Az Erasmus+-t a képzettség és a foglalkoztathatóság javítását, valamint az oktatási, képzési és az ifjúsági munka területén működő rendszerek korszerűsítését...
EU pályázatok
A szakmai képzéshez történő hozzájárulás, valamint az intézmény működésének megismertetése érdekében az Európai Parlament többféle lehetőséget kínál szakmai gyakorlatok folytatására...
Az eddigi hagyománynak megfelelően a Magyar Nemzeti Iroda idén is díjazza a Fiatalok Lendületben Programban megvalósult legsikeresebb projekteket. Most azonban...
Az akadálymentes turizmus pályázati felhívás fő célja, hogy a nehezen elérhető turisztikai helyeket mindenki számára elérhetővé tegye. A pályázati felhívás...
Az Európai Unió intézményeiben gyakorlati lehetőségek nemcsak felsőfokú intézményben tanuló diákok számára. Az alábbi gyakornoki lehetőségekre, már többnyire középiskolások is...
Gyakornoki lehetőségek diplomások számára az Európai Unió intézményeiben. (tovább…)
A pályázati felhívás célja az öko-innovatív vállalatok pénzforrásokhoz jutási lehetőségének növelése. A felhívás keretében bővül a hosszú távon, fenntartható módon...
Ha fontos küldetésnek érzi, hogy honfitársai tájékozott európai polgárként aktívan kövessék az Európai Parlamentben zajló eseményeket, most Ön is tehet...
Az alprogram célja, hogy támogassa az Európai Uniónak az oktatási és képzési rendszereket érintő célkitűzéseit, ezen belül elősegítse az európai...
A Pestalozzi program hálózati rendszerként működik, a tagországok az Európa Tanács projektjeihez kapcsoló témákban maximum 7 napos szemináriumokat szerveznek, amelyeken a...
Egész életen át tartó tanulás program - Grundtvig szakmai továbbképzés felnőttoktatóknak. A pályázattípus felnőtt tanulókkal foglalkozó tanárok, szakértők, tanácsadók, intézményvezetők továbbképzését teszi lehetővé szervezett...
A CEEPUS hálózatok közép-európai felsőoktatási intézmények között létrejött együttműködések, melynek keretében hallgatói cserék lebonyolítására és vendégtanárok fogadására lehet pályázni, a...
Egész életen át tartó tanulás program - Comenius szakmai továbbképzés pedagógusoknak. A program célja az oktatók készségeinek fejlesztése, a szakmai kompetenciák javítása...
A súlyos politikai és gazdasági válság közepette tartandó európai parlamenti választás vízválasztó lesz az Európai Unió történetében. Az Open Society...
A pályázati felhívás az idősek nemzetközi, nem főszezonban történő utazását kívánja előmozdítani, Európában azzal a szándékkal, hogy bővítse az idősek...
A kísérleti projekt célja, hogy kihasználja a fesztiválok potenciálját annak érdekében, hogy maximalizálja azok különféle uniós szakpolitikai területekhez – például...
Filmezz! Rajzolj! Mondd meg, ki vagyok! Gyere, és szerezz új tapasztalatokat a „Mi vagyunk Európa!" vetélkedőkön! Nevezz be csapatoddal, és...
Az Európai Bizottság pénzügyi és makro-közgazdaságtanra szakosodott rendkívül tehetséges közgazdászokat keres! A munkára jelentkezőknek legalább hat éves szakmai tapasztalattal, erős tudományos...
A pályázat célja az utcán élők számának csökkentése és a társadalmi integrációt segítő hatékony programok megvalósítása érdekében: (tovább…)
Az Európai Bizottság felhívást tett közzé a megalakítandó European Bioeconomy Panel-ba történő jelentkezésre. A Panel létrehozataláról a 2012. február 12-i...