Pályázat a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János Kutatási Ösztöndíjának elnyerésére 2017-ben.
Az ösztöndíj célja: tudományos munka megírásának vagy azzal egyenértékű kutatási témában létrehozott alkotás elkészítésének, valamint az MTA doktora cím elnyerésére irányuló felkészülésnek elősegítése.
A pályázat valamennyi tudományterületen, illetőleg tudományágban benyújtható.
Az ösztöndíjra pályázhat az a felsőfokú végzettséggel rendelkező személy, aki:
- magyar állampolgár, vagy határainkon túli magyar kutató,
- a pályázat benyújtásakor PhD, vagy azzal egyenértékű tudományos fokozatot igazoló doktori oklevéllel rendelkezik, illetve ha ekkor még nem rendelkezik azzal, de már az egyetem doktori tanácsának a fokozat odaítéléséről szóló döntése megtörtént, akkor ezt a tényt igazolja,
- a pályázat benyújtásakor még nem szerzett MTA doktora címet,
- a pályázat benyújtási határidejének időpontjáig a 45. életévét még nem töltötte be, valamint
- kutatásait magyarországi tudományos intézményben (felsőoktatási intézményben, akadémiai kutatóintézetben, egyéb tudományos kutatóhelyen) kívánja végezni, és ehhez az intézmény fogadókészségéről szóló nyilatkozattal rendelkezik.
Nem részesülhet Bolyai ösztöndíjban a pályázó;
- ha az ösztöndíjas időszak alatt más magyar állami és/vagy nemzetközi forrásból származó, saját személyi juttatásának kifizetésére felhasználható ösztöndíjjal is rendelkezik.
A pályázatot magyar nyelven kell benyújtani.
A pályázatot elnyert kutatók 2017. szeptember 1-jétől, az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratóriumának kedvező döntése alapján részesülnek az ösztöndíjban.
Az ösztöndíj határozott időre (3, 2 vagy 1 évre) szól, és legfeljebb két alkalommal kapható meg. Aki korábban egy alkalommal már részesült Bolyai ösztöndíjban, az abban az esetben nyújthat be újabb pályázatot, ha az első ösztöndíjas ciklusának záró kutatási jelentése „kiemelkedő” vagy „jó” minősítésű volt.
A sikeres pályázónak az ösztöndíj időtartama alatt valamely magyarországi tudományos intézménynél legalább heti 20 órás foglalkoztatásra irányuló jogviszonnyal kell rendelkeznie. Ez alól kivételt jelentenek a határon túli magyar kutatók, viszont az ő esetükben is elengedhetetlen a projektet befogadó magyarországi kutatóhely fogadókészségéről szóló nyilatkozat.
A Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény 62. § (3) bekezdése alapján az ösztöndíj havi bruttó összege 2017-ben 124.500,- Ft, amely személyi jövedelemadó alá vont, társadalombiztosítási járulék és egészségügyi hozzájárulás köteles jövedelem.
A Támogató saját forrás meglétét nem követeli meg.
A rendelkezésre álló költségvetési forrásból a 2017-ben elnyerhető új ösztöndíjak tervezett száma 160. Ebből a korábban már ösztöndíjban részesültek, ismétlő ösztöndíjasok tervezett száma 32.
A pályázatok elbírálásának eredményéről a pályázók 2017. június 15-ig kapnak értesítést.
A pályázat támogatásáról szóló döntés ellen fellebbezési lehetőség nincs.
A pályázat tartalmi és formai követelményei:
A pályázat fő részei a következők:
a) a pályázó személyének,
b) tudományos eredményeinek,
c) munkássága hatásának,
d) a tervezett kutatómunkának
tárgyilagos bemutatása.
A pályázó személyének bemutatása érdekében pályázatához tudományos önéletrajzot nyújt be, mellékeli a tudományos fokozatáról szóló oklevél egyszerű másolatát, valamint az intézményi fogadókészséget igazoló iratot.
A pályázó tudományos eredményeit pontos bibliográfiai adatokkal ellátva az MTA Könyvtár és Információs Központ közreműködésével működtetett Adatbázis (Magyar Tudományos Művek Tára /MTMT/) rendszerének megfelelő, vagy a következő csoportosításban mutatja be:
a) önálló könyv, könyvfejezet,
b) önálló szerzői teljesítménynek minősülő kritikai kiadás, forráskiadás, kommentár,
c) tanulmány, cikk,
d) tankönyv, felsőoktatási jegyzet,
e) szabadalom vagy más értékelhető alkotás.
A pályázó tudományos kutatói tevékenységének hatását a következő csoportosításban mutatja be:
a) munkásságának tudományos kritikai fogadtatása,
b) munkásságának mások által való idézettsége,
c) tudományos kutatói csoport, illetőleg program irányítása,
d) szerkesztőségi munka tudományos művek kiadásában,
e) tudományos testületekben tagság, tisztség,
f) elnyert tudományos díjak.
A pályázó megjelöli azt a tudományterületet és tudományágat, amelynek körébe tartozik tervezett kutatómunkája.
A pályázó éves bontású kutatási munkatervet nyújt be, amelyben ismerteti a tervezett kutatás előzményeit, a célkitűzést, bemutatja az alkalmazni kívánt módszereket és megjelöli a várható tudományos eredményeket, valamint az eredmények tudományos, illetőleg társadalmi hasznosíthatóságának jelentőségét.
A pályázat benyújtásával, elbírálásával, valamint az ösztöndíjjal kapcsolatos további részletes szabályokat, a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Szabályzata, valamint a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratóriumának Szervezeti és Működési Szabályzata tartalmazza. Felhívjuk a pályázók figyelmét ezek áttekintésére!
Pályázni az MTA Titkárság Informatikai Főosztálya által üzemeltetett elektronikus pályázati rendszer használatával lehet, amely 2017. február 1-től az alábbi internetes helyen érhető el:
https://dtt.mta.hu/mta_bolyai_palyazat/
A pályázat csak abban az esetben érvényes, ha az előírt dokumentumokat kézzel aláírtan, egy példányban, személyesen vagy postai úton is eljuttatja az alábbi címre:
MTA Titkárság, Kutatási Pályázatok Főosztálya, 1051 Budapest, Nádor u. 7.
A borítékon szíveskedjék feltüntetni: „Bolyai pályázat”.
Rögzítési határidő:
2017. március 3. déli 12 óra (közép-európai idő szerint)
Ezt követően a pályázati anyagok nyomtatására még van lehetőség.
Benyújtási határidő: személyes beadás, illetve postai küldés esetén a postabélyegzés legkésőbbi időpontja: 2017. március 8.
A honlapon elkészített elektronikus pályázat kizárólag az eredeti aláírásokkal ellátott és határidőre beküldött nyomtatott példánnyal együtt érvényes, amennyiben az formailag és tartalmilag megfelel a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Szabályzatban előírtaknak. A késedelmesen, valamint a formailag nem megfelelő, hiányosan benyújtott pályázatok szakértői elbírálására nem kerül sor.
A Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratóriuma felhívja a pályázók figyelmét:
- a Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT) használatára, és ezt javasolja a pályázati anyag részeként elkészítendő publikációs és hivatkozási listák összeállításához,
- az MTA Tudományetikai kódex megismerésére.
A pályázat készítéséhez szükséges letölthető nyomtatvány:
Kutatóhelyi fogadókészség igazolása Bolyai János Kutatási Ösztöndíj pályázatához
A pályázattal kapcsolatosan további információ kérhető az MTA Kutatási Pályázatok Főosztályán Kiss Mihálynétól (telefon: +36-1-411-6339, e-mail: kiss.mihalyne@titkarsag.mta.hu).
További cikkek a rovatban
Komplex digitális K+F fejlesztések pályázat – DIMOP Plusz-1.1.2/C-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Pályázat az élelmiszer-pazarlás mérésének javítására és az élelmiszer-pazarlás megelőzésének előmozdítására
Művészeti program pályázat