Kulturális pályázatok
A Budapest FotóFesztivál 2020-as programjába TESTKÉP címmel nyílt pályázatot hirdet kortárs hazai alkotók számára. (tovább…)
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata 2019-ben ötödik alkalommal rendezi meg az Óbudai Képzőművészeti Tárlatot a vonatkozó képzőművészeti pályázatára a jövő Óbudáját vizionáló műveket...
A Kínai Népköztársaság Kulturális és Turisztikai Minisztériumának Közép-kelet-európai Képviseleti Irodája és az ELTE Konfuciusz Intézete művészeti pályázatot hirdet a kínai-magyar...
Pályázat Bonyhádon felállítandó, a kényszer kitelepítettek emlékét őrző emlékmű terveinek elkészítésére, és annak megvalósítására. (tovább…)
A program fő célja néző és művész, közönség és művészet kapcsolatának teljesebbé, gazdagabbá tétele. Előadó-művészeti események létrehozására, fejlesztésére, bemutatására vállalkozó...
Megjelentek a Visegrádi Alap ezévi utolsó pályázati kiírásai a kis- és nagy összegű, a Visegrád+, valamint a stratégiai pályázatok. (tovább…)
Labirintus – a lélek alaprajza - Kreativitás pályázat középiskolásoknak. (tovább…)
A Féling Színház felvételt hirdet a színjátszáshoz kedvet és tehetséget érző fiatalok és idősebbek részére. (Fiatalabbak: min. 16 éves; idősebbek:...
A sok ezredéves múltban gyökerező magyar közműveltség rajongóinak, az európai életérzés iránt vonzódó fiataloknak élménykínáló alkalma az európai életérzés ünnepe, a...
A MuseumsQuartier-ban lévő bécsi művészeti rezidenciaprogram (Q21/MQ AIR) az ERSTE Alapítvány hosszútávú kezdeményezése, amelynek célja a kortárs művészet és művészek...
A DECODE és a BORD idén ősszel másodszor is megrendezi DECODE című kiállítását, amelyhez pályázat útján keresi kiállító partnereit építészet...
Az Európai Bizottság pályázatot hirdet a Music Moves Europe támogatási programon belül kis zenei rendezvényhelyszínek együttműködésének támogatására. (tovább…)
Az Európai Bizottság Music Moves Europe - Boosting European Music Diversity and Talent Call on Professionalisation and Training címmel pályázatot...
A Matolcsi Miklós Kulturális Egyesület idén nyolcadik alkalommal rendezi meg országos amatőr színjátszó találkozóját, a Paál István Fesztivált. (tovább…)
A hatodik alkalommal meghirdetett összművészeti pályázat címe: Esztergom. A pályázat középpontjában a város áll, a téma tágabb teret ad a...
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Irodalmi Karaván címmel meghívásos pályázatot hirdet határon túli magyar írócsoportok, irodalmi felolvasó körútjainak, irodalmi rendezvény-sorozatainak megszervezésére...
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Művészeti Karaván címmel meghívásos pályázatot hirdet határon túli magyar képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítások, közös alkotóműhelyek,...
Pályázati felhívás a RaM - Radnóti Miklós Művelődési Központ 2020. évi programjaira. (tovább…)
Az idei Humen Fesztivál keretében lesz látható az a fotókiállítás, ami a hazai LMBTQ közösség sokszínűségét hivatott bemutatni. A “Senkit...
