Az európai Balassi-kultusz központja, a www.balassi.eu pályázatot hirdet önkormányzatoknak, civil közösségeknek a VI. Bálint napi Balassi-fesztiválhoz kapcsolódó rendezvény megszervezésére. 2011-ben a fesztivál a költő műveiből a városokra, a végvárakra utaló versrészleteket állítja az irodalombarátok érdeklődésének fénykörébe. Ezért a 2011. február 12-én, 13-án és 14-én – szombaton, vasárnap, hétfőn – sorra kerülő zenés irodalmi esteknek azokat a Balassi-verseket célszerű megjeleníteni, amelyekben Balassi a végvári élet szépségeit és gyötrelmeit, valamint a középkori városok életének színeit ábrázolja. Ebben az évben először a Balassi-emlékkarddal kitüntetett költők alkotásaiból is lehet válogatni, köztük a külföldi műfordítók alkotásaiból is.
A pályázat a rendezvény tervét kell, hogy tartalmazza, legföljebb 60 gépelt soros leírásban. Célszerű felsorolni a szereplők nevét, vázolni a rendezvény pénzforrásainak előteremtésére vonatkozó elképzeléseket.
A pályázat különösen ajánlott a váras városoknak: amelyeknek közelében középkori magyar erősség áll, vagy amelyekben kastély szolgálhat a Balassi-est helyszínéül. A falvakban a helyi művelődési otthon jelképezheti az irodalmi végvárt.
Kiváltképp örömmel látják a kiírók a határon túli közösségek pályázatát: Árva várától az Aracsig, Déva várától Fraknóig seregnyi erőd kínálja a közelséget Balassi méltó fölidézéséhez. Ugyancsak bizakodással várja a kuratórium a Kárpát-medencén kívüli, a tengerentúli magyar közösségek pályaművét.
A fesztiválrendezvényeknek egy közös mozzanatuk van: az adott esztendőben Balassi-karddal kitüntetett magyar poéta és külföldi műfordító megnevezése a közönség előtt. Boros rendezvényeken az első koccintás ezen irodalmárok egészségére történik. A kitüntetettek nevét E-levélben kapja meg valamennyi pályázó előzetesen. A rendezvény többi része szabadon alakítható: a pályázók ötletei, elképzelései szerint áll össze.
A pályaművet 2010. december 15-éig kell a balassi@balassi.eu címre eljuttatni. A legjobbnak talált három rendezvénytervet a www.balassi.eu honlap bemutatja a világhálón, emellett a szervezők és családtagjaik meghívóleveket kapnak a Bálint napi Balassi-fesztivál központi rendezvényére, a Balassi Bálint-emlékkard XV. alkalommal történő átadására.
Az utazás és a Budapesten tartózkodás költségeit a pályázók viselik, ehhez támogatást nem kapnak; a rendezvényen a közönség soraiban foglalnak helyet. A rendezvény alkalmával találkozhatnak kiemelkedő magyar irodalmárokkal, zeneművészekkel, alkotó értelmiségiekkel
Forrás: www.balassi.eu
További cikkek a rovatban
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak
Deloitte fotópályázat
Pályázat szabadúszó művészek, művészeti menedzserek, művészeti kollektívák és szervezetek támogatására
Pályázat sportfotósok számára
V. Cinemira Gyerek- és Ifjúsági Film Pitch Fórum forgatókönyv pályázat
Pályázat a városi mezőgazdaság fellendítésére Európában és azon túl!
In the Field kultúrális ösztöndíj pályázat
Budapest Nagyregény művészeti pályázat
Pályázat kezdő zenei üzleti vállalkozásoknak inkubátor programban való részvételre
Athéni fotófesztivál pályázat
8. Székelyföldi Grafikai Biennálé pályázat
Pályázati felhívás a Bánkitó fesztiválon való részvételre
Display Europe Mikro-ösztöndíjak
Terézanyu pályázat
Petőfi Nagylemez program pályázat
Pályázat az civil társadalom tevékenységének támogatására az emberi jogok javítása terén
Újságírói ösztöndíj újságíróknak
Pályázat korai fázisban lévő mélytechnológiai startup vállalkozások női vezetői számára