Találkozó hátrányos helyzetű fiatalok bevonásának támogatásáért

Fiatalok lendületben programA hátrányos helyzetű fiatalok társadalmi bevonásával foglalkozó szervezetek találkozójának a fő célja, hogy stratégiai együttműködések alakuljanak, melyek az Erasmus+ programban megvalósuló projekteket segítenek elő. 

 

A találkozón az Erasmus+ program lehetőségeiről adunk információkat. A program során a résztvevő szervezetek képviselőin kívül különböző szektorok képviselőit is meghívjuk, számítunk az oktatás és a vállalkozói szektor részvételére is. A találkozó elősegíti a szektorközi együttműködéseket, ami a 2014-ben elindult európai ifjúsági program egyik alappillére.

Résztvevők köre: A  résztvevők  körét  olyan  személyek  alkotják,  akik  a  lakhelyükön/a  közösségükben közvetlenül együtt dolgoznak hátrányos helyzetű fiatalokkal.  Kiemelten fontosnak tartjuk a roma, a menekült, az árva,  a sérült (mozgássérült, szellemileg sérült, látássérült, hallássérült, stb.) fiatalokkal foglalkozó szervezetek részvételét.

 

Jelentkezési határidő: 2014. január 26.

További pályázatok