Koronavírus járvány Archive

Pályázat artistaművészek és utazócirkuszok számára

Pályázat artistaművészek és utazócirkuszok számára. Beadási határidő: 2020. május 18. éjfél.

Pályázat független táncművészek számára

A 40/2020 (III.11.) Korm. rendelettel a Magyarországon kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel nem adottak a táncművészet területén az előadások, próbák és oktatási alkalmak megtartásának a feltételei, így számos táncművész, táncoktató a fellépési és óradíjaitól elesik. A kialakult helyzetben a pályázat lehetőséget kíván teremteni, hogy a pandémiás időszak elmúltával, a veszélyhelyzet utáni időszakra fellépésekre, előadásokra felkészülve a pályázók

Pályázat néptánc, népzenei előadók, valamint a népies műzenét játszó cigányzenészek számára

Pályázat a hazai népművészet területén tevékenykedő néptánc, népzenei előadók, valamint a népies műzenét játszó cigányzenészek számára.

Támogatás írók, költők, dramaturgok és zeneszerzők számára

A pandémia miatt nem adottak a könyves rendezvények, az író-olvasó találkozók és egyéb fellépések feltételei. A pályázat lehetőséget kíván teremteni alkotóink egzisztenciális helyzetének javítására, valamint arra, hogy a veszélyhelyzet elmúltával aktív szereplői maradhassanak a kulturális életnek és bemutathassák új műveiket Kárpát-medence-szerte. A Petőfi Irodalmi Múzeum pályázatot hirdet írók, költők, dramaturgok és zeneszerzők számára.

COVID-19 – Kezdődnek a szűrések. A reprezentatívan kiválasztottak részére a részvétel önkéntes és ingyenes

A hazai orvosi egyetemek szűrővizsgálatba kezdenek országszerte, meghívásos alapon, a KSH statisztikusai által kiválasztott, 14 év feletti résztvevők között. A PRC teszt mellett vért is vesznek a páciensektől. Az eredményekből komplett epidemiológia tanulmány készül a koronavírus-járvánnyal kapcsolatosan.

COVID19 – Az uniós strukturális alapok rugalmas felhasználását fogadta el az EP a válság hatásainak enyhítésére

Újabb uniós lépéseket fogadtak el a válság hatásainak enyhítésére, amelyek a strukturális alapok rugalmas felhasználására, az uniós halászok, akvakultúra-gazdálkodók és élelmiszertermelők támogatására és a leginkább rászoruló személyeket támogató európai segítségnyújtási alap létrehozására irányulnak.

COVID19: 3,08 milliárd eurós támogatás a koronavírus-járvány által leginkább sújtott régiók egészségügyi rendszerei számára

Több, mint három milliárd eurós támogatást kapnak a korona-vírus járvány által leginkább érintett tagállamok egészségügyi rendszerei.

termalfurdok.com

welcomepickups.com

dajer.hu