palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Zöld Forrás 2010 pályázat

kvvm pályázatokA Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium 2010. évi „ZÖLD FORRÁS” programjának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA 2010. a környezet- és természetvédelmi céllal létrejött társadalmi szervezetek környezet- és természetvédelmi célú programjainak támogatására. A nyertes pályázatok listája letölthető innen: http://palyazatok.org/zold-forras-2010-palyazat-nyertesei

A pályázat forrása: A 2009. évi CXXX. Tv. XVI. Fejezet 10-2-41 Állami feladatok költséghatékony átvállalása az NKP
megvalósításában elıirányzat keretösszeg: 120 000 000 Ft

A támogatás igénybevételére jogosultak köre: Jelen pályázati forrásból (továbbiakban Kövi) támogatást a Magyarországon bejegyzett, az alapító okiratban/alapszabályában rögzítetten környezet- és természetvédelmi céllal létrejött társadalmi szervezetek és alapítványok kaphatnak. Közalapítványok, nonprofit Kft-k, és gazdasági társaságok nem pályázhatnak.

A támogatási cél: A pályázatok a harmadik Nemzeti Környezetvédelmi Program tematikus akcióprogramjai által meghatározott témakörökhöz kell, hogy illeszkedjenek (a harmadik Nemzeti Környezetvédelmi Program a KvVM honlapjáról letölthető).
Egy pályázaton belül 1 témát és azon belül 1 célterületet (a harmadik Nemzeti Környezetvédelmi Program tematikus akcióprogramjai által meghatározott téma és célterület egyikét) lehet megjelölni!
A pályázatnak a fő cél elérését elısegítő konkrét programot kell tartalmaznia!

A támogatás formája: Vissza nem térítendő, vegyes finanszírozású támogatás (VNT).

Az igényelhető támogatás mértéke és a benyújtható pályázatok darabszáma:
Ha a pályázó szervezet 2008. évi beszámolója szerint a szervezet

  • 2008. évi teljes ráfordítása 1 millió Ft alatti, akkor maximálisan 500 000 Ft támogatásra pályázhat, és 1 db pályázatot nyújthat be.
  • 2008. évi teljes ráfordítása 1- 5 millió Ft közötti, akkor pályázatonként maximálisan 1 000 000 Ft  támogatásra pályázhat, és 2 db pályázatot nyújthat be.
  • 2008. évi teljes ráfordítása nagyobb, mint 5 millió Ft, akkor pályázatonként maximálisan 2 000 000 Ft támogatásra pályázhat, és 2 db pályázatot nyújthat be.

A támogatás intenzitás mértéke: 100 %

Pályázati díj: A pályázóknak pályázati díjat nem kell fizetni.

A pályázatok benyújtása és elbírálása
A pályázatot kizárólag elektronikus módon lehet benyújtani az alábbiak szerint:
A pályázati adatlap és mellékletei, valamint a pályázati felhívás a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium hivatalos web oldaláról (www.kvvm.hu) tölthető le.
A pályázatok benyújtásával kapcsolatos további kérdések a következő címre küldhetők:
Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium
Zöld-Pont Szolgálat
1011 Budapest, Fő u. 44-50.
Tel: 457-3354, 06-80-40-11-11
e-mail: zoldforras@mail.kvvm.hu

A pályázatok benyújtásának határideje
A pályázatokat legkésőbb a pályázati felhívás közzétételétől számított 30 napon belül lehet feltölteni a kormányzati portálra.
A közzététel időpontja: 2010. január 20., így a pályázatok benyújtásának határideje: 2010. február 19. (péntek) 24.00 óra.

Letölthető dokumentumok:

  • Pályázati felhívás
  • Pályázati útmutató
  • KvVM logo
  • Kitölthető nyomtatvány

Forrás: KVVM