2011. június 20-án, a Hotel Pandába sajtóreggelire invitálták a média képviselőit a CSR Hungary Díj szervezői. A Vállalati felelősség Díja egy „alulról” jövő kezdeményezés – nem csupán egy nemzetközi modell parafrázisa-, mely támogatásra lelt a társadalom különböző érdekcsoportjainak és a nemzetközi szakmai világ részéről is.
2011-ben 2011. október 17-ig lehet pályázni.
„Díjazottjaink közül többen nemzetközi szinten is elismerést szereztek a CSR Hungary Díj elnyerése után: az InterContinental Budapest csr tevékenységét nemzetközi csr díjjal jutalmazták, New Yorkban, Washingtonban a Béres Egészség Hungarikum Programja szakmai workshop témája. A Hotel Panda elnyerte az Európai Vállalkozói Díjat.”– hangsúlyozta Takács Júlia a CSR Hungary alapítója.
Nagyon fontos, hogy a csr és fenntartható fejlődés nemzetközi szinten kialakított alapelvei csak akkor töltik be igazi funkcióikat, ha helyi szinten a helyi társadalmi problémákra is megoldások születnek. S ehhez éppen megfelelő eszköz lehet a csr!
Új kategóriáinkat ennek a jegyében alakítottuk ki – folytatta Takács János a CSR Hungary Díj Bíráló Bizottságának az elnöke, az Electrolux Csoport Kelet-Közép Európai Régiójának holding vezetője.
A CSR menedzsment kategóriában ösztönző lehet az állami érdekeltségű cégek külön csoportban való értékelése.
Magyarország három nagy társadalmi problémájára példaértékű megoldásokat mutathatnak számunkra a pályázók a Közös felelősség -közös ügyek három alkategóriájában: az Egészség, a Sokszínűség-esélyegyenlőség, valamint a Kultúra-oktatás csoportjában.
Magyarország büszke lehet változatos ökoszisztémáira, természeti környezetére. Saját környezetünk védelmével a globális problémák megoldásához is hozzájárulunk. Így 2011-ben a Környezet-zöld kiválóság kategóriában is pályázhatnak a cégek.
A CSR Kiválóság címet pedig személy nyerheti el. Legyen az újságíró, vezérigazgató, csr vezető…
Még több részlet a pályázatról és a Bíráló tagokról itt: www.csrhungarydij.eu
További információk itt:
Email: media@csrhungary.eu
Telefon: 06-1/352-0957
Honlap: www.csrhungarydij.eu
P.s.:
CSR Hungary Díj – a hétköznapok felelőssége
A Vállalati felelősség Díja egy „alulról” jövő kezdeményezés – nem csupán egy nemzetközi modell parafrázisa-, mely támogatásra lelt a társadalom különböző érdekcsoportjainak és a nemzetközi szakmai világ részéről is.
Jelezve, hogy akár egy magyar kisvállalkozás kezdeményezése is értéket adhat a társadalomnak és a vállalkozás saját eszközeivel hozzáadott értéket nyújthat gazdasági és társadalmi környezetünknek.
CSR Hungary díjazott és az Európai Vállalkozói Díj birtokosa.
A vállalat munkavállalóinak 95 százaléka megváltozott munkaképességű személy. Minden dolgozót a végzettségének és a képességeinek megfelelő munkakörben foglalkoztatnak. Minden esetben a foglalkoztatás terén az egyént, az egész humánumot nézik, és arra törekszenek, hogy megerősödött, illetve visszanyert önérvényesítéssel és stabilan alkalmazható szaktudással rendelkezzenek a munkavállalóik.
Még bővebben: http://www.csrhungarydij.eu/kategoriak-es-nevezes/
Ebben az évben a kategóriákat az aktuális magyar társadalmi, környezeti problémák figyelembe vételével alakítottuk ki, összhangban a nemzetközi csr irányvonalakkal.
Válasszon pályázati kategóriát!
1./ Vezető csr gyakorlatok – C(S)R menedzsment
- a.) Nagyvállalatok
- b.) Állami érdekeltségű cégek
- c.) KKV-ék
Ez a pályázati kategória azoknak a cégeknek szól, akik a felelősségről és a fenntarthatóságról hosszútávon, stratégiai szempontból gondolkodnak. A CSR/CR-ra mint menedzsment rendszerre tekintenek, s ennek megfelelően terveznek, végrehajtanak, mérnek és kommunikálnak az egyes menedzsment területeken is.
Összefoglalva: komplex módon közelítik meg a vállalatok felelősségét.
Vizsgálandó kulcselemek:
1. csr stratégia
2. csr menedzsment
3. Jelentés
4. Stakeholder megoldások (belső/alkalmazottak és külső érintettekkel való kapcsolat)
5. Kommunikáció
6. Monitoring/mérések
A 6 elem rendszerként való működése a cél!
2./ Közös felelősség – Közös ügyek
a.) Egészség
Dr. Béres József szavaival élve az egészség legyen hungarikum!
Bár ez még csak egy lehetséges jövőképet jelez, de tehetünk érte.
Ma még a magyar egészségtudat prioritás listánk utolsó helyein szerepel.
Az egészségügy strukturális, finanszírozási problémái közismertek. Ezen a területen is a szociálisan vagy éppen földrajzi szempontból veszélyeztett csoportoknak különösen nincs lehetősége az egészéges életmódra, mert a modern ismereteknek is híján vannak.
A pályázó vállalatok olyan megvalósult projektekkel pályázhatnak, melyek a legtöbbet tettek az egészségügyi ellátás fejlesztése érdekében helyi, országos, nemzeti szinten.
Pl. a következő területeken: a gyermekek egészsége, az orvosi kutatások támogatása, falvak, kisvárosok egészségügyi prevenciójának, a társadalom kevésbé szerencsés tagjainak az egészségügyi ellátását segítse elő.
Fontos, hogy ezt partnerségi viszonyban tegye a közvetlen közösséggel, a civil szervezetekkel, akár helyi hatósággal, mindenkori kormányzati szervezetekkel stb.
b.) Sokszínűség- esélyegyenlőség
A díjat olyan vállalkozás kapja, mely jelentősen hozzájárul és lehetőséget biztosít a nőknek, kisebbségi csoportoknak, mozgássérültek és leszakadó társadalmi csoportok számára a stb. lehetőségeik, életminőségük javítására. Továbbfejlesztik képességeiket és tovább bővítik tapasztalataikat. Befogadóbbá teszik adott környezetüket velük szemben.
Az e kategóriában pályázó cégek olyan programokat (megélhetés, munkahelyteremtés) alakítanak ki, melyek képessé teszik a rászorult csoportot arra, hogy bizonyos idő után függetlenné és önálló váljon a fennálló probléma megoldásában. Közös platformot lehet kialakítani a résztvevők számára.
c.) Kultúra – oktatás
Az oktatás és a kultúra minden nemzet érdekében létfontosságú, hisz minden a szellemmel kezdődik és folytatódik. Múlt, jelen, jövő mindehhez az oktatás és a kultúra a kapocs. Ha tiszteljük gyökereinket és hagyományainkat, ugyanakkor fejlesztjük tudásunkat a világgal összhangban, akkor egy egészséges önbizalommal és öntudattal biztos jövőképet alakíthatunk ki.
Az oktatás és a kultúra egyben ugródeszka ahhoz is, hogy a polgárok egy jobb életminőséget érjenek el, legyen az akár egy munkavállaló, akár egy másfajta közösség tagja.
Ez a Díj azokat a cégeket ismeri el, akik komoly erőfeszítéseket tettek azért, hogy javítsák az iskolázottsági szintet és készségeket egy közösségen vagy veszélyeztetett társadalmi csoporton belül.
Hogy a kultúra és az oktatás ne legyen luxus kategória!
Mit vizsgál ebben a kategóriában a zsűri?
– Hosszú távú együttműködés, mely modellként is működhet
– Mennyire aktivizálják az érintett csoportot a probléma megoldásában
– Kommunikáció
– Hogyan mérik a folyamatokat?
3./ Környezet/zöld kiválóság
Magyarország büszke lehet a biológiai sokféleségére, a változatos ökoszisztémákra.
A nemzeti identitásnak fontos tényezője a természeti környezetünk.
Ugyanakkor saját környezetünk védelmével a globális problémák megoldásához is hozzájárulunk, legyen az akár a klímaváltozás is.
A környezetvédelmi kategória elismeri azokat a vállalatokat, amelyek vezető szerepet és elkötelezettséget vállalnak a környezet védelme és megőrzése érdekében
Olyan eredményes projektekkel vagy programokkal lehet pályázni mint az energiahatékonyság, éghajlatváltozás, a hulladékok csökkentése, zöld területek támogatása, védelme, újraerdősítés, tavak, folyók védelme stb.
Fő bírálati szempontok:
- Termék, szolgáltatás értékelése: a pályázat tárgyának környezetvédelmi szempontú értékelése figyelemmel annak teljes életciklusra (előállítás, a használat és a használatot követő) vetített hatására.
- A pályázó környezetvédelmi tudatosságának értékelése: a pályázó tevékenységének 2010-2011-es évekre vonatkozó, környezetvédelmi teljesítés szempontjából történő értékelése.
- Zöld beszerzések: a pályázó beszerzési tevékenységének környezetvédelmi szempontból történő vizsgálata.
4./ CSR Kiválóság/személy pályázhat
Vezérigazgató, döntéshozót, csr kommunikátort, újságírót, csr vezetőt lehet benevezni!
Alap: több évre vissszamenő csr múlt vagy egy kiemelkedő teljesítmény az évben
Figyelem!
- Pusztán bármely CSR jelentés beadása pályázati anyagként nem elegendő!
- A beadott pályázati anyagot bizalmas dokumentációként kezeljük!
- A nyertesekkel egyeztetjük a publikációs lehetőségeket!
- Anyagot nem tudunk visszaküldeni!
Kritériumok:
Általános:
Formai követelmények:
- 3-max. 5 oldalas anyag
(A/4 oldalak, 12-es betűméret,Times New Roman betűtípus,
szimpla sorköz)! - Minden oldalra kérjük feltüntetni, hogy, melyik kategóriában pályázik (bal felső sarok), a pályázó alapadataival (jobb felső sarok név, cím, elérhetőség, kontakt) együtt
- Angol nyelvű összefoglaló (max 2 oldal)
- 12 példányban és elektronikus formában is be kell adni a pályázati anyagot a Bíráló Bizottság részére
Tartalmi irányvonalak:
- Budget (arányok), partneri lista
- A team (pozíció nem nem szükséges név szerint) ismertetése
- Felhasznált módszerek rövid áttekintése, külső indikátorok
- Dokumentálható számszerűsíthető eredmény (értékelés-mérés) mellékletekben/fotók (300dpi), klippek, CD, kutatási anyagok, médiaértékelések, melyek nem reklám cikkek stb.
- Ha egy cr probléma megoldására koncentrál, amely később mások számára modellként szolgálhat
(a tünet kezelése nem ide tartozik!) - Nagy cégek esetében 2010 CR jelentés valamelyik „műfaja”
- Fenntarthatóság, amely nemcsak a környezetvédelemre fókuszál, hanem arra, hogy a cég alapvető funkcióit mindezek mellett el tudja látni
- A cég stratégiájához hogyan illeszkedik
- Innováció (módszerben, vezetésben stb.)
- Vizsgált időszak: a legutóbbi egy év
- Benevezni saját vagy más céget, szervezetet is lehet
- Az egyes kategóriákban pontosítva vannak a bírálati szempontok
Bírálat:
- 0-5 pontig értékelés a megadott szempontok alapján
- A valóságban is megtapasztalni a beadott pályázat valószerűségét!
- Hasznos gyakorlati tippek pályázóknak!
- Érdemes időben elkezdeni a pályázati anyag írását!
- Ne a beadási határidő előtt egy héttel kezdje el a pályázat írását!
- Olvassa el figyelmesen az általános formai és tartalmi kritériumrendszert, s az egyes kategóriák speciális kiírásait is vegye figyelembe!
- Készítsen egy cselekvési tervet a pályázat írásához!
- Ne feltételezzük, hogy a bírálók mindent tudnak rólunk!
A pályázatok beérkezési határideje: 2011.október 17.
A regisztráció határideje : 2011. október 01.
Első lépésben töltse ki a regisztrációs lapot és küldje el a CSR Hungary faxszámára (061/352-0957) vagy e-mail címére (palyazat@csrhungary.eu).
Regisztrációs lap: csrhd2011-reglap.doc
További információkat lehet kérni a 061/352-0957-es telefonszámon vagy a palyazat@csrhungary.eu e-mail címen!
A megjelölt határidőig (2011.október 17.) beérkezett pályázatok esetében bármilyen hiányzó adatot a pályázó által megadott kontaktnál kéri be a szervező képviselője. (A pótlás határideje: max.3 nap.)
A pályázati anyagot (a Bíráló Bizottság számára 12 példányban) a következő postacímre kérjük küldeni:
CSR Hungary Díj / Atlantis Press
1026 Budapest
Riadó u. 12.
További cikkek a rovatban
Mintaiskola modellprogram pályázat
Svájci Alap Bora pályázat
Pályázat történelmi emlékpark tervezésére, kialakítására ( építészeti eszközökkel)
Pályázat a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola logójának megtervezésére
Pályázat sítanpályák építésére
Pályázat bringaparkok kialakítására, felújítására
Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíj
SozialMarie Pályázat
Pályázat közösségfejlesztő, infrastrukturális és környezetvédelmi, valamint a helyi lakosság egészségtudatosságát célzó, közösségfejlesztő ötletek megvalósítására
Kárpátok Civil Innovációs Díj
Pályázat civil szervezetek tagjai számára tanulmányutak támogatására
Pályázat helyi vagy országos közügyekkel, társadalmi problémákra irányuló kezdeményezések támogatására
Buborék – Hosszú Hétvége képzőművészeti pályázat
Richter Anna díj
Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram
RRF -6.5.1-23 – Hálózati energiatárolók telepítése energiapiaci szereplőknél
Pályázat görparkok kialakítására
A MARA-program kutatói ösztöndíj pályázata
ŐSZ&TÉL – Telki és környéke fényképen fotópályázat
Rezidenciaprogramok támogatása fogadó szervezetek számára
Európai nyilvánosság: egy új online médiaajánlat fiatal európaiaknak pályázat
Ezüstgerely művészeti pályázat
Startup Factory pályázat
A Visegrádi Alap ifjúsági, kutatói és oktatói ösztöndíjai