képzőművészeti pályázatok Archive

Alapítvány a Választásokért esszé, poszter és műalkotás pályázata „ÉN és az EU” címmel

Az Alapítvány a Választásokért KREATÍV pályázatokat hirdet „ÉN és az EU” címmel 3 témakörben  18 és 30 év közötti fiatalok számára. I. Esszé pályázat II. Poszter pályázat III. Műalkotás pályázat ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK 1. Pályázatot nyújthatnak be: Azok a fiatalok, akik legkésőbb 2009. június 7-ig – a 18. életévük betöltésével – választójogot szereznek, és ezen időpontig

Képzőművészeti pályázat Londonban – Térspecifikus Installáció tervezése és elkészítése

A Londoni Magyar Kulturális Központ (LMKK) újabb pályázatot hirdet helyspecifikus installációtervezésére és kivitelezésére 2009. június 25-ei határidővel. Pályázati feltételek: Egy alkotó több, de legfeljebb három munkával nevezhet. Az alkotók csak eredeti, saját és a kiírás feltételeinek megfelelő, a helyszínen megvalósítható tervvel jelentkezhetnek.

Pályázat a Magyar Formatervezési Díj elnyerésére

A nyilvános pályázatot a Magyar Formatervezési Díj elnyerésére a Kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter a Magyar Formatervezési Tanács közreműködésével hirdeti meg. A pályázat célja a kiemelkedő színvonalú formatervezői teljesítmény elismerése.

FreshArt 2009 – képzőművészeti, iparművészeti, fotóművészeti pályázat művészeknek

A pályázat célja: egyrészt bemutatkozási lehetőséget kívánunk nyújtani a Debrecen és Nagyvárad térségében élő fiatal alkotóknak, másrészt késztetést adni új alkotások létrehozásához, segítséget nyújtva ezzel művészi tevékenységükhöz, pályakezdésükhöz. A tárlatra a technikák és stílusok sokszínűségét felvonultató, önálló művészi kifejezésmódot megjelenítő munkákat várunk.

A kecskeméti Hírös Sport Kft plakátpályázata

A kecskeméti Hírös Sport Kft. Fesztiválirodája plakátpályázatot hirdet a Hírös Hét Fesztivál megrendezésének 75. évfordulója alkalmából. A Hírös Hét Fesztivál 1934 óta Kecskemét legrégibb, a város hagyományait ápoló fesztiválja. A szervezők szándéka szerint népünnepély és idegenforgalmi látványosság: kistérségi települések kiállítása, kézműves vásár, gasztronómiai kiállítók, borváros és pékségverseny a főtéren.

VIII. Országos Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat diákoknak, fiataloknak

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Kézműves Alapítvány, a Debreceni Művelődési Központ, valamint a kézműves kategóriákat gondozó intézmények meghirdetik a VIII. Országos Ifjúsági Népi Kézműves Pályázatot a 11 – 25 éves fiataloknak. A pályázattal a meghirdetők lehetőséget kívánnak teremteni a Magyarországon és az ország határain túli magyar nyelvterületen

MODEM Nyílt pályázat a Messiások logójára és arculati tervére

A MODEM Modern Debreceni Művészeti Közhasznú Társaság nyilvános pályázatot hirdet a Messiások című, 2009. augusztus 13 – december 31. között megrendezendő kiállítás logójának és arculatának megtervezésére. A kiállítás koncepciója: A Messiások – A nyugati ember és a megváltás gondolata című kiállítás nem egy külföldi sztárkiállítás magyarországi adaptációja, hanem hazai szervezésben – de nemzetközi összefogással –

A József Attila Művészeti Centrum Alapítvány pályázata képzőművészek, fotóművészek, költők és zeneszerzők számára

A József Attila Művészeti Centrum Alapítvány (JAMCA) “írok, mit is tehetnék” címmel nyilvános pályázatot hirdet képzőművészek, fotóművészek, költők és zeneszerzők számára. A pályázatot az Alapítvány szervezi az Oktatási és Kulturális Minisztérium, valamint Terézváros önkormányzata együttműködésével

Nemzeti Kulturális Alapprogram – Fotóművészeti Szakmai Kollégium pályázati kiírása

Támogatható tevékenységek: 1.      Alkotói és kutatói támogatás, új alkotások megvalósítása – a 2009. március 10.-2010. március 10. közötti időszakban; Altéma kódszáma: 1802 A kollégium – korlátozott számban – maximum 1 éves időtartamra alkotói/kutatói támogatást biztosít havi 100.000 Ft összegben új alkotások/kutatások megvalósítására. 2.      Egyéni és csoportos kiállítás megvalósítása, valamint a kiállítás katalógusának, dokumentációjának elkészítése –

Pályázat képző és fotóművészek, költők és zeneszerzők számára – Radnóti Miklós évforduló

A pályázat célja, hogy az alkotások a kortársművészet mai megfogalmazásában fejezzék ki, hogy Radnóti Miklós költő műveinek ma is fontos üzenete van az egész társadalom, a globalizált világ számára. A pályázat hozzá járul ahhoz, hogy a Radnóti évforduló elsősorban a fiatalok körében többet adjon a megszokottnál a költőről.

Képző- és iparművészeti pályázat, Világörökség kincsei

A Szent Mór Iskolaközpont, a Pécs/Sopianae Örökség Nonprofit Kft. és a Dómmúzeum Alapítvány pályázatot írt ki „A világörökség kincsei” címmel, képző- és iparművészeti alkotások létrehozására. Pályázni lehet bármilyen technikával készített képző-, és iparművészeti alkotásokkal a következő témákban

Pályázat térspecifikus installáció tervezésére és elkészítésére

Hamarosan lejár a Londoni Magyar Kulturális Központ által meghirdetett Térspecifikus Installáció tervezésére és elkészítésére kiírt pályázat határideje. A pályázat célja, hogy lehetőséget adjon fiatal, magyar kortárs képzőművészek számára Nagy Britanniában való bemutatkozásra, ezzel is teret adva hosszútávú kapcsolatok és együttműködési lehetőségek kiépítésére az angol művészeti szcénával. Pályázhatnak: hivatásos képző- és iparművészek illetve építészek.

termalfurdok.com

welcomepickups.com

dajer.hu