pályázat magánszemélyeknek Archive

Gyakorlatvezető mentorok és gyakornokok jelentkezését várja az Oktatási Hivatal – Képzés pályázat

Startol a „Gyakornoki minősítővizsgák” és a „Pedagógusjelöltek felkészítése” pilotprojekt. Az Oktatási Hivatal a TÁMOP-3.1.5/12 “Pedagógusképzés támogatása” című kiemelt projekt keretében kialakítja a pedagógus-életpálya fokozataihoz kapcsolódó képzési és minősítési rendszert. Ennek részeként az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézettel együtt kísérleti programot indít a pályakezdő pedagógusok (gyakornokok) és az intézményben velük foglalkozó gyakorlatvezető mentorok munkájának támogatására. A program várhatóan 2013 októberében a kijelölt mentorok felkészítésével

Facilitátori álláspályázat

A NCSSZI Fiatalok Lendületben Programiroda 2 fő facilitátort keres az Európai Unió Fiatalok Lendületben Programja keretében 2013. szeptember végén kezdődő program fejlesztői-mentori feladatainak ellátásához.

Pályázat köztéri alkotás létrehozására Orfűn

Az Orfűi Turisztikai Egyesület rendkívüli pályázati lehetőséget hirdet a Pécsi-tó partján húzódó sétány 0. km-énél egy ún „Futókapu” megtervezésére. A pályázat során olyan kreatív, ötletes terveket várnak a jelentkezőktől, melyek tükrözik Orfű arculatát, a település valamely kiemelkedő motívumát hangsúlyozzák.  

Tervezd meg a Dymaxion térképek új változatát!

Tervezd újra Buckminster Fuller a Föld felszínét torzulás nélküli síkba kivetített térképét! A Buckminster Fuller Intézet pályázatot hirdetett grafikusok, vizuális alkotóművészek és kartográfusok számára a Dymaxion-térkép újszerű és inspiráló interpretációjának megalkotására. A nyertes 50 példányban kinyomtatott posztert és 50 $ értékű ajándékutalványt kap és New Yorkban megrendezett kiállításon is kiállítják az alkotását. A pályázatok beadási határideje: 2013. június

Pályázat mikro-, kis- és középvállalkozások működési (minőségügyi) rendszerének kialakítására, fejlesztésére, valamint tanúsításra való felkészítésére

Az Eduqualitas Kft. pályázatot hirdet mikro-, kis- és középvállalkozások minőségügyi rendszerének kialakítására, fejlesztésére, valamint tanúsításra való felkészítésére az alábbiak szerint:

Talentométer 3. – A fiatalok borversenye

A Talentométer, az A38 Hajó és a Szerencsejáték Zrt. tehetségkutató sorozata idén is folytatódik. A zenei rész mellett a tavalyi nagy siker után ismét lesz borászverseny megtalálni a hazai borászat „új generációját”, és felhívni a figyelmet a feltörekvő fiatalokra. A Talentométer – Fiatalok borversenye azoknak a pályájuk elején álló, 40. életévüket be nem töltött fiatal

Partizán Műterem és Galéria – Műterem pályázat képzőművészeknek

A Partizán Műterem és Galéria a PP Center Üzleti Központtal közösen pályázatot hirdet, melyen keresztül képzőművészek műterem-használati jogot kapnak alkotásaikért cserébe. A pályázók a PP Center kiadó helyiségeit használhatják fel műteremként. A pályázat célja, hogy az alkotók fizetési kötelezettség nélkül műteremhez jussanak. A Partizán azért kapta ezt a nevet, mert ha egy helyiség kiadásra kerül,

Transylvania Authentica pályázat védjegy használatának jogára

A Transylvania Authentica program Erdély gazdag mezőgazdasági kultúrájának, hagyományos vendéglátóiparának és konyhájának, valamint sajátos kézműves termékeinek fennmaradását kívánja támogatni a vidék kistermelői és kézművesei közötti kapcsolatok kialakítása és megerősítése által.  

Települési Értékvédelmi Támogatás 2012.

Budapest Főváros Önkormányzata a Fővárosi Közgyűlés 54/1993. (1994.II.1.) sz., a főváros városképe és történelme szempontjából meghatározó épített környezet védelméről szóló rendeletének 14-17. §-ai értelmében a rendelet hatálya alá tartozó épületek, épületegyüttesek, azok szűkebb környezete, illetve tartozékaik felújítása, rekonstrukciója érdekében végzett munkák segítésére ”Települési Értékvédelmi Támogatás”-t (a továbbiakban: Támogatás) hozott létre.

Pályázat alapkutatások támogatására

A pályázat célja kiemelkedő eredményeket ígérő alapkutatások, továbbá a tudományos utánpótlás nevelésében kiváló tudósok által vezetett, nemzetközileg is elismert tudományos műhelyek, illetve fiatal kutatók támogatása.

Mészöly Miklós vers- és prózamondó verseny

Harmadik alkalommal hirdet országos vers- és prózamondó versenyt ifjúsági és felnőtt kategóriában Mészöly Miklós író, drámaíró emlékére a Mészöly Miklós Egyesület Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata az Illyés Gyula Megyei Könyvtár a PTE Illyés Gyula Kar és a Wosinsky Mór Megyei Múzeum.

angolkonyvek.com Cikkíró Verseny

Gyermeked van és kipróbáltátok az otthoni angol tanulást? Bevált játékötleted van  angol nyelvtanuláshoz? Szoktál írogatni, vagy szívesen kipróbálnád magad cikkíróként? Itt a lehetőség! Az angolkonyvek.com Cikkíró Versenyt hirdet minden regisztrált tagjának.

Emelkedett ihletés versíró pályázat

Az Éden Művészeti Hálózat Emelkedett ihletés címmel pályázatot hirdet. A verspályázat témája kötetlen, tehát bármilyen verssel lehet nevezni! A versenyre 14 éves kortól nevezhetnek az amatőr, elismerésre és megmérettetésre vágyó, alkotószellemű versírók a világ bármely pontjáról.

Képzőművészeti alkotó pályázat autistáknak

Az ALLEE Bevásárlóközpont és az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ) művészeti alkotó pályázatot hirdet “A világ más szemmel” címmel. A pályázat célja művészeti alkotásokon keresztül a széles közönség számára bemutatni, hogyan látják az autizmussal élők a világot. A beérkezett pályaművekből az ALLEE Bevásárlóközpontban karácsonyi kiállítás kerül megrendezésre.

Autisták Országos Szövetsége gyakornoki felhívása

Az Autisták Országos Szövetségét 1988-ban szülők alapították Autisták Érdekvédelmi Egyesülete néven. Az azóta eltelt közel 25 éves működés során az AOSZ meghatározó szereplője lett az autista emberek érdekvédelmének és több mint 1600 egyéni tagot valamint 72 szervezetet tömörítő országos ernyőszervezetté nőtte ki magát. Szervezetünk önkéntes gyakornoki programot hirdet. Ha szívesen megismernéd egy országos civil szervezet munkáját,

Továbbképzés nemzetiségi óvodák óvónőinek

A tanfolyam az óvodai nevelés nyelvi oldalával foglalkozik. A résztvevők megismerkedhetnek vele, hogy hogyan lehet a német nyelvet a gyerekek számára átélhetően bevonni a foglalkozásokba, hogyan lehet nyelvileg megragadni az óvoda hétköznapi eseményeit, megfogalmazni a feladatokat és a barkácsolási útmutatásokat, elmagyarázni a játékszabályokat, megtanítani és ismételni az új játékokat, dalokat, rímeket és verseket. A hasznos

Mi kell a sikerhez? TEDxYouth@Budapest 2012 pályázat

Sikeresnek érzed magad vagy mások ezt mondják rólad? Legyőzted önmagad vagy sikeresen vettél egy sor akadályt? Olyat alkottál, ami korábban még nem volt? Te vagy a legjobb valamiben? Akarsz beszélni róla? Jelentkezz előadónak a TEDxYouth@Budapest 2012 konferenciára, ahol együtt újradefináljuk a sikert!

H95 névpályázat

 Legyél a partnerünk Te is! Találjuk meg közösen a Hűvösvölgyi út 95. alatt épülő médiaértés-oktató központ nevét.  

Önkéntességért Díj 2012

Az önkéntes kifejezés olyan személyt jelöl, aki saját akaratából egy közösség számára végez valamilyen hasznos tevékenységet, melyért cserébe nem vár anyagi ellenszolgáltatást. Az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) tapasztalatai azt mutatják, hogy hazánkban folyamatosan nő az önkéntesség elismertsége, az önkéntesek száma. Egyre többen érzik azt, hogy az önkéntes tevékenység során fejlődik személyiségük, új kapcsolatokat építenek ki úgy,

Az Art mozihálózat digitális fejlesztésének 2012. évi támogatása

Az emberi erőforrások minisztere 18/2012. (VIII. 29.) EMMI rendelete az „art” mozihálózat digitális fejlesztésének 2012. évi támogatása igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának, felhasználásának, elszámolásának és ellenőrzésének részletes szabályairól.

24 milliárd forint EFOP támogatás jut a kulturális területre 2014-2020 között

Európai Területi Társulások 2019. évi működési támogatása pályázat

Pályázat ö-ző nyelvjárású hanganyagok gyűjtésire vagy létrehozására

Ösztöndíj németországi szakmai gyakorlatra

Légy jelen! Irodalmi pályázat

Pekingi Qinghua Egyetem ösztöndíjprogramja egészségügyi vezetők részére

Juvenes Translatores fordítási verseny

Szabó Kálmán tehetségprogram pályázat – ösztöndíjprogram középiskolásoknak

Kutatói ösztöndíj Bécsbe

Pályázat roma nemzetiségi civil szervezetek 2019. évi költségvetési támogatására

Álláskeresők vállalkozóvá válásának támogatása pályázat (30 év feletti fiatalok számára)

A Tett és Védelem Alapítvány irodavezetőt keres

East Doc Platform 2019 – filmes platform

Pályázat művésztelepen való részvételre (Franciaország)

Változnak a tanyafejlesztési program feltételei

Dokumentumfilmes megjelenési lehetőség – Visions du Réel 2019

Sony World Photography Awards 2019 Nemzeti díj

Pályázat Európai együttműködési projektek támogatására

Pályázat Óriás Társas játékpark használatára

Ötletpályázat a Városmajori Szabadtéri Színpad átalakítására

Erősödő Civil Közösségek pályázat

Pályázat innovatív drónalkalmazások fejlesztésére a közlekedésbiztonság érdekében

Készíts Betlehemet 1 millió forintért!

Pályázat tanyák háztartási léptékű villamos energia és vízellátás, valamint szennyvízkezelési fejlesztésére

Munkaerőpiaci alkalmazkodóképesség fejlesztését célzó tematikus projektek pályázat