Pályázatok diákoknak Archive

Pályázat színházi nevelési programban való részvételre

Vegyetek részt valami MÁSban! Pályázati lehetőség óvodai, általános iskolai és középiskolai csoportoknak.

“fiatalok_feketén_fehéren” – Építészeti pályázat fiataloknak

A Magyar Építőművészek Szövetsége országos, nyilvános pályázatot hirdet Magyarország fiatal építészei és tájépítészei részére.

Pályázat egy vidéki város nem hivatalos közösségeinek, lehetőségeinek és tevékenységeinek megfigyelésére a 70-80-as években kutatására

A tanulmánynak az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában való kutatásra kellene alapozódni, amelyhez bőségesen tudunk kiindulásként neveket és időpontokat adni. Ilyen például a 2016-ban megjelent „Repedések 2 – valami jazz Győrött 1976-2016” összefoglaló és rengeteg összegyűjtött adatot tartalmazó kiadványt, amely az interneten is elérhető.

Velünk életre kelnek az ötletek – ingyenes innovációs műhely középiskolásoknak pályázat

A 21. században elengedhetetlen, hogy a fiatalok ne rendelkezzenek olyan készségekkel, mint a kreativitás, problémamegoldás, kommunikáció vagy a vállalkozói szemlélet. Pályázat ingyenes innovációs műhelyen való részvételen középiskolásoknak, nyári szünetben.

Pályázat a Fiumei karneválon csoportos fellépésre

2020. február 1-től Fiume Európa Kulturális Fővárosa. A Kulturális Főváros évének egyik legjobban várt eseménye a farsangi karnevál és felvonulás. A Veszprém-Balaton 2023 EKF programiroda keresi azt a 30-45 fő közötti csapatot, aki 2020. február 23-án Veszprémet és/vagy a Balatont legjobban bemutató látványos jelmezekkel, és karneváli műsorszámmal képviseli Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosát.

Tervezz pohárgrafikát! grafikai pályázat

Tervezz pohárgrafikát! Pályázat egy pohár grafikájának megtervezésére. A pályázat fődíja 600.000 Ft.

GIF készítő pályázat

Nemzetközi GIF készítő pályázat.

Pályázat a Kőrösi Csoma Sándor program déli féltekére szóló ösztöndíjaira

A Magyar Kormány ösztöndíj pályázata külföldi magyar közösségek és intézményrendszerük megerősítésére, a program céljaival azonosulni tudó ösztöndíjasok részvételén, közönségszervező munkáján keresztül. A Program tervezett megvalósítási területei: Latin-Amerika (Argentína, Brazília, Chile, Paraguay, Uruguay, Venezuela), Dél-afrikai Köztársaság, Ausztrália és Új-Zéland. Az ösztöndíj mértéke: bruttó 600.000 Ft/hó + 300 000 Ft.

Zsidó közösségek és kultúra kutatói pályázat

A MAROM Egyesület ZSK2028 projektje kutatói felhívást hirdet „Zsidó közösségek és kultúra” című háttérkutatására.

Világűrben rajzpályázat

A Kistarcsai VMSK Kft. és a MANT rajzpályázatot hirdet Világűrben címmel.

Budapest 2000 után publicisztikai pályázat

A Summa Artium, a Budapest folyóirat kiadója publicisztikai pályázatot hirdet “Budapest 2000 után” címmel.

Pályázat Népi előadó-művészeti alkotások minősítésére

A Hagyományok Háza a népi előadó-művészeti alkotások minősíttetésére és népi előadó-művészeti minősítő cím elnyerésére felhívást tesz közzé.

Belecsöppentem kedvenc történetembe…rajzpályázat gyerekeknek

Mindenkinek van kedvenc meséje, regénye. A tiéd melyik? Ha egyszer csak belecsöppennél a történetbe, hogyan változtatnál rajta? Rajzpályázat 4-14 éveseknek a FSZEK Üllői úti Könyvtárában.

Nyerjen zöldebb iskolát: 1 000 000 Ft-os támogatás 4 iskolának környezetfejlesztésre, zöldesítésre!

A kezdeményezés célja tisztább, egészségesebb környezetet teremteni 4 általános iskola tanulói számára. A vásárláshoz kötött aktivitásban az első három, legtöbb szavazatot kapott általános iskola, valamint a legalább 50 szavazatot elért intézmények közül kisorsolt negyedik iskola egyenként 1.000.000 Ft támogatást kap környezetfejlesztésre.

Pályázat tehetségkutató programban való részvételre

A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány pályázata tehetségkutató programban való részvételre.

Fotográfiai ösztöndíj

A Magyar Fotóművészek Szövetsége ösztöndíjprogramot hirdet a felsőoktatásban tanulók részére. A Szövetség elkötelezett a sokrétű látásmód mellett, ezért azokat a hallgatókat kívánja támogatni, akik tanulmányaik mellett szeretnék megvalósítani önálló projektjeiket.

10 millió Fa formatervezési pályázat

A 10 millió Fa pályázat. A pályázati kiírók célja, a karácsonyfa új megközelítése. A kezdeményezés célja, hogy az új tárgy által a hagyományok megőrződjenek, megmaradjon a karácsonyfa állításának tradíciója, magában foglalja az ünnep hangulatát, annak színeivel, fényeivel és illataival együtt, ugyanakkor alternatív megoldás legyen a korábbi gyakorlat során elpusztított fenyőfa helyére.

V4 vizuális művészeti és hangművészeti alkotóházi ösztöndíjak

Kiírásra kerültek a a Nemzetközi Visegrádi Alap 2020-as vizuális művészeti és hangművészeti alkotóházi ösztöndíjai.

Átlátás 3.0. pályázat kurátorok számára

A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója Átlátás 3.0 című projektjéhez szakmai múlttal rendelkező kurátorok jelentkezését várja!

Change Climate Change nemzetközi logópályázat

Tervezz logót az éghajlatváltozás jegyében.

termalfurdok.com

welcomepickups.com

dajer.hu