képzési pályázat Archive

Tehetséghidak Program III. – pályázat képzési programban való részvételre

Felhívás a TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 „Tehetséghidak Program” nevű kiemelt projekt keretében megvalósuló III. képzési ütemre.

Pályázat tehetséggondozó rendszerek mobilitási programban való részvételre

Pályázat tehetséggondozó rendszerek mobilitási programban való részvételre – 0027/2013-B komponens  „B” komponens: Tehetséggondozó rendszerek

Pályázat ösztöndíjas fotográfusképzésre

A Szellemkép Alapítvány pályázatot hirdet ösztöndíjas fotográfusképzésre. A pályázaton két módon is indulhatnak a jelentkezők. A Szellemkép Alapítvány XVIII. fotográfus táborában résztvevők között az első három legjobban és legaktívabban teljesítő hallgató félárú tandíjjal ösztöndíjasként kezdheti meg ősszel a Szellemkép Szabadiskola fotográfus képzését.

Közösen-könnyebb képzési pályázat

A pályázat célja, olyan Magyarország területén megvalósuló közösségfejlesztő és projektgeneráló foglalkozások megtartásának támogatása, melyek hozzájárulnak a pályázó formális és informális közösségeinek fejlesztéséhez, projektötleteik megvalósításának elősegítéséhez.

Pályázat pedagógusok számára egyhetes izraeli tanulmányúton és továbbképzésen való részvételre

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkársága (a továbbiakban: NEFMI) felhívást intéz a magyarországi nevelési–oktatási intézmények pedagógusaihoz, egyhetes izraeli tanulmányúton és továbbképzésen való részvételre a jeruzsálemi a Jad Vasem Holokauszt Mártírok és Hősök Emlékezete Intézetben.

termalfurdok.com

welcomepickups.com

dajer.hu