Magyar Építőművészek Szövetsége és a Magyar Építőművészet folyóirat fotópályázata A pályázat célja, hogy az építészeti fotón keresztül az épített környezetről való gondolkodásra ösztönözzön.
2012-ben következett be az a pillanat, amikor a Föld lakóinak 50%-a városokban él. Ettől kezdve az épített környezet jelentősége más léptéket ölt, mint korábban, bármikor a történelem folyamán.
Ez a léptékváltás az építészeti fotó világszerte tapasztalható térhódításában is jól követhető. Az épített környezetről alkotott képünk, a városi jelenségekkel való együttélés időről időre új szempontokat vet föl. A pályázat ezeket kívánja tudatosítani: friss szemmel látni az épületek és az ember, a városi közeg és a város élete, természeti és mesterséges táj kapcsolatát. Kiíróként szeretnénk kimozdítani az építészeti fotót a szakma szűkebb közegéből, és közelebb vinni a közönséghez.
A vizuális művészetek lényege évezredek óta az ember és környezetének viszonyáról való képi gondolkodás. A 21. században az emberiség kulcskérdésévé vált a mesterséges környezet humanizálása. Az építészet már régen nem csupán az építész szakma ügye. Ennek nyomán az építészeti fotó is túllépett az építész munkatársaként dolgozó fotográfus alkotói tevékenységén és széles, az egész társadalmat érintő, szociális, pszichológiai, esztétikai és technológiai területeket is bevonó, általános párbeszéd képi nyelven kommunikáló közege lett.
A fotópályázat díjnyertes és döntőbe jutott munkáiból 2017 novemberében kiállítás nyílik Budapesten. Innen 2018 elején Pozsonyba, Prágába és Krakkóba utazik.
A kiállítás teljes anyagát a Magyar Építőművészet tematikus száma publikálja.
Két kategóriában várjuk a pályaműveket: nyílt és professzionális.
HATÁRIDŐK
Regisztráció kezdete 2017. 08. 07.
Beadási határidő: 2017. 09. 25.
Döntősök kihirdetése 2017. 10. 16.
Eredményhirdetés és kiállítás megnyitó 2017. 11. 22.
Pályázati anyagként legfeljebb három éve készült fotó adható be.
A pályázat benyújtásával a pályázó hozzájárul, hogy a képei a pályázattal kapcsolatos kommunikáció során felhasználásra kerülhetnek.
A döntőbe került fotókat nagyfelbontású TIF formátumban (high-resolution TIF) kell a kiíró rendelkezésére bocsátani.
Technikai követelmények
- Max. 5 db egyedi fotó vagy max. 5 db sorozat. Egy sorozat max. 6 db kép.
- max. 2 MB / jpg / RGB / exif
- fájl név: FotósNeve_épület_helyszín_év (ékezetek nélkül), pl: MintaPeter_iskola_budapest_2017.jpg
sorozatoknál: FotósNeve_épület_helyszín_év_sorszám (ékezetek nélkül), pl: MintaPeter_iskola_budapest_2017_1.jpg
http://photoaward.meonline.hu/hu/
A pályázat weboldala: Here We Are! – Itt vagyunk! fotópályázat
További cikkek a rovatban
Vállalkozóvá válás támogatása komplex szolgáltatásokkal és tőkejuttatással pályázat
Werner Fenz ösztöndíj – Művészet a köztérben pályázat
Steirischer Herbst kutatói ösztöndíj
A Loupe Színházi Társulás arculatpályázata
Künstlerstadt Kalbe: Nyári rezidencia pályázat
Ékszertervező pályázat
Budapest főpályaudvar irodalmi pályázat
Út, híd, járda építése és felújítása pályázat
Emberi Jogi Rövidfilmverseny pályázat diákoknak
L’ORÉAL-UNESCO A Nőkért és a Tudományért Magyar Ösztöndíj pályázat
Selyemutak Ifjúsági Kutatási Ösztöndíj
“Együtt Ukrajnáért” – pályázat civil szervezetek számára
Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest – FES30 ösztöndíj
Basquiat nyomában – képzőművészeti pályázat
Az “Engedetlenség Leányiskolája” pályázata nő alkotók, női alkotócsoportok, kollektívák számára
Pályázat egyedülálló és családos hajléktalanok személyre szabott programjainak támogatására
Pályázat társasházak és lakásszövetkezetek korszerűsítésére, üzemeltetési beruházások előmozdítására, közösségi kezdeményezések ösztönzésére
A városi ipari örökség új művészeti perspektívái – pályázat fotósoknak és építészeknek
Egypercesnovella-író pályázat
Pályázat gazdasági vállalkozások kialakítására
Pályázat Budapest 150 emlékévhez kapcsolódó művészeti és kulturális projektek támogatására
Vásáry Tamás-ösztöndíj – pályázat ifjú zenészek számára
Dózsa Imre-ösztöndíj – táncművészeti hallgatói össztöndíj
IX. Dorothy Waxman Nemzetközi Textiltervezői Díj