3,5 millió EUR értékű technikai segítségnyújtás a zambiai Földművelésügyi Minisztérium számára. Vízellátó rendszerek kiépítése Dél-Szenegál több régiójában. Hűtőberendezések, számítógép- és autópark beszállítása Nigériába. Hogy csak néhányat említsünk az Európai Fejlesztési Alap által finanszírozott olyan projektek közül, amelyekre magyar cégek is sikerrel pályázhatnának.
Magyarország ugyanis 187 millió eurót fizet be a 2014-2020 közötti időszakban a 30,5 milliárd EUR költségvetésű Európai Fejlesztési Alapba, melynek keretében nagyrészt szub-szaharai Afrikában lehet projekteket megvalósítani. Az Európai Unió által meghirdetett 2015- Európa Fejlesztési Éve keretében a Kultúrafrika Alapítvány a Külügyminisztérium Nemzetközi Fejlesztési Együttműködési és Humanitárius Segítségnyújtási Főosztály támogatásával szeptember 21-29 között Pécsett, Szegeden, Győrben, Budapesten és Debrecenben ingyenes pályázatírói képzést szervez többek között az Európai Fejlesztési Alapról, amelyre magyar vállalkozások, pályázatírói cégek és más érdeklődők is jelentkezhetnek.
A Mi Afrikánk: Lehetőségünk, Kötelességünk, Közös igényünk című projekt keretében megrendezendő, félnapos képzések keretében a résztvevők gyakorlati és elméleti ismeretekre tesznek szert az Európai Fejlesztési Alapról és az EU nemzetközi fejlesztést finanszírozó programjairól, amelynek végrehajtói magyar vállaltok is lehetnének. Megismerkednek a pályázati lehetőségekkel, a pályáztatás menetével, elsajátítják a pályázatírás fortélyait. A négy órás képzés a bevont szakértők fejlesztési és afrikai tapasztalatával, szakértelmével kifejezetten a különböző típusú afrikai projektekre készít fel, az újonnan kidolgozott képzési anyag pedig a magyar résztvevők sikeres pályázati részvétére fókuszál.
A tréninget Fodor Erika, nemzetközi fejlesztési és humanitárius szakértő, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Nemzetközi Fejlesztési Együttműködési és Humanitárius Segítségnyújtási Főosztályának szakmai főtanácsadója, Rajacic Ágnes fejlesztési tanácsadó és Szilasi Ildikó Afrika-szakértő, Szenegál Tiszteletbeli Külgazdasági Tanácsosa tartják. A képzés anyaga elektronikus füzet formájában is elérhető lesz, a tréning után pedig konzultációs és pályázatíró asszisztencia lesz elérhető az érdeklődő pályázók számára.
A képzésre az alábbi linken található regisztrációs lap kitöltésével lehet jelentkezni:
http://afrikaexpo.hu/?modul=konferenciajelentkezes
A pályázatírói képzés az alábbi időpontokban és helyszíneken kerül megrendezésre, és minden helyszínen 10:00-14:00 óráig tart.
2015. szeptember 21. Szeged
Helyszín: Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Gál Ferenc terem
Cím: Szeged, Párizsi krt. 8-12.
Honlap: www.csmkik.hu
2015. szeptember 22. Pécs
Helyszín: Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, Kis-Zsolnay terem
Cím: Pécs, Majorossy I. u. 36.
Honlap: www.pecsikamara.hu
2015. szeptember 25. Győr
Helyszín: Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Klauzál terem
Cím: Győr, Szent István út 10/a.
Honlap: www.gymskik.hu
2015. szeptember 28. Budapest
Helyszín: Külügyi és Külgazdasági Intézet
Cím: Budapest, Bérc utca 13-15.
Honlap: www.kki.gov.hu
2015. szeptember 29. Debrecen
A képzés tematikája:
10:00-10:45 EDF Alapok
Érintett témák: Általános bevezető ismeretek a nemzetközi fejlesztésről. Nemzetközi szervezetek finanszírozása a fejlesztésben. Az Európai Fejlesztési Alap történeti előzménye, háttere, kontextusa (Loméi Egyezmények ; Cotonou Egyezmény; Post- Cotonou Agenda). Az Európai Szomszédsági Támogatási Eszköz (ENI) és a Development Cooperation Instrument (DCI) különböző tematikus finanszírozási eszközök bemutatása.
Előadó: Fodor Erika, nemzetközi fejlesztési és humanitárius szakértő, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Nemzetközi Fejlesztési Együttműködési és Humanitárius Segítségnyújtási Főosztályának szakmai főtanácsadója
10:45-11:30 EDF pályázatírás I.
Érintett témák: Az Európai Fejlesztési Alap pályázati rendszerének részletes bemutatása, pályázatírási alapok és technikák (adminisztráció, pályáztatás folyamata, szerződéskötés, beszámoltatás)
Előadó: Rajacic Ágnes fejlesztési tanácsadó
11:30-11:45 Kávészünet és NETWORKING
11:45-12:30 EDF pályázatírás II.
Érintett témák: Az Európai Fejlesztési Alap pályázati rendszerének részletes bemutatása, pályázatírási alapok és technikák (adminisztráció, pályáztatás folyamata, szerződéskötés, beszámoltatás)
Előadó: Rajacic Ágnes fejlesztési tanácsadó
12:30-13:15 EDF és Afrika, belépési pontok magyar pályázók számára
Érintett témák: Magyar pályázók sikeres becsatlakozási lehetőségei a pályázati folyamatba. A pályázati szektorok és lehetőségek bemutatása. A Magyarországon számára szektoriális vagy geográfiai szempontból prioritásos szektorokhoz kapcsolódó pályázatok bemutatása. Belépési pontok azonosítása, pályázati együttműködési formák bemutatása.
Előadó: Szilasi Ildikó Hermina Afrika-szakértő, Szenegál Tiszteletbeli Külgazdasági Tanácsosa
13:15-14:00 Kérdések,networking
További cikkek a rovatban
Call for Tenders about Building Renovation [re-announcement]
Feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatása pályázat
Feldolgozó üzemek komplex fejlesztésének támogatása pályázat
Pályázat az élelmiszer-pazarlás mérésének javítására és az élelmiszer-pazarlás megelőzésének előmozdítására
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
Transzformátor alállomások vagy hálózati transzformátorok szállítása Magyarországon – szándéknyilatkozat-tételi pályázat
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
GINOP plusz-3.2.1-21 Képzés- és bértámogatás pályázat cégeknek
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
Deloitte fotópályázat
Európai Vállalkozásfejlesztési Díj
Generali EnterPrize fenntarthatósági pályázat KKV-nak
Díszkertészeti ágazat kisvállalkozásainak támogatása pályázat – KAP-RD09b-1-24
Erasmus fiatal vállalkozóknak – Európai vállalkozói csereprogram
Visa She’s Next program – pályázat a női vállalkozók támogatására
Pályázat sportfotósok számára
Pályázat webáruházak, internetes kereskedelemmel foglalkozó vállalkozások részére egyedi fejlesztések támogatására
Pályázat műemlék épületek állagmegóvására, helyreállítására és felújítására, valamint műemlékek elválaszthatatlan részét képező képzőművészeti alkotások restaurálásának támogatására
GINOP Plusz- 1.4.3-24 KKV Technológia Plusz Hitelprogram
Éhes ökovárosok pályázat művészetvezérelt kísérletekre