Egy egyetemi hallgatói pályázat keretében Ti is részt vehettek a Nagykörút fellendítésében, bevásárlóutca jellegének erősítésében, presztízsének, kereskedelmi forgalmának és értékének emelésében!...
Építészeti pályázatok
Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Népi Építészeti Szakbizottsága pályázatot hirdet "A múltját őrző ház" címmel. (tovább…)
Pályázat társasház/lakásszövetkezetek szűkebb környezetének minőségi javítása, szépítése, rendezettebbé tétele, a közösségi élet kialakításának, fenntartásának támogatása, a lakóépületek és a lakók...
A 16 éve működő Várépítő pályázaton várhatóan 2016-ban is az önkormányzati, magán, vagy bármilyen más kezelésben lévő gyermekintézmények és műemlékek...
Általános tapasztalat, hogy a műemléképületek felújítására igen kevés forrást biztosít az állam. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (ma: Forster Gyula Nemzeti...
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a településképet meghatározó épületek külső rekonstrukcióját, többfunkciós közösségi tér létrehozását, fejlesztését, energetikai korszerűsítést támogató felhívás....
A Miszla-Art Kulturális Központ 2016. július 13 és 23. között interdiszciplináris alkotóműhelyt szervez. A MAP WORKSHOP-ra a képzőművészet, fotó, design,...
Pályázat a Norvég Alap „Városi épített örökség megőrzése” és Vidéki kulturális és természeti örökség megőrzése" című pályázati felhívásokkal kapcsolatosan ellátandó értékelői feladatok ellátására....
A Széchenyi 2020 keretében kiírt turisztikai pályázat célja térségi szintű, turisztikai termékcsomagok és kisléptékű tematikus turisztikai fejlesztések támogatása, melyekkel megyei szintű turisztikai vonzerő...
Ismét megnyílt a pályázati lehetőség a Nemzeti Kulturális Alap építőművészet és örökségvédelem kollégiumában a műemlék épületek és építmények állagmegóvásának, részleges, vagy...
A konstrukció célja a fentiekhez igazodva az Országgyűlés által elismert egyházak, azaz a bevett egyházak által fenntartott közoktatási intézmények beruházásainak...
Az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság ötletpályázatot ír ki az első világháború hőseinek központi emlékhelyének elhelyezésére, kialakítására és megformálására. A nyílt...
Nyílt ötletpályázat a Budakeszi Önkormányzat új városközpontjának, a Művelődési ház és közvetlen környezetének tervezésére. (tovább…)
A tatabányai Megyei Jogú Város Önkormányzat hasznosítási tervpályázatot írt ki az óváros területén található volt Bánya kórház telephelyén található, elhasználódott...
Terézváros önkormányzatának városgazdálkodási és környezetvédelmi bizottsága a 2015. szeptember 16-ától 2015. október 20-ig terjedő időszakban pályázatot hirdet az önkormányzat közigazgatási területén lévő...
Nyílt építészeti pályázat zebegényi alkotóházra. A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata "Zebegény, Képzőművészeti Alkotóház 2015" megnevezéssel, nyílt, építészeti tematikájú pályázatot hirdet....
Van egy építészeti, városi témájú filmed? Küldd el nekünk! A Budapesti Építészeti Filmnapok 2016 márciusában tartandó 8. kiadása várja az...
Budapest városvezetésének feltett szándéka – a Budapest 2030 városfejlesztési koncepció céljainak és a kortárs európai trendeknek megfelelően – egy vonzóbb,...
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. ötletpályázatot ír ki a Gellért fürdő új wellness részlegének megtervezésére. A pályázatra építész irodák...
Budapest Főváros Közgyűlése a főváros városképét meghatározó építészeti értékek rekonstrukcióját, felújítását támogatni kívánja. A támogatás célja a Budapest városképét meghatározó...
