, tervezőszerkesztő, képszerkesztő) honorárium és járulékai, vagy számlás kifizetése,
  • nyomdaköltség (levilágítás, papírköltség, montírozás, nyomás, hajtogatás, körbevágás, csomagolás),
  • nyomdai előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:
    • szöveg- és képbevitel, (írás, szkennelés),
    • kiadványszerkesztés (szedés, tördelés),
    • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
    • korrektúra.

A kollégium fontosnak tartja, hogy a támogatás bizonyos része szerzői honoráriumként kerüljön felhasználásra, ezért élő szerző művének kiadása esetében az NKA-tól igényelt támogatás 20%-át szerzői (író) honoráriumként kell a költségvetésbe beállítani. Támogatott pályázat esetén a támogatási összeg 20%-át kell szerzői honoráriumként felhasználni, a kifizetés tényét az elszámolásban számlával vagy bizonylattal igazolni kell.

A pályázat adatlapjának költségvetésében (4.2.2 pont) a könyv eladásából várható bevétel kötelező kitölteni!
Az elbírálás szempontjai:

A kollégium döntésekor figyelembe veszi a kiadónak a magyar irodalomban betöltött szerepét, könyvszakmai munkáját, pályázatának színvonalát (a beadott szinopszis és könyvrészlet minőségét), a szerző eddigi munkásságát, a mű várható jelentőségét.

E pályázati pontra a rendelkezésre álló keretösszeg: 65 millió forint.

2. Klasszikus irodalmi örökségünk kritikai kiadásainak vissza nem térítendő támogatására

Altéma kódszáma: 2632

A kollégium azon kiadványokat tekinti kritikai kiadásnak, amelyek megfelelnek az MTA Textológiai Bizottsága által 2004-ben összeállított kritikai kiadások szabályzatában foglaltaknak. Az MTA Textológiai Bizottsága által ajánlott kritikai kiadások az elbírálásnál előnyt élveznek.

Pályázatot könyvkiadók nyújthatnak be 2012. június 30-ig megjelentetendő kiadványokra. Előnyben részesülnek azon könyvkiadók, amelyek nem először vállalkoznak kritikai kiadás megjelentetésére.

A pályázathoz csatolni kell:

  • a kézirat szinopszisát;
  • a nyomdakész, lektorált kézirat kb. két ív terjedelmű jellegadó részletét (kézirat részletet CD-n vagy floppy-n nem fogadunk el);
  • a szerkesztővel, sajtó alá rendezővel stb. kötött, a jogdíjról is rendelkező kiadói szerződést,
  • a mellékelt betétlapot kitöltve a kiadandó kötet adataival, amely adatokat az elszámolásában is szerepeltetnie kell.

Egy pályázó 2 pályázatot nyújthat be, pályázatonként egy könyv megjelentetésére, minden kötethez külön betétlapot nyújtson be!

Támogatás kérhető az alábbi jogcímekre:

  • szerzői honorárium és járulékai (írói, illusztrátori, fotó, sajtó alá rendezés, jegyzetírás,
  • szöveggondozás, lektorálás) vagy számlás kifizetése,
  • szerzői jogdíjak,
  • szerkesztői (főszerkesztő, olvasószerkesztő, tervezőszerkesztő, képszerkesztő) honorárium és járulékai, vagy számlás kifizetése,
  • nyomdai előkészítési munkák az alábbi jogcímekre,
    • szöveg- és képbevitel, (írás, szkennelés),
    • kiadványszerkesztés (szedés, tördelés),
    • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
    • korrektúra,
  • nyomdaköltség (levilágítás, papírköltség, montírozás, nyomás, kötés, hajtogatás, körbevágás, csomagolás).

A pályázat adatlapjának költségvetésében (4.2.2 pont) a könyv eladásából várható bevétel kötelező kitölteni!
Az elbírálás szempontjai:

A kollégium a magyar kultúra története kiemelkedő alkotóinak, alkotásainak a kritikai kiadását, továbbá a kritikai kiadások munkájában megfelelő jártasságot szerzett tudományos műhelyek és szakemberek munkáját kívánja pályázatával elősegíteni.

E pályázati pontra a rendelkezésre álló keretösszeg: 5 millió forint.

3. 2011. június 1-jétől 2012. május 30-ig megvalósuló irodalmi táborok, fesztiválok, konferenciák vissza nem térítendő támogatására

Altéma kódszáma: 2608

Magas színvonalú irodalmi rendezvények lebonyolításának támogatására a programot megrendező jogi személy nyújthat be pályázatot.

Író–olvasó találkozókat, könyvbemutatókat, olvasás-népszerűsítési programokat jelen pályázat keretében nem támogatunk.

A pályázathoz csatolni kell:

A tervezett rendezvény részletes szakmai programját, ezen belül:

  • a programok időpontját és helyszínét,
  • a szakmai közreműködők és az előadók felsorolását,
  • az eseményen résztvevők célcsoportját,
  • programonkénti részletes költségvetést (amennyiben egy pályázaton belül több rendezvényre pályázik, a tervezett költségek mellett az NKA-tól igényelt összeget is jogcímenként kell feltüntetni)
  • ha vannak, az együttműködő partnerek nyilatkozatát a pályázatban foglaltak közös megvalósításáról.

Támogatás kérhető az alábbi jogcímekre

  • tiszteletdíj és annak járulékai,
  • szállásköltség,
  • útiköltség,
  • bérleti díj, (helyiség, eszköz, stand)
  • szállítási költség,
  • reklám- és propagandaköltség.

A pályázat adatlapján kötelező kitölteni a saját erőforrásra és a várható bevételekre vonatkozó részeket!
Az elbírálás szempontjai:

A kollégium előnyben kívánja részesíteni azokat az irodalmi rendezvényeket, amelyek a magyar irodalom működésében hosszabb ideje alapvető fontosságúak, s egyben megújulónak is mutatkoznak. Fontosnak tartja olyan rendezvények támogatását, amelyek a magyar irodalom nemzetközi kapcsolatainak fejlesztését is elősegítik. Olyan rendezvényeket kíván támogatni, amelyek más forrással is rendelkeznek a megvalósításhoz, s amelyek döntően nem piaci célúak.

Az elszámoláshoz mellékelni kell az eseményről készült fotódokumentációt (maximum 5 db), valamint az esemény sajtóban megjelent írásainak másolatát.

A rendelkezésre álló keretösszeg: 30 millió forint.

A pályázatok 1 példányban 2011. március 1-jéig beérkezően nyújthatók be kizárólag postai úton  az NKA Igazgatóságának levelezési címére.
(H – 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Forrás: http://www.nka.hu/