A Közösségi környezet kollégium; a Mobilitás és alkalmazkodás kollégium; a Nemzeti összetartozás kollégium; a Társadalmi felelősségvállalás kollégium; az Új nemzedékek...
Pályázatok civil szervezeteknek
Közösségi kirándulás pályázat: "Egy nap Bugaszegen kulturális kísérőprogramokkal". A pályázat célja: Olyan Magyarország területén megvalósuló közösségi kirándulás támogatása, mely hozzájárul különböző –...
A Társadalmi felelősségvállalás kollégium megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására. A pályázat célja: Nonprofit szervezeteknek,...
A Roma Polgári Tömörülés pályázatot írt ki "Iskolán Kívüli Oktatási Programok Hátrányos Helyzetűek számára" címmel. (tovább…)
A Roma Polgári Tömörülés pályázatot ír ki működési- és Program Támogatásra. (tovább…)
A Roma Polgári Tömörülésben dolgozó romák és nem romák hiszik, hogy a közös felemelkedésünk útját Magyarország 21. századi polgárosodása jelenti....
Az eddigi hagyománynak megfelelően a Magyar Nemzeti Iroda idén is díjazza a Fiatalok Lendületben Programban megvalósult legsikeresebb projekteket. Most azonban...
A KPMG 2013-ban is meghirdeti pályázati programját. Együttműködési lehetőséget kínálunk oktatási, egészségügyi és környezetvédelmi területen működő, Magyarországon bejegyzett, közhasznú non-profit...
A Kreateam Egyesület a svéd SWINT NGO Foundation szervezet együttműködésével pályázati kiírást tesz közzé. A korábban kialakult svéd-magyar közösségfejlesztési folyamat...
Ötmillió forint a Békéscsabáért tevékenykedő civileknek. A Budapest Bank átfogó támogatási programot indított a helyi kezdeményezések támogatására. 100 és 500 ezer forint...
A Fővárosi Közgyűlés Közterület-hasznosítási Bizottsága pályázati felhívást tesz közzé a fővárosi önkormányzati tulajdonú közterületeken megrendezésre kerülő I., II. és egyéb kategóriába...
2013. Október 31-ig lehet pályázni a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, kutatásának, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására. (tovább…)
A pályázat célja a nemzetiségi törvény hatálya alá tartozó magyarországi nemzetiségek (bolgár, görög, horvát, lengyel, német, örmény, roma/cigány román, ruszin,...
A Liget Műhely Alapítvány pályázatot hirdet hazai és határon túli könyvtárak, színházak, múzeumok, kulturális és oktatási intézmények, civil szervezetek számára. (tovább…)
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet pályázatot hirdet a szenvedélybetegek felépülési folyamatának támogatására. A pályázat...
CEEweb announces a call for an expertise to assess how far National Tourism Development Strategies in Central and Eastern Europe fulfill the...
A Magyar Nemzeti Bank pályázatot hirdet közhasznú szervezetek részére a tulajdonában lévő, mellékterméknek minősülő bankjegybrikettek fűtési célú hasznosítására. (tovább…)
A CivilTech program közhasznú minősítéssel rendelkező szervezeteknek segít abban, hogy részt vegyenek a CivilTech partnereinek szoftver- és hardver-adományozó programjában. A...
NKA Közművelődés és népművészet kollégiuma pályázati felhívása. Pályázat a közművelődési intézményekben, ill. annak keretei közt magas színvonalon működő műhelyekben, valamint...
NKA Közművelődés és népművészet kollégiuma pályázati felhívása. Pályázat rendszeresen működő, olyan táncházi programokra, amelyek a megvalósítási időszakon belül legkevesebb 6...
