A Falvak Kultúrájáért Alapítvány együttműködve a Magyarország Felfedezői Szövetséggel 2005-ben Örökség serleg elismerést alapított, melynek célja a Kárpát-medence kulturális örökségének...
Pályázatok civil szervezeteknek
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, illetve az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója a társadalmi önszerveződések fontos ifjúsági, szociális és...
Pályázat a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, megismertetésének, gondozásának támogatására
A Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság nyílt pályázatot hirdet a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, megismertetésének, gondozásának támogatására (HUNG-2018)...
Nyílt köznevelési pályázat a szórványban folyó oktatás támogatására a 2018/2019-es tanévben. (tovább…)
Köznevelési pályázat a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 1. § (1) bekezdésében felsorolt országok területén, valamint...
Köznevelési pályázat a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 1. § (1) bekezdésében felsorolt országok területén megrendezésre...
Az "Észak-magyarországi települések kisközösségeinek megerősítése, aktivizálása" című projekt célja, hogy aktivizálja, és önkéntes tevékenységek által fejlessze az észak-magyarországi régióban található...
A Civil Kollégium Alapítvány közösségszervező pályázati felhívása. A kezdeményezés szervesen kapcsolódik a Civil Kollégium Alapítvány 2010-óta tartó országos közösségszervező szakmai...
Budapest Főváros Önkormányzatának pályázati kiírása (a) Városrehabilitáció keretében megvalósuló közterületek komplex megújítására és (b) Közösségi célú városrehabilitációs programok megvalósítására. (tovább…)
A Határon Átnyúló Programok Irányítási Osztály Osztály Területi Együttműködő Európai Területi Együttműködésekért és Finanszírozási Finanszírozási Mechanizmusokért felelős Irodája a Szlovén...
Állj rajthoz, mi segítünk! - közösségi pályázat. Az Alapítvány a tömegsportok közül az amatőr futást kívánja ösztönözni, futóeseményeken való részvétel...
A Bethlen Téri Színház pályázatot hirdet pályakezdő tánc- és színházi alkotóknak előadások létrehozására. A 2016-ban indult Ambíció program célja, hogy...
A Bánkitó Fesztivál idén is meghirdeti művészeti pályázatát, amelyre helyspecifikus installációkat, valamint interaktív, a fesztiválozókat együttműködésre sarkalló, programalapú projektterveket is...
A DELFIN Díj odaítélésével a Magyar Telekom a fenntartható fejlődés gondolatának népszerűsítését szeretné elősegíteni, és az azért tett aktivitásokat kívánja...
A pályázat célja a hazai művészeti piac fejlődésének támogatása, a kortárs magyar képzőművészet nemzetközi elismertségének növelése, a magyar kulturális diplomáciai...
Újra itt a „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei országos program, amelyben a pályázatkiíró részvételre hívja fel Magyarország valamennyi...
Felhívás az Ars Sacra Fesztivál rendezvényhez való csatlakozásra. (tovább…)
Pályázat civil szervezetek, önkormányzatok és társulásaik részére helyi klímastratégiák kidolgozására, valamint klímatudatosságot erősítő szemléletformálásra. (tovább…)
Pályázati felhívás szociális bérlakással rendelkező önkormányzatok, civil szervezetek, egyházi jogi személyek, költségvetési szervek és nem állami szereplők részére a szegregált...
